Index Vakbarát Hírportál

Brady az ügyvédek bosszúállóival támad az NFL-re

2015.05.13. 10:46

Kedd este konferenciahívásos sajtótájékoztatót tartott a labdabotrányos jelentést készítő Ted Wells, miután büntetéssel súlytott Tom Brady ügynöke, illetve maga a New England Patriots is rátámadt. Az ügynök Don Yee elsősorban Wells becsületességét és függetlenségét vonta kétségbe, amire válaszul az ügyvéd érdekes magyarázkodásba kezdett.

Wells elárulta, hogy a "deflator" tartalmú sms-ek felfedezése után akartak újra beszélni McNallyvel, de ezt tagadta meg a Patriots, ám közben az is kiderült, hogy a Patriots engedte volna a telefonos beszélgetést, ebbe McNally is beleegyezett, de erre az NFL mondott nemet.

Arra is kitért, hogy szerinte a bizonyítékok, amiket felhozott Brady ellen, konkrétak, és a jelentésben is megfelelő mértékben szerepelnek az irányító szavai, bármit is állít Yee. Egyik ember azt is cáfolta, hogy bármin módosítana az, hogy melyik mérőt használták a bírók, de hosszabb magyarázattal nem szolgált.

Amíg Wells tájékoztatott, addig Brady sem pihent, és elkezdte összeszedni azt az ügyvédi csapatot, amely képviselni fogja majd az NFL elleni fellebbezés során. Ennek élére azt a Jeffrey Kesslert helyezte, akinek bőven volt már ügye a ligával, és általában nem ő jött ki rosszul a dolgokból.

  • Kessler volt a feje annak az ügynek, ami megszűntette a korábbi szabadügynöki rendszert és a mai, ténylegesen szabad piachoz és a fizetési sapkához vezetett.
  • 2011-ben, a lockout végét jelentő egyezkedésekben is kulcsszerepe volt a játékosok oldalán, de a játékosszakszervezet mellett is ő volt, amikor az volt a bajuk az NFL-lel, hogy a tévés pénzekből törvénytelenül hozták létre egy pénzügyi alapot a lockout idejére.
  • Sikerre vitte azt is, amikor Oakland városa a Raidersszel volt vitában, miatta kellett a csapatnak az eredeti szerződésben foglaltakat betartva a városban maradnia.
  • Kessler képviselte Bill Belichicket a jogi egyezkedések során, amikor a Patriots-edző elhagyta a Jetset a New England kedvéért.
  • Adrian Peterson felfüggesztésének törtlését is ő érte el.

Arról még keveset tudni, hogy Kessler mellett kik képviselik még Bradyt, de a kedd esti SportsCenterben Adam Schefter csak annyit mondott az ESPN-en, hogy irreális csapatot rakott össze az irányító, és a neveket elnézve egyáltalán nem lepné meg, ha egy meccset sem hagyna ki a szezonban.



Rovatok