Index Vakbarát Hírportál

Ha rájuk dől az égő a ház, akkor sem állnak le

2015.11.20. 13:33

Pontosan 50 éve készült a világ egyik legfurcsább sportfotója, amin hiába lángol a pályától méterekre egy ház, a közönség és a játékosok sem foglalkoznak vele különösebben. De mi  volt annyira érdekes az amerikaifutball-meccsen, hogy a tűz ellenére sem lehetett abbahagyni?

Tulajdonképpen semmi, legalábbis semmi olyan érdekes dolog nem volt a Mount Hermon és a Deerfield Academy középiskolák 1965. november 20-i mérkőzésén, ami miatt az megszakíthatatlan lett volna. Az volt a két csapat utolsó meccse a szezonban, komoly riválisoknak számítottak, de ha komoly veszély lett volna, biztosan lefújják a mérkőzést.

De nem volt annyira veszély: a pálya és a lelátó között nagyjából 70-90 méter lehetett, az épület pedig nem fenyegetett leomlással, ezért a tűzoltók, akik a meccs közben elkezdték az oltást, úgy döntöttek, hogy a nézők a lelátón vannak a legjobb helyen, ott ugyanis nem tartják fel őket a munkájukban. A nézők pedig úgy voltak, hogy ha az oltáshoz nem kellenek, mi mást csináljanak, mint hogy nézzék tovább a mérkőzést.

Az épület nem sokkal a második negyed vége előtt gyulladt ki, ami a Mount Hermon iskola tudományos részlege volt. Amint valaki felkiáltott, hogy tűz van, a mérkőzés rövid időre le is állt, ám miután a játékvezetők megvitatták a helyzetet, úgy döntöttek, nem lehet baj abból, ha folytatják a találkozót.

Mindig azt kérdezik, hogy egyáltalán miért játszottak tovább? Én viszont azt kérdezném, hogy miért álltak volna meg? – mondta az azóta már Northfield Mount Hermon névre hallgató iskola könyvtárát és archívumát vezető Peter Weis a New York Times-nak.

A 120 yard is Weistől kapta meg azokat a képeket, amiket Robert Van Fleet készített. Ő, egy helyi hírügynökségnek dolgozott 1965-ben, a meccsre viszont nem dolgozni ment: a fia is játszott a massachusettsi Gillben rendezett mérkőzésen. Van Fleet igyekezett a támadójátékok indításakor készíteni a fényképeit, hogy a nézők a pálya felé fordulva látszódjanak, élőben ugyanis a játékok között folyamatosan forgolódtak, hogy arról se maradjanak le, hol tart az oltás. (Eközben az iskola diákjai és több önkéntes csatárláncba állva mentették a felszerelést az épületből.)

Van Fleet egyből az Ottaway hírügynökség irodájába sietett a képekkel, amikre az Associated Press és a United Press International is lecsapott, előbbinél az év sportfotójának is választották 1965-ben, de később szerepelt a Life magazin hátoldalán is. 

A hazai csapat viszont egyáltalán nem örült annak, hogy a bírók továbbengedték a mérkőzést. Egyrészt 20 pontos hátrányban voltak a félidőben, holott korábban sorban 17-szer verték a rivális Deerfield Academyt, másrészt a tűz miatt a csúszós pálya mellett már a hőséggel is meg kellett küzdeniük, ezt pedig már nem bírták erővel.

A Mount Hermon végül a meccset (20-14) és az épületet is elvesztette, a ház ugyanis szinte porig égett. A tüzet vélhetően az elektromos vezetékek meghibásodása okozta. Sőt, mára az iskola amerikaifutball-csapata is megszűnt, 2014-ben ugyanis már nem tudtak kiállítani egy teljes csapatot a fejsérülések miatt aggódó, ezért a sportágtól elpártoló játékosok miatt.



Rovatok