Hivatalosan senki sem tudja, pontosan mikor indult az a szokás az NFL-ben, hogy a győztes meccs után a maradék Gatorade-del öntik le a csapat edzőjét. Az viszont biztos, hogy a hagyomány a New York Giants 1986-os szezonja után terjedt el Amerika-szerte, hiszen az idény végén megnyert döntőben láthatta először a teljes ország, mit is művel a csapat saját edzőikkel. A fura ünnepléssel folytatjuk a Super Bowl 50-et felvezető sorozatunkat .

Bill Parcells számára nem volt újdonság 1987 januárjában, hogyha nyer csapata, a New York Giants, akkor egy hordónyi jeges Gatorade landol a nyakában, hiszen már az 1986-os szezon alatt rendszeresítették a szokást, és volt alkalmuk bőven bevetni, mert a Super Bowlig összesen 16 győzelmet szedtek össze.

A dolog viszont valamivel korábban indult, de hogy pontosan mikor, arról több verzió kering. Az egyik történet szerint minden 1984. október 28-án kezdődött, amikor a Giants 17-3-ra verte a rivális Washington Redskinst. A csapat játékosa, Jim Burt pedig azért öntötte le az edző Parcellst, mert elégedetlen volt azzal, ahogy bánt vele. Burt persze ezt tagadta, szerinte bár ugyanezen a meccsen kezdődött a hagyomány, de azt a vezetőedző kedvencének számító Harry Carson kezdte, mert tudta, hogy nem kell félnie tőle. 

A fürdetést előszeretettel vállalja magára a Chicago Bears csapata is, a náluk 1979-90 között játszó védő, Dan Hampton szerint mindent ők kezdtek, ám az ő sztorija alapján 1984 novemberében, az NFC Central csoport megnyerése után fürdették meg a vezetőedző Mike Ditkát, vagyis ha meg is tették, biztosan a Giants után következtek.

Az NFL-szakíró Darren Rovell a Gatorade-ről szóló könyvében megerősíti a Giants burtös verzióját, sőt, azt is leírja benne, mi volt a kiváltó ok. Igaz, ő egy évvel későbbre teszi az indulást, vagyis e verzió szerint a Bears kezdett mindent 1984 végén. Az viszont egyezik, hogy Rovell szerint is a rivális Redskins elleni meccsen locsolták le először Parcellst. Akkor 3-3-mal állt a Giants, a Washington elleni mérkőzés előtt pedig az edző azzal szívta Burt vérét, hogy az ellenfél Jeff Bostic simán megeszi majd a pályán, Burt pedig teljesen kiakadt ettől, emlékezett vissza Carson.

Én voltam az egyetlen, aki be merte vállalni úgy, hogy nem tudtuk, hogyan fog majd reagálni

– mondta Burt, akinek a lépése saját társait is sokkolta, elsőre ugyanis nem az ünneplésről, hanem egy piti bosszúról szólt. A védőnek viszont nem volt miért aggódnia, ez ugyanis csak megerősítette a kapcsolatát Parcellsszel, a következő idénytől fogva pedig kihagyhatatlan elem lett a győzelmek után.

Mivel az akció remek reklám is volt az italgyártónak, az 1986-os szezon rájátszásában egy rivális cég meg is kereste a Giantset, hogy inkább cseréljék le az ő termékükre a frissítőt, a csapat viszont nemet mondott. 

Ahogy Parcells és a későbbi locsolásokat intéző Carson sem akart pénzt kérni a cégtől, de még a rájátszás vége előtt kaptak egy-egy 1000 dolláros vásárlási utalványt egy cégtől hálájuk jeléül, no meg azért, hogy pótolják az edző tönkretett ruhatárát.

Ahhoz persze, hogy Parcellst a döntőben is leönthessék, nyerniük kellett a Denver Broncos ellen, ezt pedig elég simán kivitelezték: Phil Simms 3 touchdownt passzolt úgy, hogy 25 átadásából 22 jó volt, amivel minden idők legpontosabb teljesítményét hozta össze Super Bowlban. Innentől kezdve pedig a többi NFL-csapatnál, sőt más sportágakban is hagyománnyá vált a fürdetős ünneplés.

Olyannyira, hogy 15 éve már arra is lehet fogadni a Las Vegas-i fogadóirodáknál, hogy milyen színű lesz az eredetileg csak sárga színben gyártott ital. A tavalyi döntőn például 7,5-szeres pénzt lehetett kaszálni, ha valaki eltalálta, hogy a New England Patriots kék itallal önti majd le Bill Belichicket. 2001 óta egyébként háromszor is volt, amikor egyáltalán nem volt locsolás, legtöbbször pedig, négyszer a színtelen nyert.