Index Vakbarát Hírportál

Amerikaifutball NASCAR-pályán 157 ezer néző előtt

2016.09.11. 10:19

2013-ban jelentette be a Tennessee, hogy egy NASCAR-pálya közepén, egészen pontosan Bristolban játszanak majd egy meccset 2016-ban a Virginia Tech ellen. Az ötlet pont annyira volt őrült, mint amennyire izgalmas, magyar idő szerint vasárnap hajnali megvalósítás viszont minden várakozást felülmúlt.

Ne maradjon le semmiről!

Persze érthető, miért tették a mérkőzést egy versenypályára: Bristolban óriásiak a lelátók, akár 150 ezer néző is beférhet. Ez nyilván a méretei miatt van: a Tennessee eredeti pályája, a Neyland Stadium az ötödik legnagyobb az egyetemi amerikaifutball-bajnokság (NCAA) pályái közül, de méretarányosan az is eltörpül a bristoli versenypálya mellett.

Végül hivatalosan 156990 néző jutott be a mérkőzésre, ami abszolút nézőcsúcs az NCAA történetében – az eddigi rekordot Meskó Zoltán egyetemi csapata, a Michigan Wolverines tartotta, 2013-ban a Notre Dame ellen 115109 nézőjük volt. A rendes stadionok közül az övék a legnagyobb a bajnokságban, így ez nem is csoda.

A hasonló eseményekben azért még van potenciál, az indianapolisi versenypálya ugyan már nem 350 ezer férőhelyes, mint egykor, de 257 ezren még ma is beférnek, de a legendás talladegai pályán is el lehet adni 175 ezer jegyet Alabamában, ahol úgyis imádják az amerikaifutballt is. 

A kocsibemutatókkal megspékelt mérkőzést végül a Tennessee nyerte 45-24-re.

Ha további furcsa helyszíneken rendezett sporteseményeket nézegetne, ezt a galériát ajánljuk.



Rovatok