Index Vakbarát Hírportál

Okosabb vagy a szabályoknál? Véged!

2016.11.16. 12:30

Bill Belichick és a New England Patriots után újabb edző-csapat páros tanulhatja meg a saját bőrén, hogy az NFL mennyire nem szereti a szabálykönyv kiskapuit kihasználó, és így saját kreativitásukkal előnyt jelentő megoldásokat. Chip Kelly és a San Francisco 49ers még két hete tett meg mindent az esetleges győzelemért, de másodszor már nem játszhatják be, amit kitaláltak.

A 9. játékhéten a New Orleans Saints ellen játszott a 49ers, és bár végül 41-23-ra kikaptak, nem sokkal a második negyed vége előtt viszont még csak 28-20-as hátrányban voltak, vagyis eléggé nyílt volt a meccs.

Ne maradjon le semmiről!

Ezt a viszonylag szoros állást szerették volna még kezelhető szinten tartani, amikor a Saints támadt a félidő végén, így szokatlan megoldást választottak: szándékosan arra mentek, hogy büntessék őket az utolsó másodpercekben, mert ezzel biztosították be, hogy a Saints ne szerezhessen egy touchdownnal még hét pontot, hanem maximum egy mezőnygólt rúghassanak három pontért.

Nyolc másodperc volt már csak hátra a félidőből, a New Orleansnek pedig még volt egy időkérése, vagyis bőven belefért nekik, hogy megpróbáljanak TD-t szerezni. Mivel 15 yardon belül voltak, egy esetleg elrontott passz után lényegében garantált volt nekik, hogy mezőnygólt rúghatnak. A 49ers-edző Chip Kelly viszont egy ügyes húzással elintézte, hogy a két opció egy maradjon, és a Saintsnek csak a rúgás maradjon a végére lehetséges megoldásnak: négy védőjét is arra kérte, hogy szabálytalankodjon.

A négy védő, Eric Reid (#35), Jimmie Ward (#25), Tramaine Brock (#26) és Keith Reaser (#27) a játék indulásának pillanatában rácsimpaszkodott a vele szemben felálló elkapóra, akit nem engedtek elfutni – ez az úgynevezett defensive holding, amit 5 yarddal büntetnek, utána viszont automatikusan első kísérlettel jöhet a támadócsapat.

Utóbbi viszont pont mindegy volt a 49ers szempontjából, hiszen a négyes szabálytalanság miatt a Saints elég sok időt elvesztegetett, így hiába jutottak öt yardhoz és négy újabb kísérlethez, rúgniuk kellett.

Az állás így a lehetséges 35-20 helyett csak 31-20 lett, Kelly taktikája tehát odáig bejött, hogy a Saints – itt még – nem húzott el annyira, még ha a végére sima is lett a mérkőzés.

„Már amúgy is olyan távolságban voltak, ahonnan tudtak volna rúgni” – nyugtázta a döntését a meccs után Kelly, megmagyarázva, miért nem vesztettek semmit a szabálytalanság miatt.

Ennek viszont vége, az NFL ugyanis jó egyhetes egyeztetés után szabályt módosított, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló eset. „Ha egynél többször esik meg ilyen egy meccsen, a bíróknak 15 yarddal kell büntetniük az esetet sportszerűtlen viselkedés miatt” – értesült liga közeli forrásból a Sports Illustrated újságírója, Greg Bedard. Az öt helyett tizenöt yardot jelentő büntetés mellett ráadásul a játék alatt lepörgött másodperceket is visszavonnák, tehát az NFL által „érezhetően tisztességtelen cselekedetnek” minősített újítás végképp céltalanná válna.

A gyors szabálymódosítás nagyban hasonlít a 2014-es szezon rájátszásában tapasztalt esetre. Akkor a New England Patriots az elkapásra jogosult játékosok felállási pozícióit kavarta meg rettentő hatékonyan a Baltimore Ravens ellen, de a trükköt már azon a nyáron elmeszelték egy szabálymódosítással.



Rovatok