Index Vakbarát Hírportál

Az apróbetűs császárok

2016.12.30. 10:55
Az idén is akadt olyan zseniális edzői húzás az NFL-ben, amire azonnali szabálymódosítással reagált az edzők mögött mindig egy lépéssel járó liga, egy esetben pedig egyelőre még fontolgatják a módosítást. De volt már olyan kiskapus trükk, ami új korszakot nyitott az amerikaifutballban – még 1932-ben.

A 2016-os NFL-szezonban két gyorsan lelőtt edzői újítást láthattunk, és mindkettő hasonló ötletre vezethető vissza. A San Francisco 49ers védekezés, a Baltimore Ravens pedig támadás közben használta időhúzásra a szabálytalanság egyik módját azért, hogy az ellenfél ne juthasson pontokhoz.

Ne maradjon le semmiről!

A 49ers a félidőben még viszonylag szoros eredményt akarta tartani azzal, hogy az összes lehetséges elkapót visszatartották. Így a Saints biztosan nem tudott touchdownt szerezni, kénytelenek voltak beérni egy mezőnygóllal, igaz, a 49ers így is simán kikapott a végén.

Nagyjából hasonló dolgot lőtt el a Baltimore Ravens, csak ők a győzelmet tartották meg, amikor egy a punterük a végtelenségig tartotta a labdát a csapattársak szabálytalanságai mellett. Végül ugyan beáldozott egy kétpontos safetyt, de a lepörgetett másodperceknek hála a Cincinnati Bengals már nem tudott fordítani, mert véget ért a meccs. Ugyanezt csinálták meg a Super Bowl XLVII-ben is, csak ott szabálytalanságok nélkül.

A Ravens itt azt használta ki, hogy támadószabálytalansággal zárulhat mérkőzés, egyedül a védők szabálytalanságával nem, azután időn túli játék következik.

Az NFL a jövőben mindkét esetben új fegyvert adott a bírók kezébe: ha úgy ítélik meg, hogy érezhetően túlzott sportszerűtlenséget látnak a pályán többrendbeli szabálytalanság miatt, akkor büntethetnek.

Bill Belichik és a New England Patriots is megkapta a magáét a szabálykönyvben azok után, hogy a 2014-es szezon rájátszásában egy merőben új felállással borzolták előbb a Baltimore Ravens, majd az Indianapolis Colts védőinek kedélyét.

A dolog lényege az volt, hogy megvariálták, melyik játékosok állnak fent közvetlenül a vonalon, vagyis hogy ki jogosult elkapásra és ki nem. A dolog bejött, a Ravens-védők nem is nagyon tudták, mi történik.

A Baltimore csalást kiáltott, mert nagyban ennek köszönhetően vesztettek a playoffban. Csalás nem volt, de a liga gyorsan bezárta ezt a kiskaput, és ma már nem lehet ennyire könnyen ilyen felállásokkal trükközni. A Patriots a 15. fordulóban még így is bevetette a trükköt a Broncos ellen, ráadásul úgy, hogy egy védőjátékost is becsempészett a formációba.

1932-ben is hasonló helyzet állt elő: az NFL történetének első playoff-meccsén (egyben első döntőjében) a Chicago Bears futójátékosa, hőskor egyik legjobbja, Bronislau "Bronko" Nagurski negyedik és gól helyzetben, 0-0-s állásnál pár lépést hátrált, majd némileg váratlanul touchdownt passzolt, a Portsmouth Spartans szerint szabálytalanul, akkoriban ugyanis a labda indításához képest (line of scrimmage) legalább öt yarddal hátrábbról szabadott csak passzolni. A szabálytalan passz büntetése komoly volt, azonnali labdavesztés, de a bírók hajthatatlanok voltak és megadták a TD-t.

Az 1933-as szezont már új szabályok mellett kezdték meg, vagyis nem kellett öt yardot hátrálni ahhoz, hogy szabályosan lehessen előre passzolni. Ezzel új korszak kezdődött az NFL-ben, ez kellett ugyanis ahhoz, hogy egy éven belül majdnem másfél, hét éven belül pedig kétszer annyi passzjáték legyen meccsenként, mint 1932-ben.

Szezon végi szabálymódosítást hozott az Oakland Raiders 1978-as trükközése is. 20-14-es hátránynál, nem sokkal a vége előtt negyedik kísérletnél mentek a győzelemre. Az ellenfél San Diego Chargers centikre volt attól, hogy sackelje az irányító Ken Stablert, aki ezt elkerülve szándékosan előre ejtette (nem passzolta) a labdát, amit két társa még közelebb lökött a célterülethez. A másodikként lökő Dave Casper aztán rá is vetődött, ezzel a TD-vel egyenlített a Raiders, majd az extra ponttal megnyerték a meccsét.

1979-től viszont már nem lehet ezt csinálni, az NFL úgy módosította a szabálykönyvet, hogy a félidők utolsó két percében, vagy az összes negyedik kísérlet alatt a támadók által elejtett fumble-t csak a labdát elejtő játékos viheti előre. Ha más szerzi meg azt a fumble helyéhez képest előrébb, akkor  visszateszik a labdát a labdavesztés pozíciójába.

A hazárdjátékkal kevert trükközés mintapéldája volt az, amit a jelenlegi Bills-vezetőedző Rex Ryan apja, Buddy Ryan talált ki több mint 30 éves NFL-edzői pályafutása alatt. A polish goalline, vagyis lengyel gólvonal-védekezés lényege, hogy ha a saját gólvonaluktól 5 yardon belül kell védekezniük az utolsó 15 másodpercben, akkor szándékosan 12-15 játékost küld fel a pályára 11 helyett. Ha sem a bírók, sem az ellenfél nem szúrja ki, akkor plusz embere(i) lesz(nek) védekezni, ha pedig véletlen kiszúrják, eltelik jó pár másodperc, a büntetés minimális (ilyen esetben megfelezik a gólvonalig megteendő távolságot, tehát maximum 2,5 yardot bukik). A pontszerzéshez közelebb került ellenfelet viszont valamivel könnyebben megállíthatták, hiszen jó eséllyel csak egy próbálkozásuk maradt, ami ellen a dedikált gólvonal-védelmet küldhették fel.

Állítólag a New York Giants hasonlóval próbálkozott a Super Bowl XLVI végén a Patriots ellen a pálya közepén, de lehet, hogy simán csak elszámolták magukat, és nem taktika volt.

A Packers viszont biztos, hogy nem véletlenül trollkodik az ellenfelek kirúgásánál, ha lehetősége van rá. Randall Cobb 2012-ben, Ty Montgomery pedig idén mutatta meg, hogy nem árt ismerni a szabálykönyv minden egyes kis cikkelyét, mert az sokat érhet. (Leon Washington is megcsinálta ezt 2008-ban a Jetsben egyébként.)

Mindketten ugyanazt használták ki: ha egy kirúgás pályán kívülre kerül, az szabálytalan, és emiatt a visszahordó csapat saját 40 yardjáról kezdhet. De ehhez nem feltétlen kell a labdának elhagynia a pályát, hiszen minden játékos, aki kicsit is érinti a vonalat, már pályán kívüli játékosnak számít, vagyis amikor Montgomery úgy feküdt le, hogy a lábai kilógtak a pályáról, a kezével pedig megfogta a labdát, akkor az oldalvonaltól majdnem 1,5 méterre guruló labdát a szabályok szerint a pályán kívülre teleportálta. Cobb anno 38 yardot, Montgomery "csak" 37-et nyert ezzel a Packersnek.

A legtöbb kiskapu abból adódik, hogy az NFL-edzőknek eszébe jut valami olyan, ami a szabályalkotóknak nem. De van olyan is, hogy a szabályakotók egész egyszerűen nem tartják képesnek valamire a játékosokat. Ezért fordulhat elő az, hogy a mezőnygólok és extra pontok blokkolásánál csak azzal védték a centereket (long snapper), hogy nem lehet rájuk esni. Arra nincs kikötés, hogy ha valaki érintés nélkül átugorja őket, akkor az is szabálytalan. Kam Chancellor, Justin Simmons, Bobby Wagner és Shae McClellin is ezt az ugrást vetette be sikeres blokkoláshoz, de az NFL már fontolóra vette, hogy ezt is szabálytalanná tegye a következő szezonra.

A végére egy nem is igazán kiskaput hagytunk, bár az úgynevezett fair catch kick ismerete legalább akkora előnyt jelenthet, mint a Packers szabályismerete a visszahordásoknál. A dolog lényege, hogy ha visszahordás helyett csak simán elkapja a visszahordó a labdát (vagy szabálytalanság miatt ítélnek fair catchet a javára), akkor nem kötelezően első és tízzel jön a támadósor, hanem az elkapás helyéről rúghatnak is.

Ahhoz, hogy ennek értelme is legyen, egy dolog kell: hogy a punt ne szálljon túl messzire, vagyis még rúgótávolságon belül legyen a fair catch is. Épp ezért rettentő ritkán találkozni vele: Mason Crosby 2008-ban, Phil Dawson pedig 2013-ban próbálkozott ilyennel sikeretlenül az NFL-ben. Utóbbi 71 yardról próbálta meg bevágni.



Rovatok