Van egy játék, aminek Két igaz, egy hamis a neve. A lényege, hogy elhangzik három állítás, amiből kettő igaz, egy viszont hamis, utóbbit kell megtalálni, de a dolog nem könnyű, mert a háromból három egészen elképesztő kamunak tűnik. Ebbe a játékba illenének ezek az amerikaifutball-történetek, amikről első, de talán második olvasásra sem lehetne megmondani, hogy igazak-e vagy sem. Pedig mind igaz.

Teddy Roosevelt megmenti az amerikaifutballt

Manapság kevés dolog mérhető népszerűségben az amerikaifutballhoz, az 1800-as évek végén, illetve az 1900-as évek elején viszont komoly válságban volt a sport. Nem meglepetés, a sérülések miatt: 1905-ben például 19 középiskolás és egyetemi játékos halt bele a pályán elszenvedett sérülésébe, és még legalább 137 szenvedett súlyos sérüléseket.

A rengeteg, általában brutális sérülésből országszerte botrány lett, akkora, hogy még az elnök Theodore Rooseveltnek is közbe kellett avatkoznia. Nem ez volt az első ügye egyébként az amerikaifutballal: bár sosem játszotta, de mindig is rajongott a sportágért. Olyannyira, hogy 1896-ban, még New York-i rendőrfőnökként az ő győzködésére támasztották fel a kor legnagyobb amerikaifocis rivalizálását, a Harvard–Yale-rangadót az 1894-es, Hampden Park-i vérfürdőnek keresztelt mérkőzés után.

Az 1905-ös halálesetek (gerinctörések, beszakadt koponyák, szívet átszúró törött bordák) miatt több egyetem az amerikaifutballról visszaváltott rögbire, míg mások teljesen abbahagyták az ehhez hasonló sportot. Roosevelt viszont nem hagyta, hogy a szeretett sportágát így kinyírják, ezért a Fehér Házba rendelte a legnagyobb egyetemi csapatok edzőit.

Hosszasan tanácskozott velük, mire sikerült teljesen új, a sportot biztonságosabbá tevő szabályokat alkotniuk: 5-ről 10 yardra növelték a first downhoz szükséges yardok számát, betiltották a tömegformációkat, vagyis szellősebbé tették a felállásokat, és nem utolsó sorban

Azt, ami a mostani NFL alapja, és ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1906-tól kezdve csökkenjenek a halálesetek (1906-ban és 1907-ben is 11-11 dokumentált halál volt az amerikaifutball miatt).

A II. világháború miatt vannak koordinátorok

Nem közvetve persze, de a csapatrészeket specializáltan irányító edzők a II. világháborúig vezethetők vissza.

Ahogy minden más sportszervezetből, úgy az NFL-ből is óriási emberanyagot vezényeltek a frontra. Több csapat ezért meg is szűnt, de voltak olyanok, melyek összeolvadtak. Így született meg a Pittsburgh Steelers és a Philadelpia Eagles összevonásából a hivatalosan Phil-Pitt Combine-nak, de általában csak Steaglesnek nevezett csapat.

5-4-1-es mérleggel zárták az 1943-as szezont, nem alkottak maradandót, azt leszámítva, hogy ők alkalmazták először a két koordinátori pozíciót. Ez annak köszönhető, hogy a Steelers-edző Walt Kiesling és az Eagles-edző Greasy Neale ki nem állhatták egymást. Hivatalosan társ-vezetőedzők voltak, mert egyik sem volt hajlandó engedni a másiknak.

De az osztozkodás sem ment könnyen. Kiesling azért került a védők élére, mert később ért oda a csapat philadelphiai edzőtáborába, mint Neale, aki addig elkezdte betanítani a csapatnak saját támadórendszerét.

Az NFL történetének leghosszabb futását véletlenül, emberhátrányban hozták össze

99 yardnál hosszabb támadójátékot lehetetlen csinálni az NFL-ben, ennél hosszabb játékot csak visszahordással lehet elérni. De 99 yardos futójátékból is csak egyetlen egy volt a liga történetében: 1982-ben Tony Dorsett hozta össze a Dallas Cowboysban.

A rekord mellett azért is érdekes a Minnesota Vikings elleni futás, mert a Cowboys támadósra véletlenül 11 helyett csak 10 emberrel, vagyis emberhátrányban állt fel. Sőt, nem is Dorsettnek kellett volna futnia a labdával, hanem Ron Springsnek, de ő félrehallotta a játékhívást és lement a pályáról, így csak Dorsett maradt az irányító mögött. Ő kapta a labdát és meg sem állt az ellenfél célterületéig.

Ezzel az egy játékkal egyébként több futott yardot szerzett, mint a csapat ezt leszámítva az egész meccsen.

Szupersztár védő, majd ünnepelt zongorista

Mike Reid 1969-ben a legjobb egyetemi játékos és a legjobb belső védőjátékos volt, 1970-ben a draft első körében került a Cincinnati Bengalshoz, ahol két Pro Bowl- és ugyanennyi All-Pro-szereplést gyűjtött be. 1974-ben aztán felhagyott az amerikaifutballal, és zenei pályára váltott. Több szimfonikus zenekar koncertzongoristája is volt, dolgozott countrylemezeken és több musicalt is írt.

De nem ő az egyetlen tehetséges művész az NFL-ben. Mielőtt színésznek állt volna, pár évet az NFL-ben is lehúzott Terry Crews, aki különös módon egészítette ki a fizetését: a csapattársairól festett portrékat. Nem is volt rossz, képenként akár 5000 dollárt is kapott. Persze ez nem akkora meglepetés, ha tudjuk, hogy még azelőtt kapott művészeti ösztöndíjat egyetemi tanulmányaira, hogy sportolóként is megkapta volna ugyanezt a támogatást.

A Baltimore Ravens jelenlegi rúgójátékosa, Justin Tucker pedig képzett operaénekes, a Baltimore Symphony Orchestra és a New York Opera is hívta már fellépésre, de az NFL-es teendői miatt egyikre se ért ré.

Ez nem az a William Shakespeare

A Shakespeare nem túl gyakori név, pláne nem a William keresztnévvel kombinálva, de a legelső, 1936-os NFL-drafton mégis felbukkant egy ilyen játékos: a harmadik helyen a Pittsburgh Pirates választotta ki a Notre Dame-ről a futójátékos és punter William Shakespeare-t, aki ennek ellenére soha nem játszott a ligában, mivel az amerikaifutballból nem tudott volna megélni.

Trollkodásból kék a jaguár nyelve

Az 1993-ban alapított, az NFL-ben 1995-től játszó Jacksonville Jaguars a liga egyik legfiatalabb csapata. Pontosan velük együtt lépett be a ligába a Carolina Panthers is – a kék, illetve egészen pontosan zöldeskék jaguárnyelv is rájuk utal: az alapító tulajdonosi csoportot vezető Wayne Weaver találta ki, hogy vicces lenne, ha kékre festenék az állat nyelvét, mert így azt a látszatot keltené, hogy a kék Panthersszel etették a saját logójukat.

A Panters ellen azóta 3-3 a mérlegük, összességében viszont a karolinai csapat a jobb, hiszen ők kétszer is jártak már Super Bowlban, és győzelmi mutatóban is verik a Jaguarst.

Az egyik legjobb futó megjárta a speciális olimpiát is

A Kansas City Chiefs futójátékosa, Jamaal Charles ugyan sorban a második szezonjában szenvedett súlyos sérülést, de 2013-ban még ő futotta a legtöbb touchdownt a szezonban. Előtte viszont, még gyerekként megjárta a speciális olimpiát is, ahol aranyérmes lett.

A 2015-ben Los Angelesben rendezett speciális olimpia megnyitóján beszélt erről az élményről, illetve a saját tanulási zavarairól.

Féltem és elveszett voltam. Gondjaim voltak az olvasással. Aztán kiderült, hogy tanulási nehézségeim vannak. Mindenki engem csúfolt, azt mondták, soha nem viszem semmire. De megtanultam, hogy én is repülhetek. Tíz évesen esélyt kaptam, hogy ott legyek a speciális olimpián. Itt fedeztem fel a tehetségemet, amiről addig nem is tudtam.

A történeteket egy 2015-ös reddit-folyamból gyűjtöttük.