Index Vakbarát Hírportál

98-0-ra alázták az ellenfelüket

2017.09.03. 08:08

Meglehetősen ritkán találkozni az egyetemi amerikaifutball-bajnokság harmadosztályában szereplő Saint John's csapatával, szombaton viszont mindent megtettek azért, hogy velük legyen tele minden, hiszen

98-0-ra verték meg ellenfelüket, a St. Scholasticát.

Ne maradjon le semmiről!

Ezzel rekordot is döntöttek, két harmadosztályú csapat meccsén egyik fél sem jutott még 98 pontig. Ha elérték volna a 100 pontot, ami valljuk be, elég közel volt, 2003 óta az első egyetemi 100 pontos meccset játszották volna. Sőt, igazából meg is tudták volna csinálni, mert 98-0-nál kétszer is támadhattak, de egyiket sem tudták ponttal befejezni. Ezeket leszámítva még egyetlen támadásuk volt csak, amit nem pontszerzéssel fejeztek be.

Persze az eredmény mellett a statisztika is jelentős Saint Johns's-fölényt mutat, 560 yardot szereztek a St. Scholastica 52-jével szemben, 



Rovatok