Index Vakbarát Hírportál

Lehetetlennek tűnt, de sikerült: az év mentése az NFL-ben

2017.11.10. 09:17

A Seattle Seahawks-irányító Russell Wilsonról eddig is lehetett tudni, hogy egészen elveszettnek tűnő játékokat tud megmenteni, a csapat csütörtöki éjszakai ellenfele, az Arizona Cardinals is hangoztatta ezt a két csapat mérkőzése előtt. Aztán ezek után Wilson lehetetlen menekülést és passzt adott elő a meccsen. 

Az utolsó negyed elején 15-10-re vezetett a Seahawks, és a saját térfeléről indított egy játékot. Wilson kimozgott oldalra, közben pásztázta a pályát, kit hozhatna játékba, csak közben a Cardinals-védők elindultak felé, úgyhogy menekülőre fogta. 

Ne maradjon le semmiről!

Már két védő is a nyomában volt, amikor még egy pillanatra visszafordult, viszont látta, hogy nagyon közel vannak hozzá, és már érkezett egy harmadik cardinalsos védő is, szóval teljesen reménytelennek tűnt a játék.  Wilson menekült tovább, aztán három fekete mezes közül eleresztett egy labdát, hogy ne szedjen össze komoly yardveszteséget, ha földre viszik. 

De a labda nem szállt ki a pályáról, hanem úgy harminc yard után megtalálta Doug Baldwin elkapót, aki a védőjét megelőzve leszedte, aztán megindult előre. Csak néhány yardon múlt, hogy nem lett touchdown a dologból, ám a támadás végén ezt is sikerült összehozni, köszönhetően Wilson lehetetlen passzának. 

A Seahawks 22-16-ra nyert, viszont elvesztette az egész szezonra egyik legjobb védőjét, Richard Shermant, akinek elszakadt az Achillese. 

 



Rovatok