Index Vakbarát Hírportál

Kritikus állapotban feküdt a játékos, majdnem eltiltották

2018.10.02. 19:35

A hétvégén kritikus állapotban szállították kórházba az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Tennessee State védőjét, Christion Abercrombie-t, aki fejsérülést szenvedett a Vanderbilt elleni meccsen. Nem sokkal később az egyetemi amerikaifutballt felügyelő NCAA lépése akasztott ki sokakat a történtekkel kapcsolatban. 

Abercrombie a pálya szélén lett rosszul a szombat esti meccs közben egy fejsérülés után, be akarták kísérni az öltözőbe, de menet közben összeesett. Ezután vitték kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre, de azóta is kritikus állapotban van, bár az orvosai szerint valamivel biztatóbb az állapota.

Ne maradjon le semmiről!

A játékosok nem sokkal később a pálya közepén gyűltek össze, hogy közösen szorítsanak érte. A mérkőzésen egyébként végül a jóval erősebb főcsoportban játszó Vanderbilt nyert. 

Abercrombie edzője később annyit mondott a fejsérülés körülményeiről, egy sima blokknál történt baj, ilyen helyzetek minden mérkőzésen előfordulnak. Az ennyire súlyos sérülések nem mindennaposak azért az amerikai futballban, és a történtek is nagy nyilvánosságot kaptak az amerikai sajtóban, úgyhogy már vasárnap több online gyűjtés indult, hogy segítsék a játékost és családját.

Aztán jött az NCAA. Az egyetemi sportot felügyelő szervezetnek rengeteg megosztó megnyilvánulása volt már az utóbbi években, mivel továbbra is mereven ragaszkodnak ahhoz, hogy amatőr státuszban lévő sportolók semmiféle juttatást és pénzt nem kapnak. Ezt annyira komolyan veszik, hogy az NCAA rászólt a Tennessee State-re, hogy állíttassa le a gyűjtéseket, mivel ezzel veszélybe sodorhatják a sérült játékos ösztöndíját. A logika nagyjából úgy működik ebben az esetben, hogy

pénzt kap a játékos = ki kell zárni. 

Az egyetem nem nagyon tudott mit csinálni, kérte, hogy állítsák le a GoFundme-oldalakat, hogy kritikus állapotban, kórházban fekvő játékosukat nehogy eltiltsák. 

Végül kedd reggel egy tennessee-i lap már arról számolt be, hogy az NCAA egy harmadik gyűjtést átengedett, vagyis a jelek szerint megússza az eltiltást, és közben pénz is jut a családjához, amiből felépülését biztosíthatják. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?



Rovatok