Index Vakbarát Hírportál

13 éve várt a bosszúra, szétalázta ellenfelét

2018.10.06. 07:36

Magyar idő szerint péntek hajnalban 66-31-re verte a Georgia Tech a Louisville-t az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban, az átlagos nézők pedig azon gondolkodhattak, miért is hajtja magát annyira a Georgia Tech még a negyedik negyedben is, amikor világos volt hogy a harmadik negyed végi 45-17-es állásról már nem nagyon kaphatnak ki.

A mérkőzés viszont nem csak a végeredményről szólt a Georgia Tech-vezetőedző Paul Johnson számára: 13 éve várt a törlesztésre a túloldalon edzősködő, a védelmet irányító Brian VanGorderrel szemben.

Johnson és VanGorder beefje még 2005-ig nyúlik vissza, akkor nevezték ki ugyanis az NFL-es Jacksonville Jaguars posztedzőjét, VanGordert a Georgia Southern egyetemi csapat vezetőedzőjének. VanGorder első intézkedése pedig nem más volt, mint hogy kiirtsa az Eaglesnél azt a triple option támadósémát, amit – nem nehéz kitalálni, – még Johnson vezetett be náluk.

Ne maradjon le semmiről!

Nem is kis sikerrel ráadásul. Johnson 1983-84-ben a Georgia Southern védőfaláért felelt edzőként, majd 1985-86-ra támadókoordináltor lett, hogy tíz év kitérő után 1997-ben vezetőedzőként térjen vissza a csapathoz. Az általa bevezetett triple option az amerikaifutball egyik legősibb múltra visszatekintő támadórendszere, egyenes vonalon visszavezethető az 1900-as évekig, de a modern játékban is jelen van, az a run-pass option (RPO), amivel a Philadelphia Eagles februárban Super Bowlt nyert, pont erre épít. Erre építve a Georgia Southern Eagles 1985-2000 között hat másodosztályú bajnoki címet nyert.

Csakhogy a futójátékokra építő triple option, amit Johnson nagy sikerrel alkalmazott a Navynél és a Hawaiinál is, nem mondható a legmodernebb felfogásnak, bár egyetemi szinten sikerrel alkalmazható, mint azt az Eagles esete is mutatja. Johnsonnak pont az fájt legjobban, hogy amikor VanGorder a 2006-os szezon előtt átvette a Georgia Southernt, azt mondta, bevezeti a 21. századba a csapatot a triple option megszüntetésével.

Johnson, aki akkor már a Navy vezetőedzője volt, azonnal elkezdett munkálkodni, hogy valahogy összehozzon egy meccset korábbi csapata, és így VanGorder ellen, de ez akkor nem sikerült. 2015-ben viszont találkoztak, ám a Notre Dame, ahol akkor VanGorder dolgozott, túl nagy falat volt a Georgia Technek, és 30-22-re kikaptak.

Most hajnalban viszont minden adott volt Johnson bosszújához. Nem elég, hogy 66-31-re verte el a Louisville-t,

személyes célja volt, hogy megalázza az ellenfél védelmét, amit VanGorder irányít. A mérkőzésen 65 futójátékot indított a Georgia Tech két passzjátékkal szemben, 542 yardot és 8 TD-t futottak,

szó szerint lenyomta a triple optiont VanGorder torkán, hogy megemlegesse a 2005-ös szavait.

Úgy hisszük, átmehetett az üzenet.



Rovatok