Index Vakbarát Hírportál

Milyen sci-fi ez, hogy hangszórót kötnek az NFL-irányítóra?

2018.12.21. 22:54

Ha az ember a San Francisco 49ers irányítójáról hall, szinte biztos, hogy egyből a négyszeres Super Bowl-győztes Joe Montana jut az eszébe, utána pedig Montana utódja, a három Super Bowlt nyerő – kettőt Montana cseréjeként – Steve Young. A remek páros elhomályosítja azt a Steve DeBerget, aki közvetlenül előttük játszott irányítót a 49ers-ben – DeBergre viszonylag kevesen emlékeznek, arra pedig még kevesebben, hogy a QB-nak rendszeresen súlyos gégehurutja volt, ami miatt elment a hangja.

Ne maradjon le semmiről!

Hang nélkül pedig félkarú óriás egy irányító, hiszen a támadójátékok előtt ő adja át az edzőktől érkező play-hívást a másik tíz csapattársnak a pályán, a játékot is (többnyire) hangjellel indítja, de ha előtte változtatni kell valamit a védelem felállása alapján, azt is kiáltással teszi. 

Éppen ezért elég nagy gond, ha egy irányítónak viszonylagos gyakorisággal elmegy a hangja.

Így volt ez például 1980-ban is, amikor a 49ers-nek különleges – a mai NFL-ben szabálytalan – megoldást kellett találnia, hogy a társai valahogy meghallják DeBerget, ezért

egy hangszórót erősítettek a vállvédője hátára a mez alá, a hangszórót pedig összekötötték egy, a sisakrácsra szerelt mikrofonnal.

„Az egyetlen gond az lehet, ha belefúj a szél a mikrofonba” – mesélt DeBerg az eszközről az ESPN-nek akkoriban, elfelejtve, hogy adott esetben a védelemtől kapott erős ütközés miatt akár komoly hátsérülést is szenvedhetett volna a hangszóróval a hátán.

A hangszóró nem is volt valami kicsi, DeBerg szerint egy kocsiba szerelt hangfalnál háromszor erősebb erősítővel pakolták meg, ami a mezen át is elég feltűnő volt, konkrétan kilógott egy téglalap a hátából. De a mikrofont sem nagyon rejtették el, még az akkori Topps amerikaifocis kártyán is látszik a sisakra pluszban rákötött felszerelés.

DeBerg 1983-ban, már a Denver Broncos játékosaként is használta a rendszert, ráadásul ugyanazt, amit a 49ers-nél készítettek neki – az újabb gyulladásakor felvette a kapcsolatot régi csapatával, ahol voltak olyan rendesek, hogy elpostázták neki minden elemét.

DeBerg egyébként még pont a 49ers aranykora, vagyis az 1981-89-es szezonok alatt nyert négy Super Bowl előtt távozott. 21 szezonig tartó NFL-karrierje során nyolc csapatban is megfordult, így többek között olyan irányítólegendák mellett játszhatott, mint Roger Staubach (1977, Dallas Cowboys, edzőtábor), a még újonc Joe Montana (1980, San Francisco 49ers), John Elway (1983, Denver Broncos), Steve Young (1985-86, Tampa Bay Buccaneers), Dan Marino (1993, Miami Dolphins).

via Uni-Watch



Rovatok