Index Vakbarát Hírportál

Mindent elmond, hogy egy rúgás volt a Super Bowl csúcspontja

2019-02-04T015316Z 505695803 UP1EF24058RGB RTRMADP 3 FOOTBALL-NF
2019.02.04. 14:01

Minden idők legkevesebb pontját hozó Super Bowlját játszotta egymás ellen a New England Patriots és a Los Angeles Rams, a vége úgy lett 13-3, hogy a negyedik negyedet még 3-3-as döntetlennél kezdték meg.

Az alapszakaszban második legerősebb Rams-támadósor egyszerűen hatástalan volt a Patriots védelme ellen, így a Rams-punter Johnny Hekker főszerephez jutott, kilencszer is puntolnia kellett a meccset, az egyikkel pedig történelmet írt.

A harmadik negyed közepén ugyanis 65 yardos puntot hozott össze, ami a leghosszabb lett a Super Bowlokban. Ez egyébként nem is annyira kiemelkedő tőle, egyéni legjobbja 78 yard még a 2016-os szezonból, és az eddigi hét NFL-idényéből ötször is volt hosszabb rúgása az alapszakaszban.

A Super Bowlban egyébként kitett magáért, nem véletlenül mondta róla korábban az ellenfél Patriots vezetőedzője, Bill Belichick, hogy igazi fegyver. 9 rúgásával 417 yardot hozott össze, ami 46,3-as átlag, a kilenc rúgásból 5 is 20 yardon belülre került – ezzel legalább annyit tett a Patriots kevés ponton tartásáért, mint a csapat védelme, hiszen Bradyéknek többnyire (már amennyire Hekkeren múlt) elég messziről kellett indítania a támadásokat.

Hekkert persze nem nagyon vigasztalta a Super Bowl-rekord, még úgy sem, hogy sokáig úgy tűnt, akár még arra is esélye lehet, hogy a döntő legértékesebb játékosa legyen.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok