Index Vakbarát Hírportál

Eszelős meccsbe fordult a Giants-Patriots

2019.10.11. 08:36

Egy klasszikusnak mondható párharc nyitotta az NFL 6. fordulóját, hiszen a két Super Bowlban is megütköző New York Giants és a New England Patriots találkozott utóbbi stadionjában. Ám míg a két említett Super Bowlban a New York Giants Eli Manning vezetésével nyert, addig most már az újonc Daniel Jones irányította a Giantset, és neki nem jött össze a bravúr, köszönhetően a Patriots ismét brutális teljesítményt nyújtó védelmének.

Ne maradjon le semmiről!

Kezdjük azzal, hogy bár a Pats védelme kapott egy 64 yardos passzolt touchdownt (Jones Golden Tate-et találta meg), de ez volt az első TD, amit passzal szereztek ellenük a szezonban, ami a hatodik fordulóban nagyon nem rossz mutató. A 46 yardos hibától eltekintve eléggé odatette magát a bajnok csapat védelme, Jonesról három interceptiont csináltak, szereztek még egy fumble-t is, és volt védelmi, illetve a speciális csapatrész által szerzett touchdownjuk is, vagyis messze nem csak a Tom Brady vezette támadósoron múlt a 35-14-es győzelem.

A Patriots három támadóoldalon szerzett touchdownja egyaránt egyyardos futásból jött, kettőt ráadásul az irányító Tom Brady szerzett, aki ezzel

  • 42 évesen és 68 naposan az NFL legöregebb játékosa lett, aki legalább 2 futott TD-t szerzett egy meccsen belül,
  • és ugyancsak a legöregebb játékos lett az NFL-ben, aki valaha TD-t szerzett, az elkapólegenda Jerry Rice-t megelőzve.

Brady emellett második helyre lépett fel a pályafutása során passzolt yardokkal, a múlt héten Brett Favre-t, most Peyton Manninget előzte meg, az első helyen álló, jelenleg sérült Drew Brees viszont túl messze van tőle, az a rekord szinte biztosan nem lesz meg neki.

A New England Patriots a győzelmével története során negyedszer kezdte 6-0-s mérleggel a szezont, 2004-ben és 2007-ben is a Super Bowlig jutottak (egy győzelem, egy vereség), 2015-ben viszont a remek kezdés után 12-4-es mérleggel zártak, és végül az AFC-főcsoportdöntőig meneteltek csak.

Eredmény

  • New York Giants–New England Patriots 14–35


Rovatok