Index Vakbarát Hírportál

El lehet bénázni egy trükkös játékot, de ez katasztrófa

2019.10.19. 19:46

Előfordul az olyan, hogy az amerikaifutballban egy trükkös játéknál hiba csúszik a gépezetbe, és nem úgy sikerül, ahogyan azt eltervezték, de amit az egyetemi bajnokságban szereplő Arkansas Razorbacks csinált meg szombat este, az felér egy kisebb katasztrófával. 

Az Auburn elleni főcsoportmeccsen már 17-0-ra ment az ellenfél, amikor egy puntnál megpróbáltak váratlant húzni. Miután a labda elindult, a punterük nem rúgta előre a labdát, hanem megpróbált a keresztbe futó csapattársának passzolni, legalábbis ez lehetett az elképzelés.

Ne maradjon le semmiről!

A dolog ott romlott el, hogy a dobás egészen röhejesre sikerült,  emiatt a labda lassú és pontatlan volt, az Auburn szemben álló játékosának nem is nagyon kellett megerőltetnie magát, hogy levadássza. Meg is indult vele, de pár yarddal később a földre vitték, és ezzel véget ért a játék. 

Az egyetemi amerikaifoci egyik legnehezebb csoportjában szereplő Arkansas-nak amúgy sem igazán megy az idén, mert eddig csak kétszer tudtak nyerni, de a jelek szerint nem a trükkös játékok fogják megmenteni őket.  A meccs 51-10 lett az Auburnnek. 

Egyébként majdnem napra pontosan négy éve történt, hogy az NFL-ben az Indianapolis Colts minden idők egyik legértelmezhetetlenebb trükkös játékát hívta meg, akkor is fake puntnak indult a dolog. 

De hogy ne csak bénázást mutassunk, itt egy pozitív példa is a Georgia Techből, ők ugyanilyen helyzetben trükköztek, és szereztek touchdownt a Miami ellen szombat este.



Rovatok