Index Vakbarát Hírportál

Ez a visszahordás mehet is a totális csődhöz illusztrációnak a szótárba

2019.11.03. 19:14

Minden idők egyik legizgalmasabb visszahordási trükkjével próbálkozott meg a Virginia Tech Hokies egyetemi amerikaifutball-csapat szombaton a Notre Dame Fighting Irish elleni mérkőzésen. A Hokiesnak pár másodperccel a vége előtt, egypontos hátrányban kellett volna valami maradandót alkotni, ők pedig úgy döntöttek, hogy már a kirúgás utáni visszahordásnál megpróbálják átverni a Notre Dame-et.

Ne maradjon le semmiről!

Ezért a visszahordáshoz a labdát elkapó játékos köré másik négy gyűlt, és egy kisebb kört alkotva próbálták meg elrejteni, hogy az ötösből ki is folytatja majd az útját a labdával. Normál esetben ez a trükk akkor jön be, ha van helyük megcsinálni a szétspriccelést, és a rúgócsapatnak több lépés után van csak lehetősége reagálni arra, mi is történt, itt viszont a nem túl hosszú kirúgás miatt hamar felértek a Notre Dame játékosai, és közelről látták, hogy mi történik, vagyis nem lehetett őket átverni.

Amellett, hogy Virginia Tech trükkje nem jött be, értékes másodperceket is vesztettek, a maradék 31 másodpercből elment 6 úgy, hogy lényegében semennyit nem haladtak, a trükkel jó, ha 3-4 yardot nyertek, és ugyanúgy szinte egy teljes pálya állt előttük, csak épp kevesebb idővel, mintha mondjuk a kirúgás végén jelezték volna, nem akarnak visszahordani, jöjjön a támadósor.

A Virginia Techet azt sem vigasztalhatta, hogy korábban történelmet írtak, touchdownt szereztek ugyanis egy 98 yardos fumble returnből, ami a Notre Dame fennállása óta a leghosszabb fumble-ből vitt TD volt ellenük.

A vége 21-20 maradt a Notre Dame-nek, az elrontott visszahordás után már nem maradt erő a Virginia Techben, hogy eljusson legalább mezőnygólig kevesebb mint fél perc alatt.

Kamuflázs sorozatunkban mutatjuk be a 120 yardon azokat a trükkös játékokat, amik az egyetemi bajnokságban vagy az NFL-ben erre érdemesek.



Rovatok