Index Vakbarát Hírportál

70 kiló fűvel kapcsolták le az NFL-sztárt, 20 évet is kaphat

2020.02.20. 08:16

A legtöbb csapatnak hat, a Super Bowlt is figyelembe véve alig két hete ért véget az NFL-szezon, de máris megvan a holtszezon legfurcsább bűnügye:

a Cleveland Browns támadófalemberét, Greg Robinsont 71 kiló marijuánával kapcsolták le a mexikói határon Texasban.

Robinson, aki korábbi egyetemi csapattársával, Quan Brayjel csempészte a drogot, akár 20 évet is kaphat, mert szövetségi bűncselekményt követett el.

A texasi rendőrség által közölt információk szerint Robinsont és Brayt egy bérelt autóval állították meg a határon, amikor épp Mexikóból tértek vissza. Amikor átvizsgálták a kocsijukat, a csomagtartóban több sporttáskába rejtve bukkantak rá a 71 kiló marihuánára, ami mellett 3100 dollárt, egy digitális mérleget, 23 befőttesüveget és egy aludobozok zárására alkalmas eszközt találtak.

Robinson 2014-ben, hat szezonnal ezelőtt került az NFL-be, az akkori drafton másodikként kiválasztott játékosként, tehát óriási tehetségnek tartották. Három szezont maradt a St. Louis Ramsnél, majd elcserélték a Detroit Lionshoz, ahol egy idényt töltött. Utána a Cleveland Brownshoz igazolt a legutóbbi klt szezonra, ám a 2019-es idény végén ők is jelezték, hogy nem tartják meg a támadófalembert.

A hat szezon alatt Robinson 29,1 millió dollárt keresett, amihez képest aprópénz a 71 kiló marihuána piaci értéke: egyes források szerint ennyi drogot nagyjából 300-350 ezer dollártért tudott volna eladni, másoik szerint kis adagokban, olyan államban, ahol még illegális a marihuána fogyasztása, akár 700 ezer, esetleg 1 millió dollárt is kaphatott volna – ami aprópénz az eddigi 30 milliós keresetéhez képest.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok