Az 1970-es évek vége és az 1980-as évek eleje turbulens időszak volt az Egyesült Államok északnyugati részén – ekkor volt aktív sorozatgyilkos a térségben Ted Bundy, a Green River-i gyilkos néven is ismert Gary Ridgway, és az a Randall Woodfield is, akit a sorozatgyilkosságai előtt még az NFL-be is meghívtak.

Horrortörténetekből persze nincs hiány az NFL-ben, elég a gyilkosság miatt életfogytiglanra ítélt, majd a börtönben öngyilkosságot elkövető Aaron Hernandezre, a rendőrség elől gyilkosság vádja miatt élő adásban menekülő O. J. Simpsonra, vagy a terhes barátnőjére bérgyilkost küldő Rae Carruthra, illetve a nemierőszak-ügyek miatt elítélt Kellen Winslow-ra gondolni. Nekik mind értékelhető szerep jutott az NFL-ben a rémtetteik előtt vagy azokkal párhuzamosan,

Tucatnyi nőt erőszakolt meg, legalább 18-at meg is ölt, mégis csak egy gyilkosságért ítélték el, ám így sem szabadul soha a börtönből. Az április 23-án kezdődő 2020-as NFL-draft előtt az amerikaifutball profi játékosbörzéjének egyik legfurcsább történetét elevenítjük fel.

1980 októbere és 1981 februárja között szörnyű gyilkosságok sora rázta meg Amerika nyugati partját. Kaliforniában, Oregonban és Washingtonban is sorra bukkantak különös kegyetlenséggel megölt, a haláluk előtt megerőszakolt fiatal nők holttesteire. A négy hónapig tartó rémálom lezárultával kiderült, hogy a nyugati partszakaszt, elsősorban az 5-ös Interstate autópálya (I-5) környékét rettegésben tartó elkövető nem más volt, mint a Green Bay Packers NFL-csapathoz az 1974-es drafton az utolsó, 17. körben, 428. játékosként kiválasztott elkapó, Randall Woodfield.

Fiatalnak is zavart volt

Az 1950-ben, Oregonban született Woodfield fiatal kora óta zavart személyiség volt. A korai, egyre zűrösebb ügyeit viszont elég jól eltitkolta, miközben a remek fizikai adottságait kihasználva viszonylag sikeres sportkarriert épített. Középiskolásként több sportágban is remekelt, és ez az egyetemen sem volt másképp, ott az amerikaifutball mellett tagja volt egy keresztény kosárlabdacsapatnak is, ahol mélyen vallásos, szerény, hithű emberként ismerte mindenki.

A nagyon rövid NFL-karriert befutó elkapó már gimnáziumban bajba került, egy hídról mutogatta magát fiatal lányoknak. Ugyan letartóztatták, de az esetet csak egy kamaszbotlásaként fogták fel, majd amikor betöltötte a 18-at, törölték a fiatalkori priuszát, így az egyetemeken nem tudtak róla, hogy korábban bármiféle bűnügye lett volna.

És mivel egyetemistaként is jól titkolta, hogy folyamatosan összetűzésbe került a törvénnyel, az iránta az NFL-ből érdeklődő csapatok figyelmét sem tudták felhívni a problémáira. Woodfield kezdetben az oregoni Treasure Valley főiskolán tanult és játszott elkapóként, majd a Portland State-re került át. Innen jutott be aztán csapata legjobb elkapójaként az NFL-be az 1974-es drafton, amikor a Green Bay Packers kiválasztotta az utolsó körben.

Az előbbi egyetemen egy volt barátnője lakásának kifosztása miatt tartóztatták le (bár később felmentették), míg a Portland State-en újabb szeméremsértési esetek jöttek. Hasonló problémába futott bele az NFL-es karrierje szempontjából felvételiként is értelmezhető nyári edzőtábor alatt is, bár a hivatalos indoklás szerint a Packers nem ezért vált meg tőle 1974 augusztusában, hanem mert nem illett a csapat futásra összpontosító játékképébe.

Ám ha hozzávesszük, hogy Woodfieldet 1974-ben alig pár hónap alatt 10-szer is letartóztatták, mert mutogatta magát Wisconsinban, már más a kép. Főleg, hogy az idény végén az NFL-hez képest sokkal kisebb és gyengébb Central States Football League-ben szereplő Manitowoc Chiefstől is az ilyen ügyei miatt vágták ki. Miután véget ért a profi amerikaifutball-pályafutásról dédelgetett álma, Woodfield beült az autójába, és visszahajtott a nyugati partra, ahol ámokfutásba kezdett.

1975-ben Oregon állam legnagyobb városában, Portlandben hirtelen megszaporodtak a nők elleni támadások. Az áldozatok mind a támadást, mind a támadót ugyanúgy írták le: egy erős testfelépítésű, kisportolt, jóképű férfi támadt rájuk késsel felfegyverkezve, orális szexet követelt tőlük, majd az erőszak után a pénztárcájukkal vagy a táskájukkal távozott. A rendőrség gyorsan lépett, március 5-én egy álruhás rendőrnővel csalták tőrbe az elkövetőt: Randall Woodfieldet. Woodfield elismerte a sorozatos erőszakokat, azzal védekezett, hogy szteroidokat szedett, talán ezek vadították meg. Akkoriban egyébként a rendőrséget meglepetésként érte ez a dolog, mert az 1970-es években, a bűnügyi profilozás megszületése előtt az a konvenció élt, hogy a kukkoló, magamutogató férfiak a legritkább esetben vetemednek később erőszakos bűncselekményekre. 

Tíz év börtönre ítélték, de kicsivel több mint négy év után, 1979 júliusában szabadult, de a börtönbüntetés után is folytatta az erőszakos bűncselekményeket. A börtönből kikerülve gyakran zaklatott nőket a nekik postázott meztelen fényképeivel, sőt, 1979-ben a Playgirlnek (a Playboy nőknek készült változata) is küldött magáról képet, ahonnan pozitív választ kapott, bekerült az újságba. 

Az erőszak már nem volt elég

A korábbi késes támadások után 1980-ban sorozatos gyilkosságok miatt aggódhattak Portlandben, és ahogy az utcai erőszakok, így a gyilkosságok mögött is Woodfield állt. Ráadásul a rendőrség elég gyorsan összefüggésbe hozta az erőszakos esetekkel, mégis több mint fél év kellett ahhoz, hogy megállítsák.

A börtönből szabadult Woodfield bizonyítottan először 1980. október 9-én ölt. Egy korábbi középiskolai csoporttársát, az akkor 29 éves Cherie Lynn Ayerst erőszakolta meg, majd többször nyakon szúrta egy késsel, végül egy tompa tárggyal verte agyon. A holttestre két nappal később bukkantak rá. Woodfieldet kihallgatták, de nem találtak olyan közvetlen bizonyítékot, ami alapján vádat emelhettek volna ellene, így elengedték. Később, amikor a DNS-vizsgálat már mindennapossá vált, bebizonyosodott, hogy Woodfield volt az elkövető.

Hét héttel később, november 27-én egy közeli jó barátja volt barátnőjére rontott rá annak lakásában. A nőt és akkori barátját is megölte egy .32-es revolverrel, közvetlen közelről lőtte tarkón mindkettőt – a fegyvert a pár lakásán találta, a pisztoly megszerzése pedig még gyakoribb, még vadabb bűncselekmények elkövetésére sarkallta.

Az egyre szaporodó támadásai során nem mindig ölt, esetenként benzinkutakat, boltokat rabolt ki, vagy újabb szexuális kényszerítésre vetemedett. A bűncselekményekben az elkövető személye mellett közös volt, hogy szinte mindegyiket a Mexikót Kanadával összekötő, Kalifornián, Oregonon és Washingtonon át haladó I-5-ös Interstate autópálya valamelyik kihajtójától 2-3 km-es távolságban követték el, és a .32-es ezüstszínű pisztoly is gyakran előkerült a bűncselekmények elkövetésekor.

Woodfield volt, hogy álszakállat ragasztott, volt, hogy nem, néha az amerikaifutballisták példáját követve ragasztószalagot tett az orrnyergére, ennek is köszönhetően tudták később azonosítani sok esetben.

A Sports Illustrated anyaga 29 bűncselekménnyel hozta összefüggésbe az 1980 októbere és 1981 februárja közötti időszakban, ezek közül több gyilkossági ügyben későbbi DNS-vizsgálat alapján azonosították is Woodfieldet mint az elkövetőt. A The Oregonian 2012-es cikke viszont 25 gyilkosságot és 140 egyéb bűncselekményt – rablás és nemi erőszak – említ.

Egy gyilkosságot bizonyítottak rá

Az egyetlen gyilkosság, amiért bíróság elé kellett állnia, egy 1981. január 18-i eset volt, amikor egy irodába belopózva két takarítónőt kötözött és erőszakolt meg, majd mindkettőt tarkón lőtte, ám egyikük túlélte az esetet. A nő magát hallottnak tettetve menekült meg, majd Woodfield távozása után azonnal értesítette a hatóságokat. Az egyik helyszínre tartó járőr látott is egy személyleírásnak megfelelő férfit az utcán, de a helyszíntől olyan messze, hogy kizártnak tartották, hogy valaki olyan kevés idő alatt ennyire távol kerüljön az elkövetés helyétől, így futni hagyták a férfit.

Woodfield korábban elkapóként játszott, megvolt a sebessége az NFL-hez, a rendőrök ezzel nem számolhattak. A januári eset után még legalább háromszor ölt. A hatóságok szerint akár 18 gyilkosság köthető a nevéhez, amatőr nyomozók szerint ez a szám 44 is lehet.

Arra, hogy miért csak egy gyilkosságért kellett bíróság elé állnia, egyszerű a magyarázat. Az 1981-es gyilkosságért és szexuális bűncselekményekért életfogytig tartó plusz 90 évi börtönt kapott. Az utolsó erőszakos cselekményéért, az 1981. február 25-én elkövetett nemi erőszakért még 35 évet kapott, és további rablásokért is elítélték.

Mivel összesen három államban, számtalan megyében követte el a bűncselekményeit, az ügyészek nem akartak energiát pazarolni, és munkaórát elvonni több más megoldatlan ügy elől egy már amúgy is életfogytiglanra ítélt elkövető miatt. Több megyei ügyész is jelezte ugyanakkor, hogy amennyiben a már közel 70 éves Woodfieldet valami véletlen folytán feltételesen szabadlábra helyeznék, azonnal bíróság elé állítanák a többi bizonyított, de tárgyalásra még nem vitt gyilkosságával.

Talán furcsa, de Woodfield mindent megőrzött, ami egykor a Green Bay Packershöz kötötte. Miután elfogták, a lakását átkutató nyomozók még a neki küldött összes Packers-logós borítékot is megtalálták, a pénztárcájában pedig ott lapult annak az első osztályú repülőjegynek a fénymásolata, amit a Packers küldött neki az 1974-es nyári edzőtábor előtt. Woodfield egyébként sosem váltotta be a repülőjegyet, autójával tette meg a több mint 3200 km-es távot Wisconsinba.

Woodfield az Oregoni Állami Fegyházban tölti haláláig tartó büntetését – ami ugyanúgy pár km-re esik az I-5-ös egyik kijáratától, mint a 40 évvel ezelőtti vadászterülete. Gondolhatnánk, hogy 40-45 évvel később már nem fordulhatnak elő a Woodfieldéhoz hasonló esetek, mert a csapatok sokkal jobban ellenőrzik a játékosok hátterét, és a törvénysértések könnyebben kiderülnek, ám ne feledjük: Aaron Hernandez problémás múlttal, aktív NFL-játékosként követett el legalább egy gyilkosságot úgy, hogy csapatának és csapattársainak semmi nem tűnt fel a dologból.

Forrás: Sports Illustrated

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)