Az amerikaifutball egyik tavalyi nagy sztorija az egyetemi bajnokságban veretlenül  bajnoki címig menetelő LSU Tigers volt. Az LSU nem számított rossz csapatnak az elmúlt 5-10 évben sem: általában 8-10 meccset nyerni tudtak a 12 meccses alapszakaszban, és közben olyan játékosokat termelt ki az NFL-nek, mint Odell Beckham Jr., Leonard Fournette vagy Tyrann Mathieu. Mégis, valahogy sosem tudták meglépni azt a szintet, hogy a bajnokesélyesek között tartsák őket számon. A legtöbbször az volt a magyarázat, hogy egy igazán jó irányító hiányzik a csapatból. Ez változott meg, miután Joe Burrow megérkezett a programhoz. 

Burrow kalandos úton lett az LSU-játékosa, majd a draft első helyén kiválasztott játékos, mert korábban többször is eltűnhetett volna a süllyesztőben.

Középiskolás szinten ugyan jó játékosként tartották számon, még Ohio állam legjobbjának is megválasztották 2014-ben, ő pedig már azt tervezgette, hogy a Nebraska egyetemi csapatában fog játszani, ahogy apja a hetvenes években. A gond az volt, hogy amikor eljött az ideje annak, hogy sportösztöndíjat ajánljanak neki, akkor a Nebraska rá sem bagózott. Sőt, nem is nagyon álltak érte sorba a nagyobb egyetemi csapatok, egyetlen komolyabb ajánlata volt csupán, az Ohio State-től, ahol az apja dolgozott edzőként. Persze az Ohio State-nél játszani óriási kiváltságnak számít, országos szinten az egyik legjobb egyetemi csapatról van szó, a dolog ott hibádzott, hogy Burrow-nak csak epizódszerep jutott az elkövetkezendő években. Előbb J. T. Barrett majd Dwayne Haskins cseréje volt, így a több évnyi tengődés után az egyetemi szinten sokszor kockázatos távozás mellett döntött, sok játékos ilyenkor gyengébb csapathoz igazol, vagy végleg eltűnik a radarról. Burrow végül Louisianában kötött ki, az LSU-nál, ahol Ed Orgeron főedző személye volt a meggyőző erő. 

Ment vele a család is, az évtizedekig edzőként dolgozó apja azért vonult nyugdíjba, hogy ott lehessen a lelátón a meccsek alatt. Első szezonjában Burrow ugyan kapott végre játéklehetőséget, azonban ő sem tudta rögtön megváltani a világot. A kirakós akkor állt össze, amikor az LSU szerződtette Joe Brady segédedzőt, aki a passzjátékért és az irányítók játékáért volt felelős.  A korábban az NFL-es New Orleans Saintsnél segédkező Brady érkezése kisebb csodát tett Burrow-val, és ennek az eredménye egy sosem látott szezon lett: az irányító 60 touchdownpassz mellett csak hatszor adta el a labdát, 5600 yardot passzolt és 76 százalékos pontossággal passzolt, plusz több rekordot megdöntött egyetemi szinten. (Az együttműködésből Brady is profitált, már támadókoordinátorként dolgozik az NFL-ben a Carolina Panthersnél.)

Az LSU menetelt, és az elmúlt évekkel ellentétben nem a csapat védelme volt az erőssége, hanem az ezer fokon izzó támadójáték. Burrow lubickolt a csapat játékrendszerében, és egy rakás emlékezetes momentuma volt, többek között olyanok, amiket Heisman-momentumként szokás emlegetni (az egyetemi legjobbnak járó kupa után). Mint például a Georgia elleni főcsoportdöntőben, amikor addig menekült a védők elől, amíg végül megtalálta a pályán Justin Jefferson elkapót.

Ezt a tulajdonságát, hogy kiváló érzékeli, mi zajlik körülötte, gyakran emelték ki az esetében, de jogos volt viszont az a kritika is, hogy időnként pont az ilyen menekülési kísérleteinél hozott össze yardveszteségeket, illetve azt is felrótták neki, hogy nem szabadul valami gyorsan a labdától. 

Burrow teljesítményén sokat húzott az is, hogy tehetséges és produktív elkapókkal volt körülvéve. Az idei draft egyik legjobb elkapója, az első körben elkelt Justin Jefferson 1540 elkapott yardot termelt, de még nála is többet gyűjtött (1780 yard) az a Jamarr Chase, aki még jövőre is az LSU játékosa lesz. Ott volt még a tight end, Thaddeus Moss is, aki az NFL-legenda, Randy Moss fia, és a nagyobb rangadókon kulcsember volt, de a 671 yarddal záró Terrace Marshall Jr. is fontos része volt a gépezetnek. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy az Alabama elleni rangadón villogó, a szezont 1484 futott yarddal záró Clyde-Edwards Helaire-re elkapásokban is lehetett számítani, akkor lassan kezd körvonalazódni, miért is volt olyan nehéz levédekezni az LSU támadójátékát az ellenfeleknek. 

A nagy rivális Alabama ellen egyébként nyolcévnyi szünet után tudtak nyerni, az volt az a győzelem, ami után nehezen lehetett elképzelni, hogy az LSU ne legyen ott a rájátszásban, és ne Burrow nyerje a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman-trófeát. Így is lett: az LSU a rájátszásban is veretlen maradt, és a döntőben legyőzte a Clemson Tigerst, Joe Burrow pedig megkapta a Heismant. Amikor átvette a trófeát, beszédében nem győzte hangsúlyozni, mennyire hálás az LSU-nak a lehetőségért, és sírva emelte ki edzőjét, Ed Orgeront.

Fogalma sincs, hogy milyen fontos a családom számára. Három évig nem játszottam, mégis szerencsét próbált velem, pedig nem tudta, hogy beválok-e vagy sem. Ezért örökké hálás leszek. El tudják képzelni, hogy milyen az, amikor egy hozzá hasonló kaliberű edző magukra bízza az egész csapatot? Remélem életre szóló szerződést adnak neki, mert megérdemli

- mondta az elérzékenyült Burrow. 

Addigra már konszenzus volt arról, hogy biztosan Burrow lesz az idei NFL-draft első helyen kiválasztott játékosa. Ezzel egyébként ő maga sem számolt még szezon közben sem. Azt ugyan sejtette, hogy jó idénye lesz, de úgy saccolta, hogy a harmadik-negyedik kör környékén viszi majd el valamelyik csapat a drafton, mondta később a PFT-nek. 

Ahhoz, hogy Burrow legyen az első kiválasztott, kellett az is, hogy egy másik irányító, Tua Tagovailoa szezon közben súlyos sérülést szenvedjen. Az Alabama egyetem történetének egyik legjobb irányítójáról már másfél évvel ezelőtt is azt mondogatták, hogy 1/1-es lehet, mert olyan adottságai vannak, és generációs tehetségnek számít. Tagovailoa viszont a Mississippi State ellen olyan súlyos csípősérülést (csípőficam és -törés együtt) szenvedett, hogy véget ért a szezonja. Ráadásul egyetemi pályafutása alatt voltak egyéb sérülései is, leginkább a bokájával bajlódott, mindezek miatt több csapatban is megvolt a bizonytalanság, hogy a sérülésveszély miatt kockázatos draftolni a balkezes irányítót. (Végül őt is hamar elvitték, az első kör ötödik helyén draftolta a Miami Dolphins)

Eközben a Burrow körüli hírverés egyre nagyobb lett. A teljesítménye mellett ebben jócskán szerepet játszott a személyes sztorija is, hogy egy mellőzött, sokáig leírt játékosként csapatot váltott, és aztán bajnoki címig menetelt. Na meg az is, hogy végre egy olyan irányító lesz az 1/1-es, aki a tehetsége miatt nem a balhéival vagy a különc viselkedésével hívja fel magára a figyelmet. 

Az Athletic újságírója, Bruce Feldman egy hónapot töltött el az LSU-nál a csapat bajnoki menetelése alatt, beülhetett a csapatértekezletekre, bárkivel beszélhetett. Egy idő után feltűnt neki, hogy Burrow mennyire magabiztos, milyen nyugalmat áraszt, és ez a csapattársaira is kihat. A vezéregyéniséget és hozzáállását emelte ki Ed Orgeron edző is a Clemson elleni nemzeti döntő előtt:

Ha egy irányítót megütnek a pályán, általában picsogni kezd. Én azonban örülök, ha Joe ütést kap a pályán, mert tudom, hogy még inkább felpörög, ilyen a hozzáállása.

Feldman több olyan edzővel is beszélt az elmúlt szezon alatt, akik Burrow-val dolgoztak együtt, és a legtöbbjük a játékos hozzáállása mellett azt emelte ki, hogy egészen kivételes játékintelligenciával rendelkezik, és baromi jól lát a pályán.  

Mindez persze nem elég ahhoz, hogy valaki az NFL-ben sikerre legyen ítélve. Ahogy az minden más NFL-be készülő tehetség esetében is lenni szokott, Burrow-val kapcsolatban is feljegyeztek több olyan dolgot a megfigyelők, ami miatt bajban lehet a profik között. Például, hogy nem elég erős a karja, vagy hogy csak egy olyan szezonja volt az egyetemi bajnokságban, amikor igazán villogni tudott, továbbá hajlamos bedobni a labdát a védőkkel zsúfolt területekre, ami a profik között megbosszulhatja magát - ezek voltak a leggyakrabban elhangzó kritikák. És az is biztos, hogy az őt draftoló Cincinnati Bengalsnál nem lesz könnyű dolga, mert az NFL már nem olyan, hogy egy csapat arcának szánt újonc sokat ülhetne a padon, hogy tanuljon, de a többit majd nézzük meg menet közben.

Egyébként a bajnoki címig menetelő LSU sikeréről sokat elmond, hogy összesen öt játékosukat draftolták az első körben péntek hajnalban: Burrow mellett elkelt az elkapó Justin Jefferson (Vikings), a futó Clyde-Edwards Helaire (Chiefs), valamint két linebacker, K'Lavon Chaisson (Jaguars), Patrick Queen (Ravens) is elkelt. 

(Borítókép: Joe Burrow az NFL Draft első fordulójában a kiválasztása után 2020. április 23-án. Fotó: Getty Images Hungary)