Index Vakbarát Hírportál

Nem játszik a Super Bowlban, mert a koronavírus ellen harcol a hazájában

2021.02.03. 16:30
A Super Bowl minden évnek az egyik legfontosabb sporteseménye. Még azok is leülnek megnézni, akik annyira nem követik az NFL történéseit, és persze vannak olyanok is, akiket csak a reklámok érdekelnek, esetleg a Half Time Show. De a döntőbe biztosan belenéznek ők is, aztán még az is megeshet, hogy az egyik csapattal elkezdenek szimpatizálni, hogy érdekesebbé tegyék maguk számára is a finálét.

Akik mélyebben benne vannak az amerikaifutball világában, azoknak szinte biztosan van kedvenc együttesük, ahhoz viszont nagyon szerencsésnek (esetleg divatdrukkernek) kell lenni, hogy a Super Bowlban is szoríthassanak értük.

Akik úgy vannak vele, hogy nem tudják eldönteni, melyik félnek szorítsanak, azoknak bemutatunk öt játékost, ezzel elősegítve az elköteleződést. A listánk szubjektív.

Tampa Bay Buccaneers

Tom Brady
Érdekes lenne megvizsgálni, hogy világszerte kik azok, akik már a 43 éves irányító tavalyi érkezése előtt is a Bucs-nak szorítottak, és mennyien vannak, akik „követték őt” (és Rob Gronkowskit) New Englandből. Egy biztos,

Brady ezzel a szezonjával örökre elhessegette azokat a feltevéseket, miszerint Bill Belichick csinált belőle hatszoros bajnokot,

 hiszen ebben az idényben élete második legjobb teljesítményét nyújtotta (a 2007-est nemcsak neki, de bárkinek nehéz lenne megközelíteni). Viszonylag lassan vette fel a ritmust, de az alapszakasz második felében abszolút elit volt, bár olykor-olykor – például a főcsoportdöntőben – akadtak megingásai.

Nem kérdés, hogy ő minden idők legsikeresebb NFL-játékosa, aki egy esetleges 7. bajnoki címmel még messzebb távolodhatna a vert seregtől és sziklaszilárddá tehetné a trónját.

Mike Evans
Brady persze nem menne sokra kitűnő célpontok nélkül, de Tampában akad bőven. Egyikük Mike Evans, aki talán az egész NFL legkiegyensúlyozottabb elkapója, mióta bekerült a ligába.

Ezt bizonyítja, hogy ő lett a történelem első játékosa, aki első hét évében egyaránt 1000 elkapott yard fölött zárt. Ráadásul mindezt olyan irányítókkal érte el, mint Mike Glennon, Jamies Winston, vagy éppen Ryan Fitzpatrick.

2014 óta hűségesen szolgálja a Buccaneerst, de a csapat folyamatos sikertelensége miatt mindig is radar alatt maradt, amikor a liga legjobb elkapóiról szólt a diskurzus.

Annyira távol állt tőle a győzelem, hogy azt sem tudta, az NFC-döntő után van ceremónia:

Ezen már azzal is sokat segített, hogy bejutott a Super Bowlba, de ha ott jó teljesítményt nyújtana és nyerne is a csapat, akkor többé biztosan nem néznének át rajta.

Lavonte David
Ő még Evansnél is régebbi motoros, 2012 óta tartozik a Bucs kötelékébe és sosem játszott máshol. Annyiban összehasonlítható a csapattársával,

hogy saját posztján (középső linebacker) ő is a legalulértékeltebb játékosok közé tartozik,

miközben konstans kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. Kifejezetten sokoldalú védő, aki amellett, hogy futószalagon gyártja a szereléseket, passz ellen is megbízható. Érdekes lesz, hány alkalommal kerül össze a meccsen Travis Kelce-vel, aki ellen felkötheti a nadrágját.

Jason Pierre-Paul
A veterán passzsiettetőnek sokan ismerik a történetét. 2015. július negyedikén saját otthonában felrobbant a kezében egy petárda, ami miatt a jobb hüvelykujját amputálni kellett. Az akkor a New York Giantset erősítő védőfalemberről mindenki lemondott, nehezen lehetett elképzelni, hogy valaha még pályára fog lépni, de már abban a szezonban visszatért.

A baleset előtt ligaelit játékos volt, második évében, 2011-ben bekerült az álomcsapatba, valamint Super Bowl-győzelemet is ünnepelhetett az idény végén, miután a döntőben épp a Tom Brady vezette New England Patriotsot győzték le. Most az ő oldalán érhet másodszor is a csúcsra.

Ryan Succop
Minden amatőr egyetemi amerikaifutballista álma, hogy bekerüljön az NFL-be, a legjárhatóbb út ehhez a minden évben megrendezett amatőr játékosbörze, azaz a draft. Ezeken évente 250-260 fiatal kel el,

a legutoljára kiválasztott ember pedig megkapja a Mr. Irrelevant, azaz Mr. Jelentéktelen gúnynevet,

ezzel arra utalva, hogy abból a pozícióból aligha számíthat valaki fényes NFL-pályafutásra. 2009-ben ez a bélyeg Ryan Succopra került, akinek a játékjogát a 7. kör 256. helyén éppen a Kansas City Chiefs foglalta le. Az edzőtáborban megnyerte a rúgók párbaját, így megragadt a csapatban, amelyet aztán öt szezonon át szolgált. Innen Tennessee-be került, ahol további hat évet töltött, az előző idényben pont a KC ejtette ki őket a főcsoportdöntőben. Most egy szinttel feljebb, a Super Bowlban bizonyíthat első profi csapata ellen.

Kansas City Chiefs

Patrick Mahomes
Sokan úgy tartják, neki van a legnagyobb esélye arra, hogy egyszer, valamikor utolérje Bradyt. Sőt, vannak, akik odáig merészkednek, hogy ha ezt a meccset Mahomes elveszíti, akkor ennek már most búcsút mondhat. Mi azért ezt így nem jelentenénk ki, hiszen Bradynek is van három elbukott döntője, Mahomesnak pedig eddig páratlanul sikeres a pályafutása:

első évében alapszakasz MVP lett és főcsoportdöntőt játszott (hosszabbításban kaptak ki Bradyék ellen), tavaly bajnoki és Super Bowl MVP-címet ünnepelhetett, idén pedig ismételhet.

Páratlanul látványos és ösztönös játékstílusa miatt mindig benne van 1-1 nagy play, amivel elkápráztatja a nézőket, olyan megoldásokat tud meghúzni, amiket rajta kívül senki sem képes végrehajtani.

Még mindig csak 25 éves, de már most ő a liga legjobb támadójátékosa, egy Super Bowl-győzelemmel pedig mindenki szubjektív örökranglistáján is jelentőset ugrana előre.

Laurent Duvernay-Tardif
Nem fog pályára lépni a döntőben, akárcsak korábban az egész szezonban. Ő volt ugyanis az a játékos, aki a koronavírus-járvány kitörése után nem azért mondta le a szereplést, mert féltette az egészségét, hanem pont ellenkezőleg.

Orvosi végzettsége miatt kötelességének érezte, hogy a frontvonalban harcoljon a pandémiával, ezért hazament Kanadába, ahol egy québec-i egészségügyi központban dolgozik azóta is.

Így most Patrick Mahomes helyett a kanadai emberek életét védi, de ne legyen kétségünk afelől, hogy ha bajnok lesz a Chiefs, akkor Duvernay-Tardifet is megajándékozzák egy (újabb) bajnoki gyűrűvel.

Mike Remmers
Kényszerből fogja Mahomes vak oldalát védeni, ugyanis a Chiefs sem Eric Fisherre, sem Mitchell Schwartzra nem számíthat. Remmers játszott már Super Bowlban, 2016-ban Cam Newtont kellett (volna) védenie Von Millerrel szemben. Ha azt mondjuk, hogy nem sikerült, akkor finoman fogalmazunk, Miller két fumble-t is kiharcolt vele szemben, az egyikből touchdownt csinált a Broncos, a másikkal pedig gyakorlatilag lezárta a meccset.

Egyértelmű, mekkora szükség van arra, hogy ennél jobban teljesítsen, mert a túloldalról a már említett Pierre-Paul és Shaquil Barrett fogja támadni rajta keresztül Mahomest, egyiket sem könnyű megállítani. Érdekesség, hogy Remmers 2012 és 2013 között a Tampa Bay gyakorlócsapatában sínylődött, de nem került pályára.

Alex Okafor
A védőfalember 2019-ben már rendkívül közel állt a Super Bowlhoz a New Orleans Saints játékosaként, ám akkor egy rendkívül vitatott (inkább rossz) játékvezetői ítélet miatt végül a Los Angeles Rams jutott be a döntőbe. Ezután igazolt a Chiefshez, amelynek fontos láncszeme volt, egészen a 15. fordulóig, amikor olyan súlyos sérülést szenvedett,

hogy végül ismét lemaradt a Super Bowlról.

Az idei szezonban sem tudott végig egészséges maradni, egy hónapot kihagyott, viszont november vége óta egészséges, így élete első döntőjére készülhet.

Le'Veon Bell
A 2010-es évek közepének legjobb futója mára abszolút perememberré vált, és az is lehet, hogy jövőre már nem látjuk az NFL-ben. A Pittsburgh Steelers játékosaként kétszer választották be az első, egyszer pedig a második számú szezonvégi álomcsapatba, de a Steelersszel sosem jutott be a Super Bowlba.

A viszony aztán annyira elmérgesedett közte és a klub között, hogy a 2018-as idényt végigsztrájkolta, majd 2019-ben a New York Jetshez igazolt. Ott sem jöttek be a számításai és onnan is botrányos körülmények között távozott; miután az együttes szabadlistára tette, a Kansas szerződtette. A Chiefsnél viszont már csak az újonc Clyde Edwards-Helaire cseréjeként számolnak vele és a döntőben sem valószínű, hogy sok szerepet kap.



Rovatok