Index Vakbarát Hírportál

Álomdöntővel zárul a különleges szezon

2021.02.07. 10:54
Magyar idő szerint hétfőn 0.30 órától rendezik az NFL idei nagydöntőjét, azaz a Super Bowlt, a világ legnézettebb egynapos sporteseményét, amelyet az ARENA4 csatorna élőben közvetít.

A fináléra olyan párharc alakult ki, amely a sportág minden rajongója számára fantasztikus csemege, akik pedig esetleg még nem ismerik annyira a játékot, azok számára is kihagyhatatlan, hiszen egyszerre láthatják minden idők legjobbját, azaz Tom Bradyt, aki a Nemzeti főcsoport (NFC) bajnoka, és a Tampa Bay Buccaneers tagjaként próbálja megakadályozni a jelenkor és várhatóan a következő évtized legmeghatározóbb alakja, Patrick Mahomes vezette Kansas City Chiefs címvédését.

Több szempontból is történelmi mérkőzés lesz, ugyanis ez lesz az első Super Bowl, amelyen az egyik fél, jelen esetben a Tampa a saját stadionjában léphet pályára.

Teheti mindezt egy olyan idény végén, melynek során a koronavírus-járvány miatt a mérkőzéseket zárt kapuk mögött vagy minimális létszámú nézőközönség előtt játszották. A Raymond James Stadionban 25 ezren szurkolhatnak majd a csapatoknak, közülük 7500 már beoltott egészségügyi dolgozó lesz.

Abban is kuriózumnak számít ez a nagydöntő, hogy első ízben lép pályára két olyan irányító, aki az előző két szezonban magasba emelhette a Vince Lombardi-trófeát. Brady még a New England Patriots tagjaként 2019-ben a hatodik bajnoki címét nyerte a Los Angeles Rams legyőzésével, míg tavaly Mahomes a San Francisco 49ers ellen vezette sikerre a Kansas Cityt.

A két irányító közötti korkülönbség (18 év!) tekintetében is rekordnak számít a párharc.

Brady és Mahomes egyébként korábban négy alkalommal találkozott egymással, a mérleg jelenleg döntetlen. Ezek közül az összecsapások közül kettő óriási pontháborút és fantasztikus mérkőzést hozott, első randevújukon, 2018. október 14-én, Mahomes első kezdő idényében Brady még a New England Patriots élén 43–40-es győzelemre vezetette csapatát az akkor éppen 5/0-s rajttal kezdő Kansas felett.

A két együttest ugyanebben a szezonban az AFC főcsoportdöntőjében is összehozta a sors, ez a találkozó is Patriots-győzelemmel ért véget, pedig Mahomes annak ellenére mentette hosszabbításra a találkozót, hogy a bostoniak a félidőben 17–0-ra vezettek. A párharc utolsó két felvonását már Mahomes nyerte, ráadásul a legutóbbiban Brady már új csapatában, a Tampa Bay Buccaneersben szerepelt, ahová 20 évnyi New England-i szolgálatot és hat bajnoki címet követően szerződött.

Az alapszakasz 12. játékhetén a Kansas City vendégként 27–24-es győzelmet aratott: ez első olvasatra szorosnak tűnhet, ugyanakkor Andy Reid együttese ezt a találkozót gyakorlatilag végig a kezében tartotta.

A Chiefs már az első negyedben 17–0-ra vezetett, köszönhetően elsősorban annak, hogy az elkapó Tyreek Hill felmosta a padlót a floridaiak védelmével, és több mint 200 yardot termelt, a hazaiak pedig csak a vége felé tudtak közelebb zárkózni.

Egyébként hogy mennyire nehéz címet védeni az NFL-ben, jól mutatja, hogy a Kansas – amely tavaly 50 év után hódította el története során második alkalommal a bajnoki címet – mindössze a nyolcadik klub lehet, amelynek összejön a duplázás.

Az NFL történetében legutóbb éppen a Brady vezette New England tudta megvédeni címét, a Patriots 2004-ben és 2005-ben is megnyerte a Super Bowlt,

azóta erre a Seattle Seahawksnak 2015-ben, valamint a New Englandnek 2018-ben lett volna lehetősége, de egyik gárda sem járt sikerrel.

A találkozót Magyarországon kizárólag az ARENA4 közvetíti, a mérkőzés kommentátora Kun Zsolt, szakkommentátora pedig a magyar válogatott irányítója, Bencsics Márk lesz, mindketten egyaránt a favorit Chiefs győzelmét várják.

Nekem elsőre az a mérkőzés ugrik be, amikor a Los Angeles Rams egy hihetelen találkozón 5451-re győzte le a Kansas Cityt, ott az volt a kaliforniaiak sikerének kulcsa, hogy többször is meg tudták zavarni Mahomest, aki háromszor is eladta a labdát. Igaz, hat TD-passzal zárt, és 51 pontot szerzett a csapata...

– válaszolta Kun Zsolt arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megállítani a liga legjobb csapatát.

Megjegyezte, a mérkőzés elején továbbra is azt várja a Tampa Bay támadóitól, hogy sok futással megpróbálnak hosszú drive-okat vezetni, kivéve ezzel a labdát Mahomes kezéből, de ha ez a taktika nem válik be, akkor könnyen bajba kerülhet a házigazda, Brady pedig a Chiefs ellen nem fog 283-as hátrányból fordítani, mint ahogyan azt tette a Patriots vezéreként az Atlanta Falcons elleni felejthetetlen fináléban.

Kun Zsolt szerint a várható esős időjárás alapvetően az erősebb futójátékkal rendelkező Bucs együttesének kedvezhet, ugyanakkor Mahomes már szélsőséges körülmények között is megmutatta zsenialitását.

És vajon mit jelent egy kommentátornak, hogy ilyen játékosok epikus csatáját tolmácsolhatja a nézőknek?

A narratívát mindenképpen erre szeretném majd felvinni, hogy ha valaki esetleg ezen a mérkőzésen lát először amerikaifutballt, az is tisztában legyen azzal, hogy talán minden idők két legjobbját látjuk majd a pályán, és élvezzük ki ennek minden egyes pillanatát.

A kommentátori munkáról szólva Kun Zsolt azt mondta, mivel a Super Bowlon stúdiós beszélgetés is segíti majd őket, ezért nekik kevesebb idejük lesz, így bízik benne, hogy a „350 százaléknyi információból, amivel felkészül, a 100 százalékot” el tudja majd mondani. Hozzátette, összességében sima Chiefs-győzelemre számít.

A mérkőzés szakkommentátoraként Bencsics Márkot hallgathatják majd a nézők, a Budapest Wolves és a magyar válogatott irányítója szerint a Tampa Baynek csak akkor lehet esélye, ha mindegyik egység maximális fegyelemmel és hatékonysággal futballozik majd, ugyanis a házigazdák nagyon sok helyen elveszthetik ezt a mérkőzést.

Bencsics Márk szerint abból profitálhat a Tampa Bay, hogy a koronavírus-járvány miatt jóval visszafogottabb keretek között rendezik meg az idei Super Bowlt, a játékosokon jóval kisebb a nyomás, mint normál esetben, amikor is ezen a héten szinte minden róluk szól.

A kiváló játékos szerint mindkét oldalon az lehet majd a kérdés, hogy az irányítókat olyan helyzetbe hozzák, hogy olvasniuk kelljen a rivális védekezését, és hogy ezekben a szituációban milyen döntést hoznak majd.

Hozzátette, döntő lehet majd, hogy a Tampa hogyan védekezik a Tyreek Hill–Travis Kelce-duóval szemben, amelyet szeret izoláltan játszatni Andy Reid vezetőedző,

ebben az esetben ugyanis – ha a Tampa-védők nem figyelnek – a többiek is életveszélyt jelenthetnek.

Bencsics Márk megjegyezte, azáltal, hogy ebben az évben a pandémia miatt nem tudnak a helyszínről közvetíteni, kicsit más a helyzet, hiszen az ember nem szívja magába mindennap a Super Bowl érzését, ugyanakkor így is fantasztikus mérkőzésre számít, amelyen tippje szerint 34–27-re nyer majd a Chiefs.

A 120 Yard együttműködő partnere az ARENA4.hu.



Rovatok