Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, ezért halt meg az NFL-irányító

2022.04.12. 13:23

Szombaton tragikus hír rázta meg az NFL közösségét, elhunyt ugyanis a Pittsburgh Steelers 24 éves irányítója, Dwayne Haskins. Az első értesülésekből kiderült, hogy halálra gázolták, most pedig a baleset körülményei is napvilágot láttak.

Haskins több csapattársával Florida államban készült a szezonra, és eddig ismeretlen okok miatt helyi idő szerint reggel fél 7 körül megpróbált gyalogosan átkelni az I-595 jelzésű autópályán. Az NBC Sports egy szemtanút is talált, aki néhány perccel a tragédia előtt látta, ahogy Haskins a túloldalra igyekszik.

Chris Stanley korán reggel a lányát vitte ki a Fort Lauderdale repülőtérre, hazafelé pedig észrevett egy embert, aki a külső sávban gyalogosan közlekedett. Stanley a belsőben haladt, és feltűnt neki, hogy minden előtte haladó jármű megpróbál az ő sávjába áttérni, hogy kikerüljék az illetőt. A férfi azt is elmondta, hogy Haskins már a sáv közepén járt, a kezét feltéve próbálta jelezni az autóknak, hogy lassítsanak. A szemtanú nem látott a közelben álló járművet, ami az irányítóé lehetett volna.

Stanley aggódott a férfi testi épségéért, ezért 6:31-kor értesítette a 911-et.

A dél-floridai autópálya-rendőrség 6:37-kor kapott értesítést a balesetről, hogy egy szemétszállító autó elgázolta Haskinst.

Az irányító májusban lett volna 25 éves.



Rovatok