„Nem lesz képes rendszeresen megverni a támadófalembereket robbanékonyságból. Lassú az oldalirányú mozgása, akár az irányítót támadja, akár visszalépéskor nagyobb helyen. A felfogásbeli képessége aggodalomra ad okot. Olykor jó a technikája, de még erősödnie kell. Fel kell szednie még néhány kilót, és meg kell tanulnia jobban használnia a kezét. Soha nem lesz kiemelkedő passzsiettető.”

A népszerű amerikai sportrádiós, Dan Patrick műsorában létezik egy szegmens, amelyben sztársportolókkal olvastatják fel azokat az értékeléseket, amelyeket a különböző játékosmegfigyelők írtak róluk még azelőtt, hogy bekerültek volna a profi ligába. Az ilyen megmondóemberek egyébként viszonylag elfogadható pontossággal jellemzik a fiatalokat, de számos alkalommal lőnek hatalmas kapufát ezekben az emberi SWOT-analízisekben.

Hét évvel ezelőtt Justin James Wattot látta vendégül Dan Patrick.

Természetesen hatalmas hahotázások közepette olvasta fel a fenti sorokat, amelyekkel a tehetségkutatók illették őt egyetemi pályafutása alapján. Egy biztos: senki sem sejtette, hogy J. J. Watt minden idők egyik legdominánsabb játékosává, az irányítók legfőbb rémálmává növi ki magát. Egy 196 centis, 130 kilós szörnyeteggé, akit ezzel együtt is mindenki tisztel és szeret a mai napig, de nem érdemtelenül, ugyanis a pályán kívül talán még nagyobb tetteket vitt véghez, mint sisakos, beöltözött gladiátorként.

A wisconsini származású Watt általános iskolás korában az égvilágon minden sportot kipróbált, születési helyéből adódóan az amerikai futball és a jégkorong állt hozzá a legközelebb. Előbbire a Green Bay Packers közelsége, utóbbira pedig a Wisconsin Egyetem kiváló hokiprogramja a magyarázat. Eleinte a jégen otthonosabban érezte magát, nemzetközi tornákra is járt, csakhogy a család nem engedhette meg magának a meglehetősen drága tevékenység finanszírozását, hiszen a futball sem olcsó.

Azt nyugodtan konstatálhatjuk, hogy azóta sem rozsdásodott be:

A döntés viszont bejött, innentől kezdve már csak az amerikai focira és az atlétikára koncentrált. A futball annyira jól ment neki, hogy ösztöndíjat kapott a Central Michigan Egyetemre, de onnan egy év után hazaköltözött, mivel át akarták képezni támadófalembernek. A Wisconsin Egyetemen már szeretett posztján játszhatott, az ott eltöltött két szezon után pedig jelentkezett az NFL-draftra.

A fent felsorolt vélemények mellett persze pozitívak is születtek róla, méghozzá nem is kevés.

A 12 évvel ezelőtti draftról azóta úgy vélik, hogy minden idők egyik legerősebbjeként vonul be a történelembe, hiszen olyan kiválóságok kerültek akkor a ligába, mint Cam Newton, Von Miller, A. J. Green, Patrick Peterson, Julio Jones, Robert Quinn, Andy Dalton, Colin Kaepernick, Justin Houston, K. J. Wright vagy Richard Sherman – a teljesség igénye nélkül.

Már újoncként is éreztette a hatását, ugyanis a Texans története során először bejutott az NFL rájátszásába, ahol aztán két kört is ment, ő pedig megszerezte karrierje első touchdownját.

2012-es szezonja már a kezdés előtt majdnem tönkrement: az edzőtáborban állítása szerint a létező összes szalag elszakadt a könyökében. Ennek ellenére egyetlen meccset sem hagyott ki az alapszakaszban, csak kellett egy tekintélyes méretű könyökvédő, és már mehetett is ki a pályára.

Ahol aztán olyan domináns produkciót mutatott be hétről hétre, amilyenre rég volt példa. 20,5 sackkel fejezte be az idényt, ami holtversenyben a negyedik legmagasabb szám az NFL történetében, ezzel (is) kiérdemelte az első Év védője-díjat, valamint zsebre tehetett még egy rakás egyéb elismerést. 

2013 nem volt sikertörténet a Texans szempontjából, Wattra mondjuk nem lehetett panasz, bár a saját sztenderdjéhez képest kicsit halványabban szerepelt.

2014-ben viszont még 2012-höz képest is szintet lépett, egész éves teljesítményére csak szuperlatívuszokat lehet használni. 20,5 sack (mindmáig az egyetlen, akinek két szezonban is sikerült 20 fölé jutnia), egy-egy fumble és interception utáni TD, egy safety, valamint elkapásokból további három touchdown.

Sokak szerint Wattnak kellett volna odaítélni a trófeát, de az irányítók által dominált ligában nem volt sok esélye az egyébként remek számokat hozó Aaron Rodgers ellen, ráadásul a Texans így sem tudott bejutni a playoffba, ami szintén gyengítette az esélyeit.

Ettől függetlenül is a világ legjobb amerikai futballistájának számított ekkor, amit a társak is elismertek a már említett évenkénti rangsorral, ahol az első helyre tették. Ő volt az első védő, akinek ez sikerült, azóta Aaron Donald tudott hozzá csatlakozni ebben a műfajban.

2015-ben sem adta sokkal alább, és bár annyira nem volt historikus ez a szezonja, sackekben másodszor, negatív yardos szerelésekben pedig harmadszor végzett a liga élén, egyértelmű volt, kit választanak ismét a legjobb védő játékosnak.

Az NFL egyik legnagyobb sztárja lett, aki szinte egymaga tette fel a térképre a Houston Texanst, amely a feltűnéséig inkább csak egy jelentéktelen, se íze-se bűze kategóriájú franchise-ként működött. De jött J. J. Watt, és ahogy nőtt a karizmája, úgy lehetett egyre komolyabban venni a csapatot, bár a totálisan inkompetens menedzsment sosem tudott valódi bajnokesélyes keretet összerakni: eleinte az irányító poszt volt a fekete lyuk, majd Deshaun Watson érkezése után szinte minden más, ráadásul a folyamatokat 2014 és 2020 között az a Bill O’Brien felügyelte, akinek valószínűleg már sosem lesz vezetői állása az NFL-ben, annyira szétverte az együttest.

2015-től kezdve már többször is jelezte a teste, hogy nem fogja sokáig bírni a folyamatos birkózást a 160 kilós támadófalemberekkel szemben: elszakadt a hasizma és eltört a keze, de nem hagyott ki egy meccset sem.

2016 nyarán porckorongsérvvel kellett műteni, ő pedig siettette a visszatérést, ezért a harmadik forduló után ismét kés alá kellett feküdnie, ezzel idő előtt véget ért az idény. Sajnos a következő évekre ez lett a trend: 2015 óta csak két alkalommal tudta végigjátszani a szezont. 2017-ben az ötödik forduló jelentette számára az utolsót, mivel sípcsonttörést szenvedett, ami miatt újabb beavatkozás várt rá. Az egészségügyi pokoljárás 2018-ban szünetelt, mind a 16 mérkőzésen pályára lépett, hét kierőszakolt fumble-lel ligaelső lett, ötödször jelölték a Pro Bowlba és a szezonvégi álomcsapatba is, de 2019-ben megint sérültlistán végezte, ugyanis elszakadt a mellizma. Csodával határos módon a playoffra összedrótozták, azonban ott ismét elhasalt a második körben a Texans. 

2020-ban újfent kibírta az évet, ám folyamatosan csípősérüléssel küzdött, nem csoda, hogy karrierje során először nem érte el a 15 sacket egy teljesen végigjátszott szezon alatt, viszont szerzett egy újabb touchdownt.

Ez volt az utolsó emlékezetes tette a Texans színeiben. O’Brien olyan pusztítást végzett a klubnál, hogy hiába zavarták el, a Houston azóta is ezt nyögi (és fogja még egy ideig), és Wattnál is betelt a pohár. Szabadon engedését kérte, amit meg is adott neki a csapat, ő pedig néhány héttel később a bajnoki esély reményében aláírt a feltörekvő Arizona Cardinalshoz.

A houstoni pechszéria elől ott sem menekülhetett, épp az excsapata elleni találkozón szakadt el szinte minden a vállában és a felkarjában. Habár végigjátszotta a rangadót, másnap újabb operáció, majd hosszú rehabilitáció következett. A rájátszást így is bevállalta, de a Cardinalst az első körben kiütötte a későbbi bajnok Los Angeles Rams.

A ma véget ért alapszakasz első meccsét ki kellett hagynia, azonkívül viszont folyamatosan az Arizona rendelkezésére állt. A csapat nem sokkal a rajt után összezuhant, és világossá vált, hogy nem lesz harcban a Super Bowlért, ráadásul Wattnak már nemcsak az izmai, ízületei, szalagjai és csontjai jelezték, hogy lassan elég lesz, hanem egy belső szerve is. 

A médiára is berágott, amiért kiszivárogtatták az információt, de ezzel együtt is vállalta a játékot a következő meccsen.

Sok mindent átértékelt ebben az időszakban, végül két hónappal az incidens után, utolsó hazai meccsét követően Twitteren bejelentette, hogy a szezon végén befejezi.

Amellett hogy az NFL történetének egyik meghatározó alakja vonul vissza, emberi szempontból még többet veszít vele a liga. Az a liga, amelynek működését folyamatosan beárnyékolja a különböző játékosok pályán kívüli botránya vagy tragédiája, és amely hol nagyon, hol kevésbé, de állandó jelleggel bűzlik a bűntől, és amelynek úgy kellenek a Watthoz hasonló karakterek, mint egy falat kenyér. Watt ugyanis munkaidőben ellentmondást nem tűrő módon terrorizálta az ellenfelek irányítóit, azon kívül viszont maga a földre szállt angyal. Nemhogy balhéi nem voltak, de annyit tett a texasi közösségért, valamint a beteg gyerekekért, mint több csapat összesen. 2017-ben a Harvey hurrikán károsultjai számára több mint negyvenmillió dollárt gyűjtött össze úgy, hogy az első százezret saját zsebből tette az alapba (meg is kapta később az NFL-től az év emberének járó Walter Payton-díjat), de talán a legszívszorítóbb történet a közte és a Berry család között kialakult kötelék.

Watt még újonc volt, amikor értesült egy tragikus autóbalesetről, amelyben két szülő életét vesztette, két fiúgyermek, a kilencéves Peter és a nyolcéves Aaron lebénult, egyedül húguk, a hatéves Willa úszta meg ép bőrrel a szörnyűséget. Watt azonnal felkereste az árvákat, és már a kórházban összebarátkozott velük, azóta is gondjukat viseli a húgukkal együtt. Vagy áthívja az egész családot, vagy ő látogatja meg őket a nagybátyjuknál (aki a hivatalos gyám lett).

Amikor Arizonába igazolt, akkor sem szakadt meg köztük a kapcsolat, sőt Watt azzal vált el tőlük, hogy csak egy telefonjukba kerül, már megy is.

2019 őszén a feleségével együtt komplett mikulásgyárrá alakították át a házukat, alapítványokat hozott létre, beteg gyerekek kívánságait (volt, hogy az utolsót) teljesítette, és sajnos olyan is megesett többször, hogy magára vállalta az iskolai lövöldözések áldozatainak temetését.

Ha kellett, átment önkéntes biztonsági őrbe egy koncerten a közönség legnagyobb örömére.

Az nem kérdés, hogy maradandó nyomot hagy az NFL történetében, és 2028-ban be fog kerülni a Hírességek csarnokába. Az viszont csak valószínű, de mindenki nagyon reméli, hogy pályán kívüli tevékenységét még évtizedekig folytatja, amivel jobbá teszi az emberek életét, valamint példát mutat azoknak, akik követik majd a ligában. Az irányítók elpusztítása öccsénél, T. J.-nél jó kezekben van már egy ideje, és másik öccsére, Derekre is minden bizonnyal nagyon büszke, ráadásul együtt drukkolhat nekik, mert mindketten a Pittsburgh Steelers játékosai.