A kirúgott edző egykori főnökén, ő pedig korábbi csapatán állhat bosszút

További 120 yard cikkek

Magyar idő szerint hétfőn hajnali fél 1 körül útjára indul a labda a Super Bowl LVII-n. Szakmailag is csemegének ígérkezik a Philadelphia Eagles–Kansas City Chiefs-párosítás, de most más oldalról közelítjük meg a döntőt. Edzőbosszú, testvérpárharc, két hónapja még munkanélküli játékos és két gimnáziumi csapattárs is szerepel összeállításunkban.

Amikor egy bajnokság döntőjéhez érkezünk, a független szurkoló előtt több út nyílik meg:

nem drukkol senkinek, csak szeretne egy jó meccset
az egyik csapatot sosem szerette, ezért a másiknak szorít
bizonyos játékosok és edzők szerinte jobban „megérdemlik” a győzelmet, mint a többiek, ezért feléjük húz.

A Super Bowl esetében még beilleszthetjük a képletbe a Half Time Show-t és a reklámokat, de ezekről egy másik felvezetőnkben esik szó. Mi most arra teszünk kísérletet, hogy a harmadik ponthoz mutassunk opciókat.

A feladat nem egyszerű, hiszen ez általában olyan személyeknél kerül elő, akik még nem értek fel a csúcsra. Az NFL-ben szinte minden évre jut olyan játékos vagy edző, akik a pályafutásuk alatt nyújtott teljesítményre végre feltehetnék a koronát, ami egyet jelent a bajnoki címmel.

Idén ez azért is nehéz, mert az elmúlt öt évben a Philadelphia Eagles (2018) és a Kansas City Chiefs (2020) is ünnepelhetett már győzelmet, ezért sok klasszist vagy legendás szakembert már nem fenyegeti az a veszély, hogy gyűrű nélkül megy majd nyugdíjba.

Azt persze tudjuk, hogy micsoda fluktuáció jellemzi az NFL-csapatokat, úgyhogy találunk mindkét együttes keretében olyanok kiválóságokat, akik számára ez lenne a pont az i-n, hiszen a korábbi győzelemből ők még kimaradtak, de előkerültek az úgynevezett feelgood sztorik és különböző érdekességek is, amikkel talán más megvilágításba helyezhetünk bizonyos illetőket a döntő előtt.

Andy Reid, aki kirúgta Nick Siriannit

A Kansas City vezetőedzője 2020 februárjában végérvényesen felvéste a nevét a szakma legnagyobbjait felsoroló listára. Rezüméjét addig sem kellett persze szégyellnie: asszisztensként már nyert egy bajnoki címet a Green Bay Packersszel és Brett Favre-val, majd 1999-ben főedzőként is kipróbálta magát, méghozzá éppen a Philadelphia Eaglesnél. Harmadik szezonjában már NFC-fináléba vezette a csapatot, amit utána még sorozatban három alkalommal megismételt.

Igaz, az első három konferencia-döntőben alulmaradt, a negyedik kísérletet viszont siker koronázta, az Eagles bejutott története második Super Bowljába, ott azonban jött az első dinasztiáját építő New England Patriots és Tom Brady, a pennsylvaniai gárda pedig elhasalt az utolsó akadálynál.

Reid irányításával még egyszer, 2009-ben szerepelt NFC-döntőben a Philly, ott viszont az Arizona jobbnak bizonyult, és az azt követő négy évben már playoffmeccset sem tudott vele nyerni az együttes. A 2012-es szezon végeztével lejárt a szerződése, és mivel mindenki tudta, hogy az Eagles más irányba szeretne elindulni, Reidért az első pillanattól kezdve tolongtak a csapatok, ő pedig a KC-t választotta.

Vastagon benne volt abban, hogy Alex Smithből vállalható kezdőirányító lett a Chiefsnél, de amikor kiderült, hogy vele nem tud szintet lépni a csapat, bátran nyúlt Patrick Mahomeshoz, és azt is felismerte, hogy a fiatal QB ösztönös zseni, akit szabadon kell engedni. A folytatás pedig ismert: a Patriotséhoz hasonló dominancia 2018 óta az AFC-ben, minden évben főcsoportdöntő, eddig két Super Bowl, abból egy győzelem. A kérdés, hogy merre mozdul el az 50%-os mérleg, és pont egykori csapata ellen szerezheti meg második bajnoki címét.

Amióta Reid vezetőedző az NFL-ben, a két együttes hatszor találkozott. A mérleg: 6–0 Reid aktuális csapatának a javára.

Nem mellesleg az Eagles vezetőedzője, a másodéves Nick Sirianni is kötődik az ellenfélhez, ugyanis 2009 és 2012 között asszisztensként tevékenykedett a Chiefsnél. Hogy ki rúgta ki? Nem más, mint Andy Reid, akinek az első intézkedése az volt, hogy megszabadult a korábbi stábtagoktól.

The Kelce Bowl

Talán nem állítunk valótlanságot azzal, ha azt mondjuk: Ed és Donna Kelce aligha gondolta volna a ‘90-es évek és az ezredforduló környékén, hogy két fiuk, Jason és Travis közösen ír majd Super Bowl-történelmet. Márpedig magyar idő szerint hétfő hajnalban ez fog bekövetkezni, korábban ugyanis még sosem lépett pályára egymás ellen két testvér az NFL döntőjében.

Az persze igaz, hogy ők sem lesznek fenn egyszerre a pályán, az viszont több mint valószínű, hogy mindketten főszerepet fognak játszani, hiszen Jason és Travis is a legszűkebb elitet képviseli saját posztján. A 35 éves Jason 2011 óta az Eagles centere, az elmúlt bő évtizedben hatszor hívták meg a Pro Bowlra és ötször került be az idény első számú álomcsapatába. Egyébként nem sokon múlt, hogy ne jöjjön össze ez a történelmi csata, ugyanis nyáron komolyan elgondolkodott a visszavonuláson, de az Eagles gyorsan meggyőzte egy olyan egyéves szerződéssel, ami a legjobban fizetett centerré tette.

Öccse, a 33 éves Travis egyre több rekord birtokosa a tight endek között, és kijelenthető, hogy felnőtt a korábbi KC-legenda, Tony Gonzalez szintjére. Ő 8 Pro Bowl-meghívást, 4 első és 3 második számú álomcsapattagságot tudhat magáénak. Mindketten bajnokok és gyakorlatilag 100%-os az esélyük arra, hogy egyszer bekerülnek a Hírességek Csarnokába, valamint az is könnyen elképzelhető, hogy bármelyikük is maradjon alul a Super Bowlban, az lesz a legkevésbé szomorú vesztes.

Jasonnek ezen kívül is lesz izgulnivalója, felesége, Kylie ugyanis várandóssága 38. hetében lesz a Super Bowl idején, amit a helyszínen fog megtekinteni.

Színes bőrű irányítók egymás ellen

Jalen Hurts és Patrick Mahomes nemcsak az alapszakaszban futottak versenyt az MVP-díjért, hanem aztán a rájátszásban is győzelemre vezették csapataikat.

Azzal, hogy Super Bowlba jutottak, elérték azt, hogy a finálé történetében először néz farkasszemet egymással két színes bőrű irányító.

Mahomes eddigi, nem túl hosszú pályafutása már önmagában Hall of Fame-tagságot ér, egy újabb bajnoki címmel pedig tovább emelkedhetne minden idők legjobbjai közé. Hurstnek csupán ez volt a második teljes idénye kezdőként, az első óta kétségkívül óriási fejlődésen ment keresztül. Ha pedig azt nézzük, mi történt azóta, hogy legutóbb bajnoki döntőt játszott, akkor a mostani jelenléte igazi kuriózum.

2018. január 8-án a Hurtscel felálló Alabama játszotta az egyetemi finálét a Georgia ellen. Az irányító és csapata gyengén kezdett, a félidőben 13–0-s hátrányban volt, ezért Nick Saban lecserélte, helyette az elsőéves Tua Tagovailoát küldte pályára.

A Crimson Tide fordított Tua vezetésével és nyert, Hurts pedig elvesztette a pozícióját.

A legtöbb irányító számára ez az NFL-álmok összetörését jelentené, de Hurts csendben tette a dolgát csereként, egy évvel később pedig átjelentkezett az Oklahoma Egyetemre, ahol szinte minden házi rekordot megdöntött, a Heisman-szavazáson pedig második helyen végzett Joe Burrow mögött. Egy év alatt újraépítette magát egy számára ismeretlen környezetben, az Eagles pedig le is csapott rá a 2020-as draft 2. körében. Egy szezon sem kellett neki, hogy kiszorítsa a kezdőből Carson Wentzet (igaz, Wentz sem nehezítette meg a dolgát a pocsék játékával), akinek aztán útilaput kötöttek a talpára, amivel egyértelművé vált, hogy az Eagles onnantól Hurts csapata. Nick Sirianni érkezésével pedig kivirágzott, a rendkívül látványos és hatékony támadógépezet legfontosabb láncszeme, valamint 24 éves korára az öltözői falkavezér szerepét is átvette.

Mondhatni, 5 év alatt a pokol legmélyéről juthat a csúcsra.

Gimis csapattársak, tényleg egymás ellen

Oké, Kelceék és az irányítók sem lesznek fent egyidejűleg a pályán, egyik sem fogja tudni megakadályozni a másikat, hogy touchdownt érjen el. De mi a helyzet Willie Gay Jr.-ral? A Kansas City Chiefs linebackere mindent el fog követni annak érdekében, hogy az Eagles minél kevesebb pontot szerezzen, miközben a túloldalon A. J. Brown pont ennek ellenkezőjéért fog aktívan tevékenykedni.

A közös bennük, hogy egy gimnáziumba, egész pontosan a Mississippi állambeli Starkville High Schoolba jártak, amelyet állami bajnoki címig vezettek 2015-ben.

Noha Gaynek elsősorban nem az ellenfél elkapóinak semlegesítése a feladata, azt biztosra vehetjük, hogy ha mégis összefutnak valahol a pályán, a gimis emlékek nem fogják felülírni az aktuális célt.

Most komolyan, egy punter?

Tudjuk, hogy a kickereket és a puntereket nem mindig veszik emberszámba egy amerikaifutball-csapat öltözőjében. Nem egyszerű a sorsuk, hiszen ha rendesen végzik a munkájukat, senkitől nem kapnak dicséretet, ha viszont hibáznak, akkor mindenki ellenük fordul. Mivel az 53-as keretben csak egy-egy kickert és puntert tartanak, ezért egy hiba, vagy a romló teljesítmény végzetes lehet, hiszen óriási a „túljelentkezés”. Hasonló történt Brett Kernnel is, a Tennessee Titans korábbi punterével. A 36 éves játékos az előző évtizedben az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta saját posztján, csakhogy a 2022-es szezont megelőző edzőtáborban a draftolatlan zöldfülű, Ryan Stonehouse legyőzte őt, Kern pedig hirtelen csapat nélkül találta magát.

(A döntés bejött a Titansnek, Stonehouse ugyanis 82 éves NFL-rekordot adott át a múltnak yardátlagban.)

Kern sorsa akkor fordult jobbra, amikor az Eagles puntere, Arryn Siposs decemberben megsérült, a klub pedig őt igazolta le az ausztrál helyére. Mondani sem kell, mekkora sztori kerekedne abból, ha az egykor ligaelit, majd munkanélkülivé váló játékos a csúcson térne vissza.

(F)elszabadult veteránok, underdog fiatalok

Az Eaglesben az az „ijesztő”, hogy nemcsak támadó-, hanem védőoldalon is képes dominálni, főleg passz ellen. Nem kérdés, hogy Jonathan Gannon védőkoordinátor remek munkát végzett, de a személyi állomány is abszolút elit, ez pedig Howie Roseman általános igazgató érdeme.

A védőfalat szinte teljesen újra kellett építenie, és ez aligha sikerülhetett volna jobban. Haason Reddickkel érdemes kezdeni a felsorolást, akit az előző offszezonban igazolt le Roseman. Az irányítósiettető kiemelkedő alapszakaszt produkált, majd a rájátszásban is folytatta a terrort, erről elég megkérdezni a San Francisco 49ers falembereit vagy Brock Purdyt. Korábban az Arizonában és a Carolinában sem volt esélye arra, hogy csapatsikerekben legyen része, most viszont a védelem vezéreként húzhatna bajnoki gyűrűt az ujjára, ehhez persze elengedhetetlen, hogy Patrick Mahomesnak egy másodperc nyugta se legyen tőle.

Hasonló poszton játszik a veterán Robert Quinn, akit szezon közben szerzett meg Roseman a Chicago Bearstől.

Ő ugyan már csak perememberként tényező, de ez nem mindig volt így, 2013-ban például ő lett az év legjobb védője az NFL-ben, és 2021-ben is bekerült a második számú szezon végi álomcsapatba.

Bármennyire hihetetlen, 12 éves pályafutása során egyszer sem szagolhatott bele a playoffba, mindig rosszkor volt rossz helyen, ám ez most egy csapásra megváltozhat, ha az Eagles nyer. És akkor már ő lenne a második bajnok a családban, húga, Jasmine Camacho-Quinn ugyanis olimpiai aranyérmes (és rekorder) gátfutó.

Ha már rossz csapatokban való sínylődés, akkor nem mehetünk el szó nélkül Darius „Big Play” Slay mellett, aki 2013 és 2019 között a Detroit Lionsban szenvedett. 2017-ben ő szerezte a legtöbb interceptiont az NFL-ben, ami All Pro-tagságot ért, ezenkívül ötször hívták meg a Pro Bowlra. Az Eagles cornerback posztja hosszú évekig számított a csapat egyik Achilles-inának, ezt azonban a 32 éves Slay megszilárdította, sőt erősséggé varázsolta két év alatt.

A linebacker T. J. Edwards története teljesen eltér a többiekétől. Ő ugyanis sosem számított szupertehetségnek, a 2019-es újoncbörzén el sem kelt, aztán az Eagles megszánta egy próbaszerződéssel az edzőtáborba. Végtelen szorgalommal és munkával beverekedte magát a csapatba, második évére kezdővé avanzsált, idén pedig az egész NFL-ben ő mutatta be a 7. legtöbb sikeres szerelést. Nem kérdés, hogy zsíros szerződés vár rá, az viszont már bizonytalan, hogy hol, ugyanis lehet, hogy a Philadelphia nem fogja tudni megtartani. Benne van a pakliban, hogy a Super Bowl lesz az utolsó meccse sasként.

Kansas Cityben is vannak nagy öregek

A Chiefs védelme jelentős ráncfelvarráson ment keresztül az elmúlt időszakban, a secondary rendkívül megfiatalodott, elöl pedig olyan veteránok maradtak hírmondónak a bajnokcsapatból, mint Chris Jones és Frank Clark. Hozzájuk csatlakozott még egy rutinróka a szezon előtt Carlos Dunlap személyében, aki az előző évtized egyik legalulértékeltebb passzsiettetője. A Cincinnati Bengals korábbi alapembere Ohióban nem sok sót evett meg a playoffban, most viszont végre a trón közelébe került.

Igaz, hogy csak két meccsen kezdett idén és a snapek mindössze 50%-ában volt pályán, de így is összeszorgoskodott négy sacket, melyek közül a legutóbbi éppen a 100. volt karrierje során, amivel az aktív játékosok közül a 7. helyen áll a rangsorban.

Egyértelmű, hogy a kétszeres Pro Bowl-résztvevő Dunlap számára is a SB-győzelem jelentené a habot a tortán.

Ha az öreg védőkről a fiatal támadókra váltunk, akkor alighanem Clyde Edwards-Helaire az, akinek a leginkább „jól jönne” a Vince Lombardi-trófea. A futót közvetlenül az előző bajnoki cím után draftolta a Chiefs, majd rögtön első évében Super Bowlt játszhatott, amit elveszített a Tampa ellen. 2021-ben sérülések hátráltatták, és ugyanez mondható el a frissen magunk mögött hagyott alapszakaszról is, a balszerencsés hullám pedig november végén tetőzött, amikor sérültlistára került és a Super Bowlról is le fog maradni. Ráadásul Isiah Pacheco több mint megfelelően helyettesíti, úgyhogy neki amolyan vigaszdíj lenne a gyűrű, hogy aztán megpróbálja újra felépíteni karrierjét.

Szokás szerint tele van összefonódással és egyéb érdekességgel a két Super Bowl-résztvevő története, és abban is biztosak lehetünk, hogy ez a döntő alatt bőven gyarapodni fog. Lesz-e kétszeres bajnok fekete irányító? Sirianni vág vissza Reidnek vagy Reid az Eaglesnek? Melyik Kelce emelheti magasba másodszor is a Vince Lombardi-trófeát? Magyar idő szerint hétfő reggelre már tudni fogjuk a válaszokat.