Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a New England Patriots korábbi irányítója

2023.06.28. 08:22
Harmincöt évesen meghalt a New England Patriots, a Houston Texans és a Baltimore Ravens korábbi irányítója, Ryan Mallett, miután vízbe fulladt.

A vízimentőket helyi idő szerint kedd délután negyed három körül riasztották egy Destinben lévő strandra, mivel a bejelentések szerint egy csoportnyi ember nem tudott visszaúszni a partra. Az egyik személy, akiről később kiderült, hogy Mallett, nem lélegzett, amikor kihúzták a vízből. Ezután bevitték az egyik kórházba, de az életét már nem sikerült megmenteni – írja az ESPN.

Mallett egy szezont játszott a Michigani Egyetemen, mielőtt átkerült Arkansasba, ahol két szezon alatt 7493 yardot és 62 touchdownt passzolt. Másodévesként 2009-ben Bobby Petrino edző irányítása alatt 8–5-ös mérleggel és a Liberty Bowl megnyerésével érdemelte ki az év támadó MVP-je (legértékesebb támadójátékos) címet.

Legjobb szezonját 2010-ben futotta, amikor 3869 yardot, 32 touchdownt és 12 interceptiont dobott 64,7-es passzpontossággal. A 2010-es Heisman-trófeáért folyó szavazáson a hetedik helyen végzett.

A New England Patriots a 2011-es NFL-draft harmadik körében, a 74. helyen választotta Mallettet. Bill Belichick edző akkoriban azt mondta, irányító poszton sosem lehet elég mély a keret, ezért választották ki Tom Brady cseréjeként.

Egyszerűen úgy éreztük, hogy ő egy jó játékos. Mindenhol nyert, ahol csak járt – középiskolában, főiskolán. Lenyűgöző srác

– fogalmazott róla a Patriots vezetőedzője.

Keddi nyilatkozatában Belichick azt mondta, hogy „rendkívül szomorú Ryan tragikus halála miatt”. Brady a közösségimédia-bejegyzésében azt írta: „Egy nagyszerű embert veszítettünk el. Köszönök mindent, amit tettél, Ryan.”

Mallettnek mindössze csak 24 snap jutott a New England játékosaként, ezért a 2014-es szezon előtt Houstonba cserélték, ahol két szezon alatt kilenc mérkőzésen lépett pályára, ebből hatszor kezdőként, mielőtt elengedték. Ezt követően a Baltimore Ravenshez szerződött, amelynek színeiben 2017-ig nyolc mérkőzést játszott, kettőt kezdőként.

Mallett összesen 21 NFL-mérkőzésen lépett pályára pályafutása alatt, ebből nyolcszor kezdőként. 345 passzkísérletéből 190 volt sikeres, ez 1835 yardra, kilenc touchdown passzra és tíz interceptionre volt elegendő.

Rovatok