Péntek hajnalban minden idők egyik legbevállalósabb trükkjátékával sokkolt a Tulane az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban a Houston elleni mérkőzés hajrájában: a Tulane 28-7-es hátrányból felállva, 31-31-es állásnál, 20 másodperccel a vége előtt döntött úgy, hogy két óriási játékkal hosszabbítás helyett inkább hülyét csinál az ellenfélből. A trükk ráadásul különösen kegyetlenre sikerült, ugyanis lényegében úgy lehetne leírni, hogy a Tulane már a fehér zászlót lengette megadást szimulálva, amikor csípőből tüzelve sírba küldte ellenfelét.
Sokan keresztet vetettek a Jacksonville Jaguars szezonjára, amikor a szezon első meccse közben megsérült a csapat kezdő irányítója, Nick Foles. A helyére beálló Gardner Minshew viszont előbb a bajszával, majd a játékával is belopta magát az emberek szívébe, olyannyira, hogy bár két vesztes meccsel indították a szezont, mégis kitört a Minshewmania. Az irányító aztán a harmadik meccsen rá is szolgált a hype-ra, és remek játékkal győzelemre vezette a Jacksonville-t a Tennessee Titans ellen.
Miután több sztárirányító is kidőlt az NFL-ben, a botrányhős Colin Kaepernick megpróbálna visszatérni az NFL-be több év kihagyás után, legalábbis több hírforrás szerint az ügynöke felvette a kapcsolatot az érintett csapatokkal.
Ha minden jól megy, vasárnap játszották az utolsó olyan NFL-mérkőzést, amelyen egy baseballpályát is láthattunk az amerikaifutball-pálya közepén.
A történelmi meccs az Oakland Raiders otthonában a Kansas City Chiefs elleni meccsen volt, és mivel mire legközelebb, november 3-án otthon játszik a Raiders, már vége lesz a baseballszezonnak, biztos, hogy nem lesz újabb ilyen együttállás idén. Jövőre pedig már Las Vegasban, egy teljesen új stadionban kezdi meg az idényt a Raiders, végleg pontot téve egy furcsa korszakra.
Ez a pont egyben az Oakland-Alameda Coliseum történetének is a végét jelenti, hiszen a legendás pályát a Raiders mellett a baseballcsapat, az Oakland Athletics is elhagyja majd. De mi szükség volt egyáltalán ilyen furcsa megoldásra, és miért utálták azt a játékosok?
A legutóbbi NFL-forduló egyik legfelemelőbb sztorija volt, hogy az évekig a rák ellen küzdő David Quessenberry touchdownt szerzett az NFL-ben, ráadásul az elsőt profi pályafutása során. Pedig nem is olyan poszton játszik, ahol touchdownt szoktak szerezni.
A Cleveland Browns és a New York Jets mérkőzése zárta az NFL második fordulóját, amiből egyértelműen a vendég Browns jött ki jobban, elsősorban a sztárelkapó Odell Beckham Jr. remeklésének köszönhetően. Beckham 6 elkapásból 161 elkapott yardot és egy TD-t szerzett, ezzel messze csapata legjobbja volt a 23–3-as győzelmet hozó meccsen, és még arra is volt ideje, hogy felülmúlja a múltkori, méregdrága órás balhéját.
Az NFL hétfőn két veterán irányítóját is elvesztette sérülés miatt, a New Orleans Saints játékosa, Drew Brees hathetes kihagyás után valószínűleg visszatérhet, de a Pittsburgh Steelers irányítójának, Ben Roehlisbergernek a karriere végét is jelentheti mostani sérülése.
Egy újabb hatalmas bírói hibával sikerült az NFL-játékvezetőknek felélesztenie a 2018-as rájátszás legnagyobb botrányát, azt az elnézett szabálytalanságot, ami lényegében a győzelemről, és így a Super Bowlba jutásról döntött télen a New Orleans Saints és a Los Angeles Rams meccsén. A szurkolók bíróságon óvták meg csalás vádja miatt a mérkőzést (sikertelenül), az NFL pedig szabályt módosított, hogy hasonló ne történhessen meg újra. Hasonló nem is történt, vasárnap teljes más módon sikerült a bíróknak megszívatni a New Orleans Saintset.
Ijesztő ütközést, illetve zuhanást úszott meg a Mississippi State egyetemi amerikaifutball-csapatának irányítója, Garrett Shrader, aki vasárnap hajnalban a Kansas State elleni meccsen helikopterezett hatalmasat.
Kilenc hónap, egy újabb komolyabb eltiltás után jó játékkal tért vissza a pályára az a Josh Gordon, aki az NFL jelenleg leginkább érintett játékosa a marihuánaügyekben. A kivételes tehetségnek tartott, de drogproblémái miatt 2012 óta alig játszó Gordon helyzete mélyebben gyökerező gondra mutat rá: az NFL rég léphetett volna az orvosi felhasználású marihuána engedélyezése felé, de gőgös önérdekből mégsem teszi ezt meg.
Ritkán látott, de általában veszélyes trükköt villantott a Washington State Cougars csapata szombat hajnalban az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban a Houston Cougars elleni meccsen, a jól felépített trükk viszont nem várt, banális hibán csúszott el.
A 2017-es szezon előtt is voltak a védőjátékosokat labdaszerzésre motiváló spéci kiegészítők az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban (leginkább a bokszolók öveit imitáló darabok), tavaly viszont óriási őrületet robbantott ki a Miami Hurricanes csapata, amikor egy 2,5 kilós aranyláncot kezdtek aggatni a védelemben villanó játékosok nyakába. A dolog futótűzként kezdett terjedni az országban, hol trón, hol jogar, hol láncfűrész bukkant fel (részletesebb lista a cikkünk alján).
Most pedig itt a legújabb furcsaság, az Akron Zips labdaszerzés-óriásceruzája.
A Tampa Bay Buccanneers és a Carolina Panthers mérkőzése nyitotta péntek hajnalban az NFL 2019-es, 100. szezonjának második fordulóját, a látottak viszont nem a játékosok, inkább a bírók teljesítménye miatt maradtak emlékezetesek – a játékvezetőknek sikerült zűrzavarba fullasztani a mérkőzés zárását, aminek köszönhetően az utolsó 2,5 percet majdnem fél óráig húzták. Végül a Tampa nyert, hosszú idegenbeli rossz sorozatot megszakítva.
A hétvégi NFL-szezonnyitón óriási felhajtás előzte meg az első helyen draftolt Kyler Murray debütálását, de mire elkezdődött a csapata meccse, egy másik újonc irányító már ellopta a show-t. Csakhogy ez az irányító nem az első körben kiválasztott Dwayne Haskins vagy Daniel Jones volt, hanem a Jaguars hatodik körben draftolt játékosa, Gardner Minshew.
Fordulatosra és a nagyon izgalmasra sikerült a New Orleans Saints és a Houston Texans kedd hajnali NFL-meccse, melynek az utolsó egy percében kétszer is megfordult az eredmény.
A Cleveland Browns nagyon simán kikapott az NFL nyitófordulójában a Tennessee Titanstől vasárnap, annál nagyobb feltűnést keltett a csapatban első meccsét játszó szupersztár, Odell Beckham Jr., aki egy drága órával a kezén ment fel játszani.
Az NFL első vasárnapi játéknapjának legnagyobb győzelmét a Baltimore Ravens hozta össze, amely akkora csapást mért a Miami Dolphinsra, hogy a hírek szerint a játékosok is lázadozni kezdtek a miami csapatnál. Bemutatkozott az 1/1-es Kyler Murray, gyatrán kezdett a Cleveland Browns, a New England Patriots nagyon simán nyert. Összefoglaló.
Szombaton meglehetősen megszenvedett a forduló előtt 7. kiemelt Michigan Wolverines az Army, vagyis a hadsereg amerikaifutball-csapata ellen az egyetemi bajnokságban – a hazai topcsapat hátrányból felállva, kétszeri hosszabbítás után tudott csak nyerni 24-21-re, ráadásul már az elején a trükkjátékokhoz kellett nyúlniuk, hogy ne legyen korán túl nagy a baj.
Még el sem indult a 100. NFL-szezon, a liga sztárelkapója, Antonio Brown mégis olyan történetet hozott össze, amit összefogni is nehéz, de a vége sikerült a legsűrűbbre, hiszen azok után, hogy két nappal csapata szezonrajtja előtt kivágta az Oakland Raiders, úgy festett, hogy Brownnak befellegzett az NFL-ben, erre órákon belül aláírt a címvédő New England Patriotshoz, és az a pletyka is elkezdett terjedni, hogy Brown valójában végig ezt akarta.
Az Oakland Raiders még a szezonnyitó meccs előtt megvált az NFL egyik legjobb és legjobban fizetett elkapójától, Antonio Browntól. Az elmúlt egy hónap amúgy is az elkapóról szólt, ő volt az, aki nem akart megválni 10 éves sisakjától, hiába nem számít már túl biztonságosnak.
Két évtizede sincs, hogy az NFL-ben komolyan kezdték venni a játékosok fejének, illetve agyának védelmét. Ennek köszönhetően az elmúlt 17 évben többet fejlődtek a sisakok, mint előtte 50 év alatt, a fejlesztések viszont az NFL létéről is dönthetnek. Hogyan zajlott a sisakok evolúciója a bőrsapkától az űrtechnológiáig?
Nehéz értelmezni az NFL egyik legjobb elkapójának, Antonio Brownnak a nyári cselekedeteit. A tavalyi szezon legtöbb elkapott touchdownját szerző játékos márciusban hosszas sértődés után elérte, hogy új csapathoz kerüljön, de hiába cserélték el az Oakland Raidershez, ott még azelőtt megutáltatta magát, hogy egyetlen percet is játszott volna. Ami sisakhisztinek indult, az előbb egy milliókat kereső játékos 54 ezer dolláron való befeszülésébe, majd most már akár 30 milliós bukásba torkollhat.
Az NFL legöregebb rivalizálásával, a magyar idő szerint péntek hajnalban már a párharc 199. meccsét játszó Chicago Bears–Green Bay Packers mérkőzéssel indult az NFL történetének 100. szezonja, az ünnepi pillanat viszont inkább szenvedős játékot, mint szép indítást hozott.
Szerdán hivatalosan is lezárult a 2019-es NFL-szezont megelőző nyár minibalhéja, vagyis az Oakland Raiders elkapójának, Antonio Brownnak a sisakügye, aki a visszavonulással való fenyegetést egy sok millió dolláros reklámszerződéssé varázsolta.
Véget ért a hetek óta tartó szappanopera az NFL-ben: új szerződést kapott a Dallas Cowboys sztárfutója, Ezekiel Elliott, és ezzel a liga legjobban fizetett futójátékosa lett.
A februárban, a New England Patriots ellen elvesztett Super Bowl után úgy tűnt, hogy a Los Angeles kivárhat majd irányítója, Jared Goff helyzetének rendezésével, Goff ugyanis nem nyújtott túl acélos teljesítményt a nagydöntőben, és így logikus lett volna még egy kis fejlődési időt hagyni neki, mielőtt a csapat arról dönt, hogy megtartják-e őrölt pénzért, vagy esetleg új alapokra helyezik a csapatot. Végül a Rams nem vacakolt sokáig, és két nappal a 2019-es, 100. NFL-szezon indulása előtt hatalmas szerződéshosszabbítást adott Goffnak.
Az eltökéltség új szintjét mutatta meg az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Liberty Flames vezetőedzője, Hugh Freeze, aki kórházi ágyában fekve irányította csapatát szombaton a Syracuse Orange ellen. Freeze-nek ez volt az első meccse új csapatával, ezért sem akart lemaradni a mérkőzésről.
A sebesség öl – tartja a mondás az amerikaifutballban, ami igaz a játékosokra, a játékokra, de akár egy támadás tempójára is. Az 1950-es évek óta kulcsfontosságú tényező az is, hogy milyen gyorsan jut el adott mennyiségű információ az oldalvonalon álló edzőtől a pálya közepén álló játékosokig, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél ne kaparintsa meg azt. A játékhívások furcsa evolúción mentek át: hidegháborús kémkedésnek látszó fejlesztések, sisakokba szerelt fülhallgatók, mozdulatokra vagy jelekre lefejlesztett külön nyelvek is megjelentek.
2019-ben indul az egyetemi amerikaifutball-bajnokság 150., illetve az NFL 100. szezonja, a jeles együttállást a szezon során több, a sportág történetével foglalkozó anyaggal ünnepeljük a 120 yardon és az Indexen.
A z amerikaifutballban a stratégia legalább olyan szerephez jut, mint a játékosok fizikai adottságai, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy ki dönt arról, hogy a pályán milyen játékvariációt hajtsanak végre a játékosok akár támadó-, akár védőoldalon. Ahogy az sem, hogy az a játékvariációt tartalmazó információ (ez a play, illetve a játékhívás) milyen sebességgel, és milyen titkos csatornán jut el a pályán tartózkodó játékosokhoz.
Mind a 32 csapat pályán volt csütörtökön az NFL-előszezon negyedik, utolsó fordulójában, amiben hagyományosan inkább a csapatba kerülésért küzdő játékosok, sem mint a stabil kezdők kapnak lehetőséget, így az eredményekből túl sok mindent nem szabad leszűrni.
Akinek sikerült sokak figyelmét felkeltenie, az a Carolina Panthers védője, Jordan Kunaszyk, aki a Pittsburgh Steelers ellen szerzett egészen hihetetlen labdát.
Kedden egy sajtótájékoztatón beszélt arról a 29 évesen, ha nem is váratlanul, de némiképp korán visszavonult NFL-sztár Rob Gronkowski, hogy milyen súlyos egészségügyi problémákon ment át a harmadik Super Bowl-győzelme alatt. Az nem újdonság, hogy a Los Angeles Rams elleni döntőben akkora ütést kapott a combjára egy játék során, hogy utána alig bírt járni, de azt most árulta csak el, hogy az ütközés olyan súlyos volt, hogy utána
egy liter vért kellett lecsapolni a combizmából.