Index Vakbarát Hírportál

10 év és egy órási dráma után a Patriots Super Bowl-győztes

2015. február 2., 04:29 Módosítva: 2015.05.02 01:55
95
Talán már a New England sem gondolta, hogy meglesz a győzelem, aztán a végén egészen váratlan fordulat jött. Tom Brady az MVP, beérte Montanát a feledhetetlen NFL-döntőn.

Minden idők egyik legszorosabb Super Bowljaként harangozták be a New England Patriots és a Seattle Seahawks NFL-döntőjét, ami a védelmekről fog szólni, és ez az első negyed alapján bejött. Már a bemelegítésnél feltűnő volt, hogy a címvédő seattle-iek védelmének több kulcsfigurája is eléggé viharvert állapotban várta a kezdést, Chancellornak a térde nem volt teljesen jó, Sherman a könyökét fájlalta.

Ezek a gondok csak nőttek a kezdés után, pedig épp leszedték Tom Brady egyik passzát az első negyedben, de a labdát visszahordó Jeremy Lane akkorát kapott a karjára, hogy nem tudott visszajönni. Hiába volt a Seahawksé a labda, a támadásoknál Marshawn Lynchre öten ugrottak, Wilson meg egyszerűen képtelen volt üres embert találni, annyira jó munkát végzett a Patriots védelme. A válasz a másik oldalon egy Patriots-touchdown volt. 

A New England folytatta a tanári védekezést, Wilson egyre nagyobb nyomás alatt játszott, jöttek a sackek, és a secondary is tökéletesen működött, Wilsonnak sikeres passza a második negyed közepéig egyáltalán nem volt. Aztán a negyed végére kezdtek bemelegedni a seattle-iek, előbb a Seahawks-irányító adott sebészi passzt Chris Matthewsnak, majd Lynch brutális darálásba kezdett, két-három védőn törte át magát, így vitte be a végén a labdát az endzone-ba is. 

De a Patriots tempója túl gyors volt a Seahawksnak, a védelemnek nem volt ideje lereagálni a változtatásokat, úgyhogy Rob Gronkowski is beköszönt, a seahawksos linebacker Wrightnak esélye sem volt megakadályozni a touchdownt. 

Nem sok idő maradt a félidőig, a seattle-iek így is mutattak valami olyasmit, mint amit a Packers elleni nagy feltámadás során. Wilson futásával majd passzaival hamar helyzetbe kerültek, mondjuk kellett ehhez egy facemask-büntetés is a másik oldalról. A végén mindössze hat másodperc volt az órán, mezőnygól helyett rámentek a first downra,  nagyon sokan nem merték volna ezt bevállalni. Carroll edző viszont kockáztatott, és bejött, 14-14 volt az állás. 

A második félidő

Amennyire uralta a Pats a meccset az első két negyedben, annyira más volt a játék képe a folytatásban. A Seahawks nagyon bekezdett a szünet után, egy kis read option, egy kis Marshawn Lynch-futás és megint egy hosszú passz Matthewsnak, aki szépen csöndben a meccs hőse lett a seattle-i oldalon azok után, hogy azelőtt elkapása se volt még az NFL-ben. Rögtön ott is voltak az endzone előtt, ám csak mezőnygól és 17-14-es vezetés lett belőle. 

A Patriotsnak olyan pocsékul indult a második félidő, ahogy az első. A Seahawks-linebacker Bobby Wagner minden adottságát kihasználva leszedte Brady passzát Gronkowski elől, úgyhogy megint ők támadhattak.  

A recept nem változott, Lynch teherautóként száguldott megállíthatatlanul tovább, Wilson is beindult a földön. A támadás végén a Seahawks-irányító megetette a Patriots-védelmet, majd a veterán Doug Baldwinhoz passzolt, aki a bírónak is köszönhetően le tudta szakítani a védőjét, ezzel a touchdownnal már tízpontos volt a Seahawks előnye. 

A Patriots szenvedése nem akart véget érni, sokkal frissebbnek tűnt a Seahawks, Wilson egyre jobban élt, könnyedén osztogatta a passzokat, érezték, ha még egy ütést bevisznek a Patriotsnak, az könnyen döntő lehet.

Viszont a seattle-iek támadása fennakadt, elmaradt a kritikus pontszerzés. Volt  tartalék még a Patriots-védelemben, ugyanolyan jól dolgoztak, mint az első félidőben. Ez volt az a lélektani plusz, ami visszahozta Bradyéket a meccsbe, a következő támadást mintaszerűen vezették végig, a végén az irányító Amendola kezei közé bombázott, három pontra csökkent a hátrányuk. 

Az utolsó tíz percre megtorpant a Seahawks, a Patriots-játékosok beindultak, visszatért az önbizalmuk, igyekeztek biztosra menni a playeknél, és a Brady-Gronkowski-tengely is a legjobbkor kezdett el működni újra. Baromi jól bántak az idővel is 24-21-es hátránynál, ügyeltek arra, hogy minél kevesebb ideje maradjon az ellenfélnek. Egyszerűen érezni lehetett, hogy ezt a támadást pontokkal fejezik be, Edelman touchdownjával már 28-24-re ők vezettek. 

A dráma

A következő Seahawks-támadás a bajnoki címért ment 2 perccel a vége előtt. Rögtön Lynch 31 yardos elkapásával indultak meg előre. Wilson most hiába próbálkozott Matthews felé hosszú passzal, aztán nem sokkal később jött a csodaelkapás. A Packers elleni meccs hőse, Jermaine Kearse valahogy összeszedte a labdát a földön fekve. Yardokra voltak az endzone-tól, és akkor jött Marshawn Lynch, aki még el is vitte a gólvonal elé a labdát, de aztán teljesen érthetetlenül a Seahawks-passzjátékot hívott.

Hiába volt ott a remekül futó Lynch, Wilson passzolt, egyenesen az újonc patriotsos Malcolm Butler kezébe, interception, és ezzel vége volt a meccsnek.

A végén a seahawksosok nem bírták idegekkel, elszabadultak az indulatok, több játékos is verekedésbe keveredett, a Patsből Gronkowski is földre került. 

Brady a legjobb, beérte Montanát

A New England Patriots 10 év után lett ismét bajnok egy olyan döntőben, ahol voltak bőven hullámvölgyek, és talán a végén már ők sem remélték, hogy bajnokok lesznek. A Seahawks utolsó játékhívása előtt még évekig értetlenül állnak majd a szurkolók. 

Tom Brady negyedik bajnoki gyűrűjét szerezte, ezzel beérte gyerekkori ikonját, Joe Monanát, és még Super Bowlos touchdownok számában is megelőzte őt. Ő lett a döntő legértékesebb játékosa, az MVP is, megérdemelten. 

Szinte megjósolhatatlan, mi lesz a Super Bowlon

2015. február 1., 21:48 Módosítva: 2015.05.02 02:00
172

Vegasban is napokig tanácstalanok voltak a fogadóirodák. Amerikában milliók jelenthetnek beteget holnap. Tudta, hogy JFK is lehetett volna Patriots-játékos? NFL-döntő, percről-percre.

Ha csak egyet is pislantasz, vesztettél

2015. február 1., 19:25 Módosítva: 2015.05.07 13:25
12
Kielemeztük, melyik csapat mivel nyerheti a Super Bowlt. Az amerikai-futball döntőjét hétfőre virradóra rendezik, a két csapat a Seattle Hawks és a New England Patriots.

Valószínű, hogy egyik döntőbe jutott csapatnak sem lesz egy olyan egysége (védelem és támadósor), amely erőből át tudja majd vinni úgy az akaratát, hogy az eldöntse a meccset. Sokkal inkább hatalmas sakkjátszma várható, aminek már az is része, hogy az elmúlt két hétben milyen olyan új dolgot építettek be a csapatok (főleg a Patriots), amit az idén még nem láthattunk tőlük. 

A Seahawks és a Patriots védelmét sokkal jobb játékosok megállítására tervezték, mégis bajban lehetnek. A New Englandnek nem is elsősorban Lynch, hanem Russell Wilson miatt kell aggódnia. De a Seattle gondja sem oldódik meg ott, ha sikeresen levédekezi Gronkowskit. 

teljes bejegyzés

Ennél durvább páros nem is jöhetett volna össze

2015. február 1., 19:24 Módosítva: 2015.05.02 02:00
361
Infografikába szedtünk össze mindent, amit a Super Bowlba jutott két csapatról tudni kell
  • Kié volt a jobb védelem?
  • Melyik offense az erősebb?
  • Mit kell tudni a két csapat különböző egységeiről, kit és miért érdemes figyelni?

Kattintson a nagyobb képért, és minden kiderül!

A Super Bowl hétfőn 0.30-kor kezdődik, az Indexen online követheti majd. 

A létező legjobb amerikaifutball-gyorstalpaló

2015. február 1., 17:16 Módosítva: 2015.04.30 11:36

Oké, mi is egy Super Bowllal kezdtük az amerikaifutball-nézést úgy százhúsz évvel ezelőtt, mint ahogy az emberek kilencven százaléka, és nyilván nekünk sem volt az elején halvány fogalmunk se a szabályokról.

Aki ma veszíti el az amerikaifoci-szüzességét, annak jóval könyebb dolga van, hiszen ennek a kedves kis rajzfilmnek a segítségével nem egészen három perc alatt mindent megtudhat a világ legnagyszerűbb sportjáról. 

Gengszter? Különc? Legendás játékos?

2015. február 1., 09:42 Módosítva: 2015.07.08 09:47
57
Volt már egy rakás rendőrségi ügye, nyári tábort tart gyerekeknek, az újságírókat kiborítja, miközben csapattársai odavannak érte. Marshawn Lynch a Super Bowl főszereplője lehet.

Nincsen vitatottabb figura az NFL-ben, mint a döntős Seattle Seahawks egyik legfontosabb játékosa, Marshawn Lynch. A running back rengeteget tett azért a Green Bay Packers elleni drámai konferenciadöntőben, hogy végül fordítsanak és nyerjenek, nincs nála jobb játékos a ligában, ha a kontakt után  megszerzett yardokat nézzük. Ez utóbbi statisztika leginkább elképesztő fizikumáról árulkodik, olykor két-három védő kell, hogy a földre lehessen vinni, ezért is lehet kulcsember a Seahawksnál a Patriots elleni vasárnap éjszakai Super Bowlon.  

És akkor ott van a másik oldala Marshawn Lynchnek, amit az utóbbi hetekben annyit mutatott a közvélemény felé. Az újságírókból hülyét csináló sztár, akit hiába faggatnak a riporterek még a Super Bowl hivatalos sajtótájékoztatóján is, ugyanazt a választ ismételgeti öt percen át. 

Mert Lynchet büntették rendesen a szezonban, leginkább azért, mert nem volt hajlandó az újságíróknak nyilatkozni, pedig az NFL szabályai ezt kötelezővé teszik a játékosok számára. Egészen pontosan úgy szól a rendelet, hogy az amerikaifutballisták szerződésük szerint kötelezve vannak erre, különösen azok esetében fontos ez, akik sztárok, mert nagy felelősség hárul rájuk.

A sokadik büntetés után aztán Lynch megadta magát az újságíróknak, de bármit kérdeztek tőle csak egy "yeah" volt a válasz. A Super Bowl előtti médianapon a fél világ kíváncsi lett volna a mondanivalójára, ez lett a vége:

A harmadik Super Bowl előtti kötelező sajtótájékoztatón se válaszolt kérdésekre, csak annyit mondott, bármit is csinál, az újságírók folyton ott vannak körülötte, mikor jól tudják, mire számíthatnak. "Nem számít, mit gondoltok és terjesztetek rólam, a lényeg, hogy amikor hazamegyek, ott van a családom, őket szeretem, csak ez számít nekem, ti meg találjatok ki, amit akartok". 

A büntetést ezzel sem úszta meg, az NFL azért büntette meg, mert saját ruhamárkáját a Beast Mode-ot reklámozta, a szabályok szerint ezt sem lehet. Sokak szerint csak gyerekes lázadás az egész, mások úgy gondolják, Lynch legalább kitart az elvei mellett. És azt sem árt megjegyezni, hogy a Beast Mode cuccokból származó bevételt nyári táboroztatásra fordítja. 

Tavaly azért sikerült szóra bírnia az ESPN-nek, csináltak vele egy dokumentumfilmet, ebben elég sokat mesélt a gyerekkoráról, családi hátteréről is. Lynch az oaklandi gettóban nőtt fel, az apja többször ült börtönben, ritkán találkozott vele, az anyjuk közben minden erejével azon volt, hogy Lynchet és a testvéreit távol tartsa az utcáktól, amik dealerekkel és prostituáltakkal volt tele. 

"Valószínűleg azért is zárkóztam be ennyire, mert időnként, amikor az apám épp kint volt, az anyám elvitt hozzá. Erre ő rögtön lelépett, pedig alig láttam. Egy idő után az ember elkezdi a legrosszabbat várni mindenkitől" - mondta Lynch. 

Az Oakland Tech középiskolában ragadt rá a Beast Mode becenév brutális futásai miatt, helyi legenda lett, később a USC egyetemen folytatta, innen vitte el a drafton a Buffalo Bills. Jöttek az ezeryardos szezonok, meg a gondok is, kétszer is letartóztatták, volt olyan csapattársa, aki csak gengszterként emlegette ügyei miatt.

"Megnéztem volna, hogy belőlük mi lesz, ha ilyen környéken nőnek fel, ha folyamatosan megkülönböztetik őket, ha időnként nincs mit enniük, és egy héten át ugyanabban a ruhában járnak iskolába. És aztán a semmiből az óriási siker, a megvalósult álom, húszévesen, amikor még szart sem tud az ember az életről" - emlékezett vissza a running back. 

Néhány évvel később a Seahawkshoz került, itt történt meg a Beast Quake 2010-ben. A rájátszásban a New Orleans Saints ellen hazai pályán szerzett touchdownja miatt akkora volt az őrjöngés a stadionban, hogy kisebb földrengést regisztráltak a környéken. 

Lynch viselkedését, megjelenését a legtöbben nem tudják hova tenni a mai napig. Csapattársai szerint meghalna a többiekért a pályán. Az irányító Russell Wilson szerint a futójátékos egy olyan srác, aki nem akar fölöslegesen beszélni, csak futballozni, az edző Pete Carroll annak örül, hogy sztárja semmiben sem változott, az emberek meg előbb-utóbb úgyis megértik. 

Máig hazajár Oaklandbe, tavaly ott tartóztatták le, mert szer befolyása alatt vezetett. Éppen útban volt az alapítványa nyári táborába, ahol hatszáz gyerek várt rá, ugyanis minden nyáron összeszed párszáz fiatalt, akiken segíthet. 

"Nem sok lehetőség volt ott, ahonnan én jöttem. Próbáltam előre menni, mindig bajba keveredtem, kajajegyeken éltem, szar környéken nőttem fel. Később fejjel előre rohantam linebackereknek, a futball megnyitotta előttem a lehetőségeket, áttörtem a védők között, börtönben is voltam, kijöttem, touchdown. Valami ilyesmi az életem" - foglalta össze. 

A Super Bowl hétfőn 0.30-kor kezdődik, az Indexen online követheti majd. 

Hozzá hasonló még nem volt? De: Tom Brady

2015. január 31., 22:04 Módosítva: 2015.05.02 02:06
43
Az idei Super Bowl új korszakot nyithat. Eljött a generációváltás ideje az NFL-irányítóknál, de Brady még egyszer megmutathatja, miért ő minden idők egyik legnagyobb játékosa.

Amikor hétfőn hajnalban elkezdődik a New England Patriots-Seattle Seahawks az idei Super Bowlon, akkor két olyan irányító találkozik, akik között tizenegy év korkülönbség van, mégis rengeteg a hasonlóság. A címvédő seattle-i Russell Wilson pályájának első három éve szinte a patriotsos Tom Brady karrierjének újrajátszása.

És talán ez lesz egy nagy irányítógeneráció utolsó esélye bajnoki gyűrűre.

Mert a Tom Brady-Peyton Manning-rivalizálás egy NFL-korszak nagy sztorija lett, ezen nőtt fel egy generáció. Bár rájátszás-statisztikák és bajnoki címek alapján Brady fölénye egyértelmű, de Manning ebben a szezonban az NFL történetének legtöbb touchodwn-passzt jegyző játékosa lett, és tavaly megszerezhette volna második bajnoki címét. Ehelyett a Wilson vezette Seahawks leverte őket a Super Bowlban, 43-8-cal alázták meg a Denver Broncost. 

Peyton Manning sorsa ráadásul bizonytalan, ugyanis a denverieknél elég komoly váltások történtek, miután az Indianapolis Colts legyőzte őket a konferencia-elődöntőben. Ment az edző John Fox, és vele együtt a teljes stábja, illetve több kulcsjátékos szerződése is lejár.

Egy ilyen váltás sosem jön jól, pláne, ha valaki 38 éves, és egyre inkább kezdik megkérdőjelezni tudását. Manninget ugyanis tömegek írták le a Colts elleni vereség után, a kritikák szerint már túl öreg, fizikuma nem az igazi. Most úgy néz ki, hogy visszatér a következő évre, de erről majd az orvosai döntenek.

Ugyanennek a generációnak meghatározó tagja a New Orleans Saintsszel a 2009-es idényben Super Bowl-győztes Drew Brees. Az idény előtt nem volt akkora hülyeség, hogy a Saints ott lehet a rájátszás végén, végül az alapszakaszból se jutottak tovább. Igaz, sérültjeik meg rutintalan újoncaik is voltak, plusz a csapat teljesen kiszámíthatatlan formában nyomta végig az őszt. A következő idényre a fizetési keretet is át kell majd gondolni a klubnál, meg hogy kiket áldoznak be. 

Brees 36 éves, olyan sok ideje már neki sincs, bármennyire is szeretne 45 éves koráig játszani. 

Miért annyira érdekes a Brady–Wilson-harc? 

A most 26 éves Russell Wilson profi pályafutása azért is indult hasonlóan, mint a New England Patriots-legenda Tom Bradyé, mert élete első három, kezdőként lejátszott NFL-es szezonjában kétszer is a Super Bowlba jutott. Egészen vicces összehasonlítani az első három évük számait. 

  • Brady 40-12-es győzelmi mérleggel állt, Wilsonnak 42-13-as van
  • Bradynek 75 touchdownja volt és 41 interceptionje, Wilsonnál 82 TD és 31 interception ez 
  • Passzolt yardokból Wilson áll jobban 11591-gyel, Bradynek 11523 volt az első három évében

Nagyjából hasonló helyzetből kerültek az NFL-be is, egyiküktől sem vártak különösebben nagy dolgokat. Tom Brady minden idők legnagyobb draftfogása lett, mert csak a hatodik körben kelt el a 199. kiválasztottként, és Wilsont ugyan a harmadik körben draftolták 2012-ben, de az esélyek nem mellette szóltak.

Az irányítók mezőnyében a 180 centis magasság nem előnyös, és a kezdőnek szánt Matt Flynn akkor kötött sokmilliós szerződést a Seahawksszal. Viszont Wilson úgy játszott, hogy hamarosan Flynnt kellett elküldeni a csapattól. 

Az ilyen későn draftolt, és nagy sikereket elérő irányítóknál nyilván felmerül a kérdés, mégis miért nem vitték el őket korábban, ha ilyen jó játékos lett belőlük. Pete Carroll, a döntős Seahawks edzője szerint ez is bizonyítja, hogy az NFL-ben mennyire kiélezett verseny zajlik, azokból a srácokból is meghatározó emberek lehetnek, akik nem sztárként érkeztek a profiligába. 

A statisztikájuk és a pályájuk eleje tehát nagyon hasonló, játékstílusuk, felépítésük viszont nem is lehetne ennél különbözőbb. A 193 centis Brady karja és dobásai lassan tizenöt éve határozzák meg a Patriotsot, míg a másik oldalon az egy fejjel alacsonyabb Wilsonnak a mobilitása az egyik legnagyobb veszélye. Jól passzol, futásai is veszélyesek, az alapszakaszban 849 yardot futott (ebből 500-at előre erre kidolgozott akcióból) és 3475-öt passzolt, Bradynél ezek a számok 57 és 4109. Az viszont egyáltalán nem garantált, hogy ők lesznek a főszereplők hétfő hajnalban, sőt.  

A Seahawks játéka sokkal inkább a védelemre és a futójátékra épül, de az NFL Films egyik szakértője világított rá arra, hogy ebben pont a 2000-es évek elejét uraló New England Patriotsra hasonlítanak. Ám a mostani döntőben ugyanúgy a Pats-védelmen, és különösen Darrelle Revisen sok múlhat majd. 

Kinek mit jelentene a győzelem? 

A hatodik döntőjére készülő Bradynek óriási elégtétel lenne, ha tíz év után ismét bajnok lehetne, hiszen a legutóbbi két alkalommal, a 2007-es és a 2011-es szezonban a New York Giants ellen buktak el. Az egyik nagyképű exgiantses meg is jegyezte a múlt héten: ha Brady nem velük találkozik azokban a döntőkben, akkor valószínűleg a győzelem is meglett volna, ebben az esetben pedig vita nélkül Brady lenne minden idők legjobb játékosa. 

A mostani győzelemmel a Patriots-irányító beérné gyerekkori bálványát, Joe Montanát, aki négy bajnoki gyűrűt nyert, bár Brady leszögezte, hogy nem lehet egy lapon emlegetni őket. És ha már gyerekkori bálványok: amikor Brady nyerte a bajnoki címeit, Wilson ámulva nézte a tévé előtt, imádta a passzait, a feltámadásokat, erről ő beszélt pár napja.

Ha a seattle-i játékos lesz a bajnok hétfő hajnalban, végülis lehetne beszélni arról, hogy elkezdődött a Wilson-korszak, de ez akkor dől majd el, ha már nem lesz ott vele például Marshawn Lynch, akinek futójátéka legalább ennyit számít, mint Wilson lelkiereje két héttel ezelőtt. Akkor négy eladott labda után hozta vissza csapatát a Green Bay Packers ellen, óriásit fordítottak, és bejutottak a Super Bowlba. 

Kétségtelenül Wilson lett annak az irányító-generációnak a legnagyobb durranása, aminek elvileg Robert Griffin III-ről és Andrew Luckről kellett volna szólnia, legalábbis mindenki róluk beszélt három éve. Luckot persze hiba lenne leírni, mert rengeteget bizonyított már, szépen lassan lépdel előre, de Wilsonnak jöttek a sikerek leggyorsabban. Ráadásul a nála rutinosabbak ellen is elég jó mérlege van, a Super Bowl-győztes irányítók ellen eddig 11-szer győzött, és egyszer sem kapott ki, ami nem gyenge teljesítmény. 

Brady saját generációja legeredményesebb irányítója lett, ő a legrutinosabb, elképesztő rájátszásbeli mérlegének Peyton Manning és Drew Brees sem ér a nyomába, és úgy is a csúcson tudta tartani magát, hogy közben néhány irányítógarnitúra kicserélődött körülötte, méltó ellenfél lesz a Seahawks-védelem. 

Wilson a zseben kívül is iszonyú jó, szóval ha a Patriots jót akar, akkor igyekezniük kell majd a azon belül tartani a Seahawks-irányítót. A Patriots az utóbbi évek legjobb formáját hozta, a Seahawks pedig a Green Bay Packers elleni konferenciadöntőben bizonyította, miért olyan rettegett ellenfél.

Az talán nem merész jóslat, hogy a tavalyi egyoldalú Super Bowlnál az idei valószínűleg sokkal izgalmasabb lesz. 

A mérkőzés hétfőn hajnali 0.30-kor kezdődik, az Indexen online követheti.

4 hét alatt a parkolóból a Super Bowlba

2015. január 31., 18:50 Módosítva: 2015.05.02 02:06
45

A 27 éves Landon Cohen sosem volt igazán jó, vagy meghatározó játékos az NFL-ben, a 2014-es szezont is szerződés nélkül kezdte, miután augusztus végén nem fért be a Buffalo Bills végső keretébe. Így hazament a dél-karolinai Spartanburgba, ahol gyerekkori barátjával, Jeffrey Dawkinsszal közös vállalkozásuk van: kocsikat parkolnak.

teljes bejegyzés

Egy cigi a szünetben, nézők meg sehol

2015. január 31., 11:24 Módosítva: 2015.05.02 02:07
65

Az újságírók unatkozva mászkáltak a pálya szélén, a hangulat lapos volt, és az egészet úgy hívták, hogy az első AFL-NFL világbajnoki döntő  – na, ilyen volt az, amit ma már csak az első Super Bowlként ismerünk.

Korabeli riportok szerint abszurd dolognak tűnt akkor, hogy ez a sportesemény amerikai közélet egyik meghatározó eseménye lesz valamikor. Az NFL és korábbi riválisa, az AFL az egyesülés után hozta össze a két liga döntősét,  a szervezés nem ment simán. A január 15-ei döntő időpontját csak december közepén tűzték, a helyszínt mindössze hat héttel a kezdés előtt találták meg Los Angelesben. 

A jegyárak megfizethetők voltak, tizenkét dollár volt a legdrágább belépő, de tíz és hat dollárért is meg lehetett nézni a Green Bay Packers és a Kansas City Chiefs meccsét. Ma már több ezer dollárt kell fizetni, hogy be lehessen jutni a világ egyik legnézettebb sporteseményére, de 1967-ben még így sem volt telt ház, a kilencvenezres Los Angeles Coliseumba hatvanezren mentek ki. 

Eléggé más volt a körítés is, az újságírók meccs előtt és után is szabadon járhattak a csapatok öltözőiben, a mérkőzést sima füvön játszották a mostani műfűvel szemben. Műsort ellenben már akkor is rittyentettek, a szünetben cheerleaderek, a kezdés előtt egy akkor menő trombitás Al Hirt szórakoztatta a nézőket, két tévé is adta a meccset, csak az esemény súlya nem volt az igazi. 

A névsor erős volt. Olyan játékosok léptek pályára, akik közül többen bekerültek később a hírességek csarnokába, a Green Baynél például ott volt a Bart Starr irányító, és a csapatot a legendás Vince Lombardi edzette. A meccset 35-10-re elvesztő kansasiek irányítója, Len Dawson csak három évvel később lett bajnok, róla készült az a kultikus fotó (a galériára kattintva megnézheti), amin az öltözőben ülve éppen cigizik a félidőben. 

A Green Bay Packers a következő évben is ott volt a döntőben, meg is nyerték az Oakland ellen, és arra a mérkőzésre már minden jegy elfogyott. Ezek után már beindult a gépezet, a Super Bowl rangja is évről-évre nagyobb lett. 

Az idei döntőre az utolsó napokban tízezer dollárért kínálták a megmaradt jegyeket, és nagyon úgy fest, hogy új nézettségi rekord is születik majd, a tavalyi 111 milliónál is többen kapcsolhatnak majd az NFL döntőjére. 

A Super Bowl hétfőn 0.30-kor kezdődik, az Indexen online követheti majd. 

10 dolog, amiért kihagyhatatlan a Super Bowl

2015. január 30., 23:42 Módosítva: 2015.05.02 02:06
305
Az amerikai sport legnagyobb eseményét, amerikaifutball-döntőt rendeznek hétfőre virradóra. A Seattle címvédésre készül a New England Patriots ellen. Hogyan befolyásolhatja a mérkőzést a két hete tartó labdabotrány? Véletlen, hogy pont ez a két vezetőedző ilyen sikeres? Melyikük miben bízhat? Összeszedtünk 10 részletet, ami miatt kifejezetten izgalmas lesz a Super Bowl.

1. Brady és Wilson? Ugyanmár

Mostanra bevett szokás, hogy egy-egy Super Bowlt, ahogy bármilyen más mérkőzést is, a két irányítóra húznak fel (Andrew Luck vs. Peyton Menning, majd vs. Tom Brady például az AFC rájátszásában). A mostani Super Bowlban azonban náluk is többről dönthet, hogy a két első számú cornerback, Darrelle Revis (Patriots) és Richard Sherman (Seahawks) hogyan teljesítenek. Az teljesen egyértelmű, hogy ezen a poszton ők ketten a legjobbak az NFL-ben, azon viszont régóta megy a vita, hogy közülük melyikük a jobb.

teljes bejegyzés

Füves cigi volt a holttest mellett, rajta az NFL-es DNS-ével

2015. január 30., 13:54 Módosítva: 2015.05.02 02:06
6

Heteken át tartott az esküdtek kiválasztása, és az extrém havazás miatt halasztani is kellett, de csütörtökön elkezdődött a gyilkossággal vádolt korábbi NFL-es, Aaron Hernandez pere Fall Riversben. Egykori csapata, a New England Patriots vasárnap játszik Super Bowlt. 

A játékost azzal vádolják, hogy otthona közelében több lövéssel meggyilkolta egyik ismerősét, Odin Lloydot. A vád álláspontja szerint Lloyd túl sokat tudott egy korábbi kettős gyilkosságról, amivel szintén Hernandezt gyanúsítják.

A per első napján elhangzott a vád nyitóbeszéde, több biztonsági felvételt is lejátszottak, ezeken azt lehetett látni, hogy az áldozat Hernandez autójába száll be nem sokkal a gyilkosság előtt. Egy másik felvételen már Lloyd nélkül érkezik meg házához az amerikaifutballista.

Kiderült az is, hogy a gyilkosság helyszínén, a holttest mellett egy elszívott füves cigit is találtak, ezen megtalálták Hernandez és az áldozat DNS-ét. Hernandez DNS-ét találták az autóban egy töltényhüvelyen is, a vezetőülés alatt, ez a töltényhüvely ugyanolyan volt, mint amiket a gyilkosság helyszínén használtak. A gyilkos fegyvert azóta sem találták meg, pedig az egyik bemutatott biztonsági felvételen Hernandez a házában látható, valószínűleg azzal a fegyverrel a kezében.

A korábbi New England Patriots-sztár ügyvédje szerint Hernandez ártatlan, a rendőrség túl hamar vádolta meg őt. Hernandeznek semmi oka nem volt, hogy gyilkoljon, az NFL a lábai előtt hevert, új szerződést kapott, új háza van, héthónapos a gyereke, a jövőt tervezte menyasszonyával. Ő azt mondja, nem lehet valakit azért elítélni, mert rossz helyen volt, rossz időben.

Több tanút is meghallgattak az első napon, a beszámolók szerint Hernandez arra a középiskolás tanúra figyelt különösen, aki a holttestet megtalálta tavaly nyáron, futás közben, nem messze Hernandez otthonától, egy ipartelepen. 

Ha a huszonöt éves Aaron Hernandezt bűnösnek találják, akkor élete végéig börtönben marad. De ezen kívül is még több fegyveres vád is van ellene. Amiatt is büntetést kaphat, mert a börtönben halálosan megfenyegetett egy őrt. 

Jogászok, mérnökök, könyvelők Super Bowlja

2015. január 30., 12:23 Módosítva: 2015.04.29 17:01

cfb.jpg

A sportösztöndíjas egyetemei amerikaifutballisták képzéséből volt már bőven botrány az elmúlt harminc évben, függetlenül attól, hogy általában a büfészakokat választják sportolói karrierjük mellé. Persze vannak kivételek is, akad olyan, aki sugárhajtóművet akar tervezni, mint a patriotsos Cam Fleming, vagy a gépészmérnök James Develin.

Az alábbi felsorolásban az idei Super Bowl-résztvevő New England Patriots és Seattle Seahawks keretének játékosai és egyetemi szakuk látható, néhány egészen csodás választással. 

NEM ENGLAND PATRIOTS

QUARTERBACKS

QB Tom Brady: általános tanulmányok (Michigan)
QB Jimmy Garoppolo: menedzsment (Eastern Illinois)

RUNNING BACKS

RB LeGarrette Blount: politikai tanulmányok (Oregon)
RB Brandon Bolden: szabadbölcsészet (Mississippi)
RB James Develin: gépészmérnök (Brown)
RB Jonas Gray: angol és politikai tanulmányok (Notre Dame)
RB Shane Vereen: médiatanulmányok (Cal)
RB James White: mezőgazdasági tanulmányok (Wisconsin)

WIDE RECEIVERS

WR Danny Amendola: kommunikáció (Texas Tech)
WR Josh Boyce: szociológia (TCU)
WR Julian Edelman: üzleti tanulmányok (Kent State)
WR Brandon LaFell: általános tanulmányok (LSU)
WR Matthew Slater: politológia (UCLA)

TIGHT ENDS

TE Rob Gronkowski: üzleti tanulmányok (Arizona)
TE Michael Hoomanawanui: sportmenedzsment (Illinois)
TE Tim Wright: büntetőjog (Rutgers)

OFFENSIVE LINE

OL Marcus Cannon: kommunikáció (TCU)
OL Dan Connolly: általános tanulmányok (Southeast Missouri State)
OL Jordan Devey: könyvelés (Memphis)
OL Cameron Fleming: asztronautika, sugárhajtómű-tervezés (Stanford)
OL Josh Kline: történelem (Kent State)
OL Nate Solder: biológia (Colorado)
OL Sebastian Vollmer: kommunikáció és gazdasági tanulmányok (Houston)
OL Ryan Wendell: pszichológia (Fresno State)

DEFENSIVE LINE

DL Chris Jones: testnevelés (Bowling Green)
DL Chandler Jones: gyermek- és családvédelem (Syracuse)
DL Zach Moore: büntetőjog (Concordia-St. Paul)
DL Rob Ninkovich: szervezeti vezetés (Purdue)
DL Sealver Siliga: N/A (Utah)
DL Joe Vellano: családvédelem (Maryland)
DL Vince Wilfork: szabadbölcsészet (Miami)

LINEBACKERS

LB Akeem Ayers: történelem (UCLA)
LB Jonathan Casillas: mezőgazdasági üzleti tanulmányok (Wisconsin)
LB Jamie Collins: átfogó tanulmányok (Southern Miss)
LB Darius Fleming: üzleti tanácsadás(Notre Dame)
LB Dont'a Hightower: általános tanulmányok (Alabama)
LB Chris White: N/A (Mississippi State)

CORNERBACKS

CB Kyle Arrington: tömegkommunikáció és média (Hofstra)
CB Brandon Browner: kommunikáció (Oregon State)
CB Malcolm Butler: testnevelés (West Alabama)
CB Darrelle Revis: szociális tanulmányok (Pitt)
CB Logan Ryan: munkaügyi tanulmányok (Rutgers)

SAFETIES

S Patrick Chung: politológia (Oregon)
S Nate Ebner: testnevelés (Ohio State)
S Duron Harmon: munkaügyi tanulmányok (Rutgers)
S Devin McCourty: szociológia (Rutgers)
S Tavon Wilson: kommunikáció (Illinois)

SPECIAL TEAMS

LS Danny Aiken: antropológia (Virginia)
P Ryan Allen: üzleti tanulmányok (Lousiana Tech)
K Stephen Gostkowski: testnevelés (Memphis)

SEATTLE SEAHAWKS

QUARTERBACKS

QB Russell Wilson: kommunikáció (Wisconsin)
QB B.J. Daniels: kriminológia (South Florida)
QB Tarvaris Jackson: pszichológia  (Alabama State)

RUNNING BACKS

RB Marshawn Lynch: szociális jólét (Cal)
RB Christine Michael: vezetői képességek a mezőgazdasági iparban (Texas A&M)
RB Robert Turbin: szociológia (Utah State)
RB Will Tukuafu: politológia (Oregon)

WIDE RECEIVERS

WR Doug Baldwin: tudomány, technológia és társadalom (Stanford)
WR Jermaine Kearse: szociológia (Washington)
WR Ricardo Lockette: pszichológia (Fort Valley State)
WR Chris Matthews: tömegkommunikáció és vezetői képességek (Kentucky)
WR Kevin Norwood: Human Environmental Science - ez olyan szép így, le se fordítjuk (Alabama)
WR Bryan Walters: gazdaság (Cornell)

TIGHT ENDS

TE Cooper Helfet: szociológia (Duke)
TE Tony Moeaki: rekreációs szakember (Iowa)
TE Luke Wilson: filozófia és politológia (Rice)

OFFENSIVE LINE

OL Patrick Lewis: mezőgazdasági tudományok (Texas A&M)
OL Max Unger: művészet (Oregon)
OL James Carpenter: N/A (Alabama)
OL J.R. Sweezy: sportmenedzsment (North Carolina State)
OL Lemuel Jeanpierre: sport és szórakoztatóipari menedzsment (South Carolina)
OL Keavon Milton: büntetőjog (Louisiana-Monroe)
OL Alvin Bailey: rekreáció és sportmenedzsment (Arkansas)
OL Justin Britt: általános tanulmányok (Missouri)
OL Garry Gilliam: PR (Penn State)
OL Russell Okung: marketing (Oklahoma State)

DEFENSIVE LINE

DL Cliff Avril: kiskereskedelmi menedzsment (Purdue)
DL Michael Bennett: mezőgazdasági tanulmányok (Texas A&M)
DL Demarcus Dobbs: gazdasági tanulmányok (Georgia)
DL David King: HR (Oklahoma)
DL O’Brien Schofield: afrikai-amerikai-tanulmányok (Wisconsin)
DL Landon Cohen: kriminológia (Ohio)
DL Tony McDaniel: művészetek és tudományok (Tennessee)
DL Kevin Williams: általános tanulmányok (Oklahoma State)

LINEBACKERS

LB Brock Coyle: üzleti tanulmányok (Montana)
LB Bruce Irvin: szociológia és antropológia (West Virginia)
LB Mike Morgan: menendzsment (USC)
LB Malcolm Smith: gazdaság (USC)
LB Bobby Wagner: üzleti vállalkozások (Utah State)
LB K.J. Wright: N/A (Mississippi State)

CORNERBACKS

CB Jeremy Lane: büntetőjog (Northwestern State)
CB Byron Maxwell: szociológia (Clemson)
CB DeShawn Shead: N/A (Portland State)
CB Richard Sherman: kommunikáció (Stanford)
CB Tharold Simon: általános tanulmányok (LSU)
CB Marcus Burley: sportmenedzsment (Delaware)

SAFETIES

S Steven Terrell: sportmenedzsment (Texas A&M)
S Earl Thomas: tanári szak (Texas)
S Kam Chancellor: felnőttképzés (Virginia Tech)
S Jeron Johnson: kommunikáció (Boise State)

SPECIAL TEAMS

LS Clint Gresham: vállalkozásmenedzsment (TCU)
P Jon Ryan: pszichológia (Regina)
K Steven Hauschka: neurotudomány (North Carolina State)

Egy vécében oldódik meg az év NFL-botránya

2015. január 27., 08:57 Módosítva: 2015.05.02 02:08
32

Két zsáknyi labdával tűnt el a New England Patriots stadionjának egyik vécéjében az a labdaszedő, akinek valószínűleg a nyakába varrják majd az év NFL-botrányát.

Korábban azzal vádolták meg a Patriotsot, hogy a Super Bowl-részvételről döntő Indianapolis Colts elleni konferenciadöntőn leeresztett labdákkal trükköztek. Az NFL-nél több napnyi nyomozás után jutottak el a kellékeshez, ellene állítólag videóbizonyítékok is vannak.

A hírek szerint a felvételen az látható, hogy a labdákért felelős férfi nagyjából kilencven másodpercre bemegy a vécébe, azt persze senki nem tudja, hogy mit csinált valójában, de a gyanú szerint ott eresztette le a bírók által már ellenőrzött labdákat. Az egészet a New England Patriotsnál fedezték fel, amikor visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit, ők értesítették az NFL-t. 

Most már csak az a kérdés, hogy kilencven másodperc elég-e arra, hogy valaki leeresszen tizenkét labdát, igaz, a legújabb hírek szerint olyan jelentős nyomáskülönbség nem volt a labdákban a bírók által leellenőrzött állapothoz képest. Azt sem árt majd tisztázni, hogy Tom Brady irányító vagy Bill Belichick edző tudott-e a kellékes magánakciójáról. 

Hogy még jobb legyen a Super Bowl felvezetése, a New England Patriots tulajdonosa beszólt az NFL-nek az elmúlt napokban történtek miatt. Robert Kraft szerint, ha bebizonyosodik, hogy semmi rosszat nem csináltak, akkor bocsánatkérést vár a ligától, mert a balhé miatt rengeteg megalapozatlan információ keringett, és többen nekiugrottak a Patriotsnak. 

Az idei Super Bowlt a New England Patriots és a címvédő Seattle Seahawks játssza majd hétfő hajnalban, Arizonában. 

Becsalta magát a Patriots a Super Bowlba?

2015. január 23., 20:56 Módosítva: 2015.05.02 02:15
133

A vasárnapi New England Patriots–Indianapolis Colts-mérkőzés után hatalmas botrány robbant ki, mert a győztes Patriots egy félidőn át az előírtnál sokkal puhább labdákkal játszott.

Miért tették? Egyáltalán mire jó ez? És tényleg akkora ügy ez, mint ahogy beállítják?

Szájbarágónkban igyekszünk minden kérdésre választ adni.

teljes bejegyzés

Rá fogják húzni a vizes lepedőt a Patriotsra

2015. január 22., 09:39 Módosítva: 2015.05.07 13:25

Újabb nap telt el a Deflategate néven elhíresült labdabotrányban, összeszedjük, mi derült ki az este folyamán a Patriots csalásával kapcsolatban.

Magyar idő szerint 15.30-tól lesz Bill Belichick sajtótájékoztatója, de garantálható, hogy csak annyit mond majd, mindenben együttműködnek az NFL-lel, a vizsgálat zajlik, nem mondhat semmit, és egyébként az NFL-t kérdezzék, mert ő Seattle Seahawks elleni készüléssel van elfoglalva.

461910968.jpg

Mindenki csal a labdákkal, ez az igazság

2015. január 21., 16:14 Módosítva: 2015.05.06 20:38
1

deflated.jpg

Egyre csak duzzad a labdabotrány az NFL-ben, és mindenki most jön elő jobbnál-jobb sztorikkal. Van már Super Bowl-győztes irányítónk, aki az összes labdát megpiszkálta, miután lefizette a felelősöket, és a Panthers kickerének is most jutott eszébe, hogy a rájátszásban puhábbnak tűnt a labda.

Ennél jóval érdekesebb az a rutinos egyetemi bajnokságban dolgozó szakember, akit a Yahoo Sports szólaltatott meg az ügyben. Azt kérte, hogy ne nevezzék meg, cserébe elmesélte néhány évtized tapasztalatát, amit nagycsapatok kellékeseként szerzett. Ebből emeltünk ki most néhány fontosabb részletet.  

12-ből 11 labdával trükközhetett a Patriots

2015. január 21., 09:43 Módosítva: 2015.05.07 13:25

A New England Patriots által használt 12 meccslabdából 11-et túl puhának talált az NFL előzetes vizsgálata, tudta meg az ESPN egyik legjobban értesült szakértője, Chris Mortensen, ugyankkor a liga hivatalosan még nem tájékoztatott semmiről.

A Mortensen birtokába került információk szerint a 11 kérdéses labda ráadásul nem is kicsit volt a határérték alatt, ugyanis a szabályok szerint megjelölt 12,5-13,5 PSI (font per négyzethüvelyk) helyett csak 10,5 PSI nyomás volt a labdákban.

Az NFL egyelőre még nem adott ki semmilyen közleményt, de úgy tudni, hogy legkésőbb 2-3 napon belül le akarják zárni a vizsgálatot – legalábbis az alelnök Greg Aiello ezt mondta kedden a ProFootballTalknak.

Az viszont egyelőre kérdéses, hogy egyáltalán hogyan és mikor váltak puhává a labdák, amiket a kezdőrúgás előtt 2 óra 15 perccel a bírók megvizsgáltak, és hogy az NFL tudja-e bizonyítani, hogy ki eresztette le őket. Mint ahogy azt sem tudni, hogy ha bebizonyosodik, hogy valóban a Patriots machinált a labdákkal, milyen büntetést kapathatnak majd – a minimum 25 ezer dolláros büntetés lenne, de akár draftjogokat is elvehetnek tőlük.

A rendellenességet a Patriots vasárnapi ellenfele, az Indianapolis Colts jelentette még az AFC konferenciadöntő szünetében, majd a mérkőzés után foglalták le további vizsgálatokra a labdákat. A kérdéses meccset 45-7-re nyerte a New England, a különbséget aligha a labdák jelentették a két csapat között.

A labdabotrányba a korábban a Patriots taktikája miatt kiakadó Baltimore Ravens is beszállt, szerintük a Colts előtti, ellenük játszott mérkőzésen is trükközött a labdákkal a New England – akkor a rúgólabdákat nem fújták fel elég keményre, hogy azok ne szálljanak olyan messszire és befolyásolni tudják a támadások kezdőpozícióinak alakulását. Ezt viszont 1,5 héttel a mérkőzés után már szinte lehetetlen lesz bizonyítani és az NFL-hez (egyelőre) nem is érkezett hivatalos panasz.

Valaki hazudik a lepuhított labdákkal kapcsolatban

2015. január 20., 10:16 Módosítva: 2015.05.07 13:25

Bár biztos, hogy nem rájuk fogadtunk volna, de végül a breaking sportos sztrorikban eddig meglehetősen alulreprezentált Newsdaynek (a WCVB segítségével) sikerült összerakni a vasárnapi Pats-Colts meccsen leengedett labdák timeline-ját.

Az már eddig is ismert volt, hogy az NFL vizsgálatot indított a Patriots ellen, amiért azok támadás közben az előírásokhoz képest némileg leengedett, puhább labdákat használtak – mindkét csapat saját, 12-es garnitúrából kapja őket, vagyis mindkét támadósor a saját labdáiért felel. Tom Brady csak röhögött az egészen, Bill Belichick azt mondta, hogy mindenben együttműködnek a ligával, az NFL ugyanakkor Michael Signora szóvivőn keresztül csak annyit ismert el hétfőn, hogy vizsgálódnak, de tippelni sem mer, az mikorra zárulhat le.

De térjünk is át magára a mérkőzésre. A WCVB-s Mike Lynch úgy tudja, akkor tűnt fel a Coltsnak, hogy valami nem oké, amikor D'Qwell Jackson interceptiont csinált a második negyedben. Lynch szerint a LB, a Newsday szerint viszont nem is ő maga, hanem a Colts stábjának egyik tagja, aki felszerelésekkel foglalkozik, fedezte fel, hogy kicsit furcsa a labda, nincs eléggé felfújva, és ezt egyből jelezte is a vezetőedző Chuck Pagano felé. Ez 9:11-nél volt a félidő előtt.

Nem sokkal később a sajtóboxban ülő GM, Ryan Grigson is értesült a dologról, aki egyből felhívta az NFL futballügyekért felelős igazgatóját, Mike Kensilt, hogy tájékoztassa a fejleményekről. Kensil a félidőben, 17-7-es Patriots vezetésnél szólt a bíróknak, hogy nézzenek utána.

Pagano viszont hétfőn azt mondta, hogy neki semmi nem tűnt fel, nem is mond semmit, ez az egész az NFL hatásköre. Ez viszont – hacsak nem nagyon szemantikailag vizsgáljuk és tényleg Pagano tapasztalatát nézzük – nem teljesen vág össze azzal, amit a Newsday ír, hiszen világos, hogy Pagano tudott a dologról, még ha nem is nyomogatta meg a labdát.

Az NFL-től az ilyen ügyekben általában megszólaló alelnök, Greg Aiello semmit nem ráult el arról, a bírókat ki és mi módon értesítette a feltételezett csalásról. A Bíró Bizottságot vezető Dean Blandino annyit tett hozzá (nem a konkrét ügy kapcsán nyilatkozva), hogy elő szokott fordulni, hogy néhány labda kikerül a körforgásból, ha gond van vele, és ezeket később tesztelik le.

Az persze kérdés, hogy a 12 meccslabdából hánnyal trükközött (ha egyáltalán?) a Patriots. Mint ahogy az is, hogy ez miért csak Jacksonnak, vagy a stábtagnak tűnt fel, miközben a labdákkal minden play előtt találkozó umpire-nek nem. Vagy épp egyetlen más Colts-játékosnak vagy bármelyik bírónak sem, pedig a playek között ők is bőven találkozhattak a labdákkal.

Miután a bírók 2-2,5 órával a meccs előtt leellenőrzik és megjelölik a labdákat, már csak a labdaszedők érhetnek hozzá, vagyis ha valaki változtatott a nyomáson, az egy labdaszedő volt. Csakhogy a bírók általában még a meccs előtt is ránéznek ezekre, azt pedig pontosan tudják, hogy a hidegben hogy változik a tapintásuk, keménységük, bármijük, hiszen eleget fogdossák őket hétről hétre.

A címvédő nyerte az év NFL-meccsét, vagy odaadták neki?

2015. január 19., 20:56 Módosítva: 2015.05.02 02:16
401
A győztes Seattle Seahawks irányítója csak sírni tudott a megnyert konferenciadöntő után, megvolt rá minden oka. A Green Bay Packers meg bánkódhat, hogy nem voltak elég bevállalósak, és bukták a Super Bowl-részvételt. Elemzés.

Az év legizgalmasabb NFL-mérkőzését játszotta a Seattle Seahawks és a Green Bay Packers vasárnap este a Super Bowl-részvételért, pedig nagyon úgy nézett ki, hogy nem lesz szoros a konferenciadöntő vége.

Rengetegen a címvédő Seahawks nagy feltámadásáról beszéltek, miután 0-16-ról visszajött a csapat, és a hosszabbításban 28-22-re nyert, míg a Packers-szurkolók leginkább csapatukat okolták, hogy kiengedték a kezükből a konferenciadöntőt. Még a Green Bay-irányító Aaron Rodgers is erre utalt a vereség utáni nyilatkozatában. 

Összeszedtünk néhány fordulópontot és döntő pillanatot, hogyan alakulhatott ki az elmúlt évek egyik legdrámaibb befejezése, ami után a Seattle Seahawks lesz az ellenfele a New England Patriotsnak a Super Bowlban február 1-jén.

A Seattle Seahawks nagy feltámadása

  • Russell Wilson elképesztő lelki ereje

    A Seattle Seahawks harmadéves irányítója az egyik legjobb rájátszásbeli mérleggel rendelkezett, ezért is volt rémálom a csapat szurkolóinak, hogy egymás után adta el a labdákat a meccs elején. Akárhányszor Jermaine Kearse elkapó felé dobta a labdát, mindig valami tragédia lett belőle, négy interception is így született, de ebben bőven benne volt Kearse is. Wilson pályafutása során először került ilyen kétségbeejtő helyzetbe, csak a második negyed végén volt meg az első sikeres passza, de nem tört meg.  Az utolsó negyedben két touchdownt szerzett csapata, azokat a támadásokat szinte tökéletesen vezette végig, hét passzkísérletéből hat bejött, mentálisan nagyon ott volt. A hosszabbításban, a mindent eldöntő támadás előtt azt mondta Kearse-nek, te fogod szerezni a mindent eldöntő pontokat, és így is lett, Wilson passza után Kearse touchdownjával nyert a hosszabbításban a Seahawks. Abszolút érthető volt, hogy az irányító miért zokogva adott interjút a pályán a győzelem után.

  • A sorsfordító trükkös játék

    Rengeteg olyan NFL és egyetemi meccs volt már, ahol egy sikeres trükkös játék fanatizálta hátrányban lévő csapatot, és aztán behúzta a győzelmet. Egyszerűen hangulatilag, lelkileg ekkora lökést adhat egy ilyen húzás. A Seahawks edzésén már csütörtök óta gyakorolták a játékot, Jon Ryan punter azóta azzal nyomasztotta Pete Carroll vezetőedzőt, hogy próbálják meg élesben is. Végül 16-0-nál, amikor még pontja se volt a hazai csapatnak, meghúzták. Ryan sosem dobott még touchdown-passzt, és eredetileg futnia kellett volna a first downért, de amikor a packersös AJ Hawk túl közel került hozzá, meglátta, hogy Garry Gilliam üresen maradt, úgyhogy felé dobta a labdát. Meg is lett a touchdown. Gilliam korábban sosem kapott el a profik között touchdownt, de még passzt se. Ryan ráadásul mostantól egyedüliként mondhatja el magáról, hogy rájátszásban punterként TD-passzt jegyez.  

    Russell Wilson is tisztában volt, hogy lélektani fordulópont volt a trükkös játék, a meccs utáni sajtótájékoztatón a pódiumra menet szólt oda a punter Ryannek, hogy mennyire szereti. A touchdown előtt mindössze 120 yardot nyertek támadásaikkal, az utolsó negyedre viszont megtáltosodtak, és két touchdownt is szereztek. 

  • Marshawn Lynch és az option

    A seattle-iek közönségkedvenc futójának, Marshawn Lynch-nek viszonylag csendes meccse volt a hajráig, de a végére ő is megvadult, és hozta a tőle elvárt brutális, megállíthatatlan futásokat. Első touchdownját még visszavonták, mert kilépett a pálya szélén, mielőtt az endzone-ba ért, ám később megszerezte saját pontjait. Ezután egy kétpontos kísérletet is behúztak a hazaiak (nem is akármilyet), ezzel harcolták ki a hosszabbítást, mert később a Packers még bevágott egy mezőnygólt. A hazaiak az utolsó negyedben a támadásoknál sikeresen alkalmazták az addig javában sikertelen vagy mellőzött read optiont - ez nagyjából arról szól, hogy az irányító az ellenfél védelmét olvasva dönti el, hogy passzolni fog, vagy átadja a labdát futójának, esetleg ő maga indul meg a labdával. Bejött, Lynch és Wilson ezekből futott 85 yardot az utolsó negyedben, és vezetett touchdownnal zárult támadásokat. 


Ahogy a védelmet és az utolsó negyedben sérülése miatt leginkább fél kézzel védekező Richard Shermant is ki lehet emelni, mindezek együtt hozzájárultak az NFL történetének egyik legnagyobb főcsoportdöntős feltámadásához. 

teljes bejegyzés

Máris csalással vádolják a Patriotsot

2015. január 19., 09:47 Módosítva: 2015.05.02 02:16
71

A Sports Illustrated szerint az NFL vizsgálatot indított a Super Bowlba jutott New England Patriots ellen. A vádak szerint a sztárcsapat a labdák súlyával trükközött az Indianapolis Colts ellen 45-7-re megnyert mérkőzésen, a főcsoportdöntőben, ez pedig szabálytalan. 

Több forrás arról számolt be, hogy az egyik játékvezető elvitte megmérni az egyik labdát mérkőzés közben, de az nem derült ki, hogy volt-e vele valami gond, állítólag néhány labdát leeresztettek. Az NFL szóvivője hétfőn megerősítette, hogy vizsgálat indult. 

Ha a labdákkal trükközött volna a Patriots, azt mindenképp meccs közben kellett megtennie, ugyanis a kezdés előtt a bírók ellenőrzik a találkozóra szánt labdákat, és elvileg az ő felügyeletük alatt is maradnak.

A szabály szerint a hazai és a vendégcsapat is tizenkét labdát biztosít meccs előtti tesztekre, a hivatalos gyártó pedig nyolc meccslabdát küld a mérkőzésekre, ezeket a játékvezetők nyitják ki két órával a kezdés előtt, és csak a rúgásokra használják őket. Az már a hazai csapat felelőssége, hogy a mérkőzés során mindig legyen bevethető labda a pálya szélén.

A leeresztett labda valamivel könnyebben kezelhető, könnyebb megtartani esős időben, ilyen idő volt a hajnali Patriots-meccsen is. Hasonló botrány volt már az egyetemi bajnokságban a USC-Oregon-meccs után 2012-ben, a hazaiak személyzetéből embereket rúgtak ki akkor. 

Persze nem azért nyert a Patriots, mert a labdákkal trükköztek, a játék minden elemében felülmúlták az Indianapolis Coltsot, és jutottak be a Super Bowlba. Viszont ha mégis kiderül, hogy visszaélések voltak, akkor akár draftjogokat is elvehetnek tőlük.

Az ügyben hétfő este lehet döntés.

A New England-i csapatot az emlékezetes kémkedős botrány óta többször támadták már. A csapatot 2007-ben azért büntették meg, mert illegálisan videózták le az ellenfél csapatának jelzéseit, ami a szabályok szerint tilos. A Patriotsot 250 ezer dollárra, edzőjét Bill Belichicket 500 ezer dollárra büntették, és draftjogokat vettek el tőlük.

Múlt héten a Baltimore Ravens edzője akadt ki rájuk, mert a jogosult elkapókkal zavarták össze a védelmüket, de akkor nem csináltak semmi szabálytalant. 

Felejthetetlen dráma és kiütés után Seahawks-Patriots Super Bowl jön

2015. január 19., 04:05 Módosítva: 2015.05.02 02:16
59

Egészen elképesztő drámát hozó mérkőzéssel indult az első főcsoportdöntő, amit az NFC-ben a címvédő Seattle Seahawks és a Green Bay Packers játszott. A vendég Packers hiába lépett meg már az első negyedben 16-0-ra, a végén nekik kellett hajtani a hosszabbításért, amiben aztán elbuktak.

teljes bejegyzés

Három ilyen irányító még Urban Meyernek is sok

2015. január 18., 15:47 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Bármit is jelentett volna be csütörtök délután Cardale Jones, a bajnok Ohio State utolsó három, egyben legfontosabb mérkőzésein kezdő irányító, az érdekes helyzetet jelentett volna. Két lehetősége volt: vagy elmegy három kezdett meccsel az NFL-be, vagy marad az Ohio State-en, hogy megküzdjön két társával 2015-ben a helyéért.

Az utóbbi mellett döntött, ezzel viszont Urban Meyernek – mondjuk igen hálásat – gondot okozott, mert ennyi irányítóval nem lehet mit kezdeni, bárki bármit mond. Meyeréknek persze könnyű lenne csak hátradőlni, és várni, hogy ki lesz őszre a legjobb a háromból, de mekkora arra az esély, hogy mindenki marad?

bjackson443_osuvsill-1024x682.jpg

Kezdő pozícióból csak egy van, még ha esetleg rettenetesen szoros lenne két játékos között a harc, el lehetne képzelni egy rendszert két irányítóval – főleg, ha a kevésbé mozgékony Jones az egyik, de még ez is komoly szervezést igényelne.

Mindhárman nagyon jól dobják a hosszú passzokat. De Cardale az első olyan srác, akivel nagyjából Alex Smith óta együtt dolgozom, aki lefelé irányítva is át tud dobni a fal fölött, ami nagyon ritka. Nehéz ilyen játékosokat találni – mondta a 196 centis címvédő bajnokról Meyer.

Ez pedig fontos fegyvertény, ami akár bőven kárpótolhatja őket azért, amiér az óriási QB nem fut olyan sebesen, mint JT Barrett vagy Braxton Miller (mondjuk erőből jobban fut, ha épp arra van szükség).

A szezon három legfontosabb meccsén Cardale Jones kezdett és jól játszott, vagyis ha tönkre tudja verni a Big Ten-döntőben a Wisconsint, utána az elődöntőben megveri az Alabamát, a döntőben pedig az Oregont, akkor minden bizonnyal képes agyonverni azokat a Big Ten-csapatokat is, amiket a többiek.

Jones mellett szól az is, hogy tavasszal ő – nyilván valami furcsa esetet leszámítva – egészséges lesz, Barrett viszont akkor tér majd vissza a bokatörésből, Miller pedig a vállműtét után akkor kezd majd dobálni. Az első edzőtáborban pedig már el is húzhat a többiektől ezzel.

Viszont a visszatéréssel hatalmasat kockáztatott, hiszen ha valaki lenyomja, arra akár a karrierje is rámehet. Három meccs után a csúcson van jelenleg, de ha nem ő marad a kezdő irányító, egy év távlatából egyetlen NFL-csapatnak sem kellene a draft első kétharmadában.

092914-fso-cfb-buckeyes-millerbarrett_vadapt_620_high_0.jpg

JT Barrett 12 meccsből 11-et nyert, ez viszont teljesen mellékes esetünkben, egyetlen okból. Mivel elsőévesként játszott 2014-ben, máshova nem tud átigazolni, mert ki kellene hagynia egy évet, 2016-ra viszont már a végzős Miller és jó eséllyel Jones sem lenne a csapatban, hiszen ha ősszel ő marad a QB, szinte biztos, hogy már megy az NFL-be.

2016-ra tehát mindenképp visszakapná a helyét, vagy pár rutintalan sráccal (például a 2015-ben érkező, kétszeres Mr. Ohio Joe Burrow-val, a most is rosteren redshirtködő, de nem kevésbé tehetséges Torrance Gibsonnal, illetve a 2014-es negyedik QB-val, Stephen Collierrel) kellene harcolnia abban a csapatban, amiben beugróként már egyszer simán volt az év elsőévese a Big Tenben. Neki tehát van ugyan veszteni valója, de csak egy év.

Braxton Miller kétszer volt az év játékosa a Big Tenben, 34 meccsen kezdett, de egy éve nem volt tétmérkőzése és kétszer kellett műteni fél éven belül a vállát. Abból már régen felépült, de ennyi kihagyás után nehéz lesz felvennie a többiek tempóját.

Mivel a tanulmányaival már végzett az Ohio State-en, így ha más egyetemre megy át, egyből játszhat (mint amikor Russell Wilson az NC State-ről átment a Wisconsinhoz). Viszont ha nem övé lesz a kezdő hely a Buckeyesnál, úgy kell az NFL-be mennie, hogy a draft előtti két évben alig játszott, ez pedig bármilyen tehetséges, rengeteg drafthelybe és pénzbe kerülhet.

Korábban a Floridával hozták hírbe, de ott már elkelt Jeff Driskel helye, de így is sorban áll érte a döntőben vereséget szenvedő Oregon, az elődöntőben megalázó vereséget szenvedő Florida State, a 2011-es szezonban döntős LSU, illetve a legutóbb 2008-ban döntőző Oklahoma, de Texasban, vagy épp a Duke-nál is szívesen látnák. Van tehát miből válogatnia, ha úgy dönt, hogy nem kockáztat és kisebb harcot akar vívni azért, hogy kezdő legyen, de máshol.

6_3368789.jpg

JT Barrett szerint mindhárman maradnak 2015-re is. Ketten ebből biztosak: ő azért, mert nem tehet mást, Jones azért, mert már így döntött. Már csak Braxton Miller helyzete a kérdéses, ideje viszont bőven van dönteni, hivatalos határidő ugyanis nincs, hogy meddig válthat egyetemet, de ha játszani akar ősszel, akkor már az új helyen kell megkezdenie a szemesztert.

A tavaszi félév végéig biztos nem vált, de ha úgy dönt, akár a júliuisi supplemental draftra is benevezhet.

A helyzet szépsége pedig az, hogy bárki is nyeri a nagy versenyt hármójuk (kettejük?) közül, az ellen a Virgina Tech ellen kell majd megkezdenie a szezont, amely a Buckeyes egyetlen vereségét okozta 2014-ben.

Legendásan könnyű út a Super Bowlba?

2015. január 18., 15:12 Módosítva: 2015.05.02 02:18
9

Vasárnap este nagyjából 7 óra alatt kiderül, kik játszanak február 1-jén a Super Bowlban Arizonában, hiszen előbb az NFC, majd az AFC főcsoportdöntője is lemegy.

teljes bejegyzés

Lehet a Patriots-Seahawksnál jobb Super Bowl?

2015. január 16., 12:45 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Nem igazán van már ebből a négyesből olyan Super Bowl-kombináció, amit nem szeretnénk látni, de azért a négy lehetséges verzió egyáltalán nem egyenlő. Úgyhogy végig is vesszük gyorsan, hogy a négyből melyiket miért szeretnénk/nem szeretnénk – a sorrend szubjektív, de mellétettük, hogy a Bovadán péntek kora délután hogy álltak az oddsok az adott párosra, hogy felmérjük, Vegas mennyire látja izgalmasnak ezeket a meccseket.

4. Indianapolis Colts - Green Bay Packers (Green Bay -3)

Oké, már itt látszik, hogy ez már csak a válogatós énünk írása ez, mert egy Luck-Rodgers párharc miatt nem nagyon van okunk elégedetlenkedni.

Ezért imádnánk: Mert Luck 40 TD-vel vezette az idei rangsort, Rodgers pedig amellett, ebben a harmadik 38-cal, az MVP-cím legnagyobb esélyese, szóval két elég elit irányítóról beszélünk, de rajtuk kívül nem lenne igazán érdekes páros. Náluk viszont plusz dimenziót jelente a The Big Game, vagyis a Stanford-California Super Bowl-kiadása.

luckrodgers.jpg

Ez vele a bajunk (már amennyire): Rodgersnek sokkal komplettebb a csapata, és ez a többi támadójátékos mellett a védelemre is értendő. A Colts viszont Luckon él-hal, és egy ilyen súlyú meccset egyetlen emberre bízni általában nem kifizetődő. Viszont ha netán a Colts nyerne, elég jó sztori lenne abból, hogy az Indianapolisnak sikerült már aközben Super Bowlt nyernie, hogy Manning még a "fénykorát" élte Denverben, amivel be is igazolódna a Colts front office-ának egykori döntése.

3. Indianapolis Colts - Seattle Seahawks (Seattle -6,5)

Ezért imádnánk: Russell Wilsonnak már van egy Super Bowl-gyűrűje, és ha így folytatja a munkáját a Seahawks front office-a, akkor vélhetően bőven lesz még esélye arra, hogy továbbiakat nyerjen. Andrew Luck mellett még bőven nincs kész a Colts, de ha így is döntőbe jut, akkor a következő évtized legnagyobb párharcának első felvonását láthatjuk a két csapat között. Főleg, hogy ebben az esetben Luck egymás után verte Manninget és Bradyt, megnyitva az új korszakot az AFC-ben.

Pedig úgy volt, hogy a jövő nagy QB-csatája Luck és Robert Griffin III, vagyis a 2012-es draft első két pickje között lesz majd...

Ez vele a bajunk (már amennyire): Bármilyen meggyőző is volt a Colts a Broncos ellen, és bármilyen győzelmet is feltételezünk a Patriots elleni főcsoportdöntőben, a Seattle sokkal esélyesebbnek tűnne a Super Bowlban, ami olyan meccset hozhatna, mint a Denver tavalyi kiütése. Még úgy is, ha tavaly azért Luckéknak jól ment a Legion of Boom ellen. Látványosnak ez is látványos, de sok izgalom tavaly sem volt már a második negyedben sem. És a kiütés alatt nem az egy TD-os vegasi különbséget értjük.

2. New England Patriots - Green Bay Packers (New England -2,5)

A Brady-Rodgers párharc sem lenne rossz, és oké, hogy már láttuk egyszer a szezonban, de az nem semleges pályán és nem ekkora tétért ment.

Ezért imádnánk: Tom Brady és Bill Belichick elég ritkán kap ki egy csapattól kétszer egy szezonon belül, már csak emiatt megérné ezt figyelni, főleg úgy, hogy a jelenkor két legjobb QB-járól beszélhetünk (viszlát, Peyton). Addigra Rodgers is felépülne a mostani vádlisérüléséből, szóval a sántikálása sem rontaná a minőséget.

Ez vele a bajunk (már amennyire): Nincs benne a címvédő, márpedig ha a Seattle eljutna a döntőbe, muszáj lenne rájuk figyelnünk. Igen, ez nagyjából a legnagyobb gondunk, meg az, hogy ezt a meccset már láttuk egyszer...

1. New England Patriots-Seattle Seahawks (Seattle -3)

Ez nemcsak a legjobb, de a legvalószínűbb párharc is lenne, már ami az oddsok alapján látható. Mivel a Patriots 24-4 otthon az elmúlt 3 szezonban (3-1 a playoffban), a Seahawks pedig 25-2 (3-0), ezért jó eséllyel begyalogolnak a döntőbe. De ott mi lesz?

Ezért imádnánk: Tom Brady az egyetlen játékos a New England 2001-ben győztes csapatából (Bill Belichick pedig az egyetlen, aki már akkor is ott volt az edzői stábban). 14 évvel azután mehetne a negyedik címéért, hogy megnyerte az elsőt, ami hihetetlen eredmény lenne, mindezt ráadásul a címvédő Seahawks ellen.

patriots-seahawks-football.jpg

Ha Bradyék nyernének, az irányító beérni Terry Bradshaw-t és gyerekkori példaképét, Joe Montanát, mint az egyedüli irányítókat, akik eddig 4-et tudtak nyerni (a rekord 5-tel a védő Charles Haley-é), míg ha Wilson és csapata nyerne, pont a 2003-2004-es Patriots-győzelmek óta először lenne címvédés.

Plusz egy Belichick-Pete Carroll (pont BB elődje...) párharc a Super Bowlban igazi kincs lenne, mint ahogy a 2012-es "You mad, bro?" alapszakaszi meccs is az volt. Főleg ott, ahol a Giants elrontotta a 19-0-s szezonjukat.

Ez vele a bajunk (már amennyire): Az ég világon semmi, ennél tökéletesebb dolgot ki sem lehetne találni.

Kösz, Urban Meyer, 9,5 éve vártam ezt!

2015. január 14., 14:52 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Két dolog vált világossá az egyetemi döntő nagyjából harmadik harmadára, de 35-20-ra végérvényesen:

Meyer ugyanis annyira tökéletes gameplant alkotott meg mindhárom meccsre, amivel lehetetlen volt hibázni. Ez persze legjobban az 59-0-nál jött ki, de az Alabama elleni fordításban az Oregon elleni utolsó 1,5 negyedben.

Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a döntő megnyerése volt a leginkább lenyűgöző abból, amit idén csinált a Buckeyes, a miért, vagyis inkább a hogyan viszont már izgalmasabb kérdés. Négy ajándék turnovert adott az OSU az Oregonnak nemhogy tálcán, de még masnival is átkötve: egy elszúrt handoff, egy tök hosszú játék után, vetődés közben kifejelt labda, egy mellről lepattanó interception és egy winstonos hanyattesős fumble. Ezekből jó ha egyért megdolgozott a Ducks, tehát sokkal inkább a szerencse, sem mint a jó védekezés volt velük.

Mire a Florida State ellen megcsinálta az Oregon a negyedik labdaszerzést, már pont 52-20-ra vezettek, de az első előtt is már 32-20-ra elhúztak, arra tehát jók voltak, hogy végleg kivégezzék őket. A döntőben az Ohio State negyedik eladott labdájánál 21-17-re vezetett még, a durvulás még csak utána jött, és amikor nagyon kellett volna, már nem volt hiba, amit kihasználjanak, holott jó pár éve már azon élnek, hogy ezekre kegyetlenül lecsapnak - ahogy a 70 yardos passz TD-vel is csinálták az interception után.

Az pedig, hogy így történt, három részlegen múlt. Az edzői stábon, a védelmen és a támadó falon. Könnyű lenne persze Cardale-t és 'Zeke-et (Ezekiel Elliot) kiemelni, de mindenki róluk beszél, pedig a csoda nem bennük van. Elliott ugyanis jövőre Heisman-esélyes RB lesz, Jones tavasszal második volt a depth charton Braxton Miller mögött. Oké, hogy erőn felül teljesítettek (sorban három 200+ yardos meccs Elliott-tól...), de benne volt a pakliban ez tőlük.

Viszont az offense falnak még novemberben is komoly gondjai voltak (262 yardot átlagoltak futásban hullaközepes csapatok ellen), hogy a Virgina Tech elleni vereségről ne is beszéljük. Ezek után pedig kétsávos utat csináltak az utolsó három meccsen 'Zeke-nek. Ehhez azért kellett az is, hogy Urban Meyer és a stábja 11 nap alatt tökélyre vigye edzésen, hogy lehet kihasználni, hogy az Oregon linebackerei nem reagálják le, ahogy a snap előtt vándorolnak a lyukak. Ezért kellett Jonesnak is futni, hogy megmaradjon az opció erre.

A fal mind a 15 meccsen a Taylor Decker, Billy Price, Jacoby Boren, Pat Elflein, Darryl Baldwin ötössel kezdett, az összeszokottság pedig tökéletesen látszott a végére, tényleg szavak nélkül is tudták, ki mit csinál. Ráadásul a TE-ek is tökéletesen szálltak be a blokkolásba, Elliott hosszú futásainál rendre Nick Vannett volt, aki kivett a játékból plusz egy embert.

Már említettem, hogy Meyerék 11 nap alatt tökéletesen fedezték fel, mi a hiba az Oregonnál. Oké, ezért fizetik őket, de Mark Helfrichék a túloldalon csak arra építettek, hogy ami megy, annak kell mennie a döntőben is, nem tudtak mivel reagálni - ez főleg védelmi oldalon játszott, nem tudták felvenni erőben a versenyt, új ötlet pedig nem jött, ami megmentse az offense-t. Ráadásul egy teljesen egyszerű gameplant csináltak meg, tehát egy ilyen szintű edzőnek lépnie kellett volna.

A védelem pedig egy csoda volt. Eredetileg 2005-ben pont a linebackereik, Bobby Carpenter, AJ Hawk és akkor még csak csere-DE Vernon Gholston miatt szerettem beléjük és idén végre a tavaly agyonkritizált védelem is összeállt. Az első két drive kellett, hogy felvegyék az Oregon tempóját, lássák, mi történik, utána viszont két drive-ot leszámítva teljesen szétkapták őket: 5 tackle volt mínuszban, két sack, három levédekezett passz (a legvégén az interceptiont nem számolom, mert az senkit nem érdekelt már). Idén Joey Bosa, Michael Bennett, Darron Lee, Curtis Grant és a teljes secondary (kösz, Chris Ash!) voltak a hősök, közülük Lee volt talán a szezon felfedezettje, mert úgy tolt le meccseket, hogy az ember azt érezte, Ryan Shazier nem is ment el a Steelersbe játszani, hanem maradt.

De kanyarodjunk kicsit vissza Meyerre. Már a Floridánál is kedveltem, fantasztikus, amit művelt annál a csapatnál, Tebow ide vagy oda, és egyből tudtam, amikor Fickell beugró-szezonja után új embert kerestek, hogy ő lesz a tökéletes.

Hát, ez elég korán igazolódott, pedig a java még csak most jön majd. A döntőben pályára lépő 22 kezdőjátékosból 16-ot már ő recruitolt – Jonest, Elliottot, a meccsen három legjobb elkapót, az offense fal négyötödét és a 10 legtöbb tackle-t csináló védőből 8-at.

És a legszebb az egészben? Hogy a döntővel járt le a rostert sújtó szankció, vagyis visszakapja az összesen kilenc elvett ösztöndíjat a csapat, innentől tehát még több Meyer-srác jöhet.

Ezeken felül viszont egy okból külön örülök ennek a bajnoki címnek, és ez az, hogy ez tényleg egy tökéletes csapat volt. Nem követem annyira az Oregont, lehet, hogy náluk is meghalnának egymásért a srácok, de a Buckeyesnál ez biztos így van. Nem csapattársak, nem szobatársak, hanem testvérek ezek a fiúk, a nagyja pedig marad még egy évet. Olyan, vagy olyasmi kapocs volt közöttük, mint a 2013-ban baseball-bajnok Red Soxnál. Az pedig, ahogy Meyer végig a szezon közben ölelgette őket és Luke Fickellt, a defensive coordinatort, az főleg hihetetlen, hiszen Fickellnek lenne miért fújnia rá, mert tőle vették el a vezetőedzői állást, amit Meyernek adtak.

Úgyhogy hiszem, hogy amikor Meyer, aki az utolsó másodpercben térdre rogyott a pályán, pedig volt már neki 2 gyűrűje is, azt mondja, hogy szereti ezeket játékosokat és ezt a csapatot, azt tiszta és teljes szívéből mondja. És hogy bár a Floridánál is mindent beleadott, hogy címeket nyerjen, az Ohio State-ért tripla erővel hajtja a stábot, mert ez az otthona.

Ezért sem bántam, amikor 1,5 perccel a vége előtt, 35-20-as állásnál még a touchdownért ment, sőt, örültem neki. Aki azt mondja, hogy minek kellett az Oregont ezzel megalázni, az teljesen félreérti az egészet. Meyer ezzel köszönte meg a srácoknak, az edzőknek (főleg a Houstonhoz távozó Tom Hermannek) minden munkájukat. Hiszen már a második meccsen, a sokkoló vereség után mindenki leírta őket, a Big Ten-döntőt is hozzávéve viszont az elmúlt 10 év legjobb fociját mutatták be 36 (vagy 38, kit érdekel már) nap alatt. Ez volt benne, meg hogy élvezzék, amit csinálnak. Cardale Jonesék pedig ezt tették.

Depresszió, öngyilkos gondolatok: hibájára ráment az NFL-bíró élete

2015. január 14., 13:42 Módosítva: 2017.01.27 11:46
19

Még a 2012-es szezonban nagy botrányok voltak abból, hogy az NFL-ben tartalékjátékvezetőket alkalmaztak, mert a nagy nevek sztrájkba léptek: a liga kénytelen volt olyan bírókat küldeni a meccsekre, akiknek nem nagyon volt NFL-es tapasztalatuk.

Ebből lett a legendás hiba, amikor egy főműsoridős Green Bay Packers-Seattle Seahawks-meccs végén Lance Easley megadott egy touchdownt, miközben a másik játékvezető interceptiont ítélt. A TD-vel a Seahawks megnyerte a mérkőzést, az esetből botrány lett.  

Most kiderült, hogy a nagyot hibázó Lance Easley bíró azóta betegeskedik, egyszerűen nem tudta feldolgozni a hibáját és a támadásokat. Az 55 éves Easleynek pánikrohamai voltak, depressziós, öngyilkosságra gondol. 

teljes bejegyzés

Manti Te'o barátnője megint gáncsolt, Tebow csak kínos volt

2015. január 13., 16:08 Módosítva: 2015.04.29 17:01

Rendkívül szomorúak vagyunk, hogy vége lett az idei college-szezonnak (a legrosszabb hír pedig az, hogy 235 napot kell várnunk a következő első alapszakasz-mérkőzésére), ugyanakkor a döntőn a pályán és azon kívül is lezajlott néhány röhejes jelenet. Kattints a gifekért!

teljes bejegyzés

A legvalószínűtlenebb bajnokcsapat az Ohio State

2015. január 13., 10:43 Módosítva: 2015.04.29 17:01

meyer.jpg

Az Ohio State Buckeyes a legjobb indok, hogy mennyire jó ötlet volt bevezetni a rájátszást az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban: a tavalyi rendszerben a Urban Meyer bajnokcsapata nem is játszhatott volna döntőt (ott még az első két kiemelt automatikusan ment a döntőbe), az idén debütált playoffban viszont előbb az Alabamát majd a a döntőben az Oregont gyűrték le 42-20-ra. Pedig egyik mérkőzésen sem ők voltak a favoritok, és óriási vita volt arról, hogy ki kapja a rájátszásban a negyedik helyet – most már kiderült, hogy a bizottság jó döntést hozott, amikor negyediknek benyomta őket. 

A kedd hajnali meccsen a Heisman-győztes Marcus Mariotával felálló Oregon nem tudta kihasználni azt, hogy az Ohio State négyszer is eladta a labdát. Mindössze tíz pontot csináltak a turnoverekből, és az az igazság, hogy az NFL-drafton első számú draft picknek jósolt Mariotának és az offense-nek sem ment a játék a meccs elején, az idén először voltak olyan megmozdulásai, hogy jól érezhető volt rajta a bizonytalanság az első félidőben, de ehhez kellett a nagyszerű Ohio State-védelem is, amely a redzone-ban nagyon masszív volt. Márpedig az ilyen dolgok is keményen befolyásolhatják a draft-értékét. Nem is nagyon tudta kijelenteni, hogy benevez az idei draftra, csütörtökig van ideje átgondolni a dolgokat. 

De sokkal fontosabb ennél, hogy az Ohio State-ről beszéljünk, mert korunk egyik legnagyobb egyetemi edzője, Urban Meyer történelmet írt. Ővé az első bajnoki cím az új rendszerben és az alabamás Nick Sabannal együtt már két külön csapattal bajnok, hiszen a SEC-es Florida Gatorsszel nyert már korábban kettőt, akkor Tim Tebow is segítette.

A Buckeyes 2002 után ismét bajnok; ez volt a nyolcadik a címük, amiben óriási szerepe volt a végig zseniálisan játszó Ezekiel Elliotnak, aki már az Alabama elleni elődöntőben is a csapat legjobb embere volt. Akkor 230 yarddal zárt. Elliot most 246 futott yardjával és 4 touchdownjával volt a döntő embere, és csak 49 yarddal maradt le Eddie George buckeyesos szezonrekordjától.

Amikor az Oregon feljött 21-20-ra, akkor hatalmas szerepet játszott abban, hogy csapatát átlökje a holtponton, és legalább ekkora dicséret illeti az Ohio State O-line-ját, amely mindezt lehetővé tette Elliotnak a hajrában.  

Az sem semmi történet, hogy a Buckeyes úgy ért a csúcsra, hogy harmadik számú irányítójuk, Cardale Jones mindössze harmadjára kezdett az idényben. Korábban sérülés miatt Braxton Millert és JT Barrettet is elvesztették, és ahogy Meyer edző is fogalmazott: ez lesz az egyetemi döntők történetének egyik legnagyobb sztorija. 

A 196 centis, 113 kilós quarterback, akinek karjáról és erejéről legendákat meséltek a csapattársak és edzői, megmutatta, hogyan lehet egy ilyen fizikumot kamatoztatni, Meyer időnként olyan playeket hívott rá, mint anno Tebow-ra, és a védőknek olykor megállítani is lehetetlen volt Jonest. 

Rengeteget jelent a Big 10 konferenciának a győzelem, hiszen mondtak róluk sok mindent az elmúlt évek teljesítményei alapján, most viszont ők adták a bajnokcsapatot, és mivel az Ohio State offensének magja megmarad jövőre is, ráadásul az összes QB egészséges lesz, ezért számolni kell majd velük. Plusz érkezik a Big 10-be az NFL-t a college kedvéért otthagyó Jim Harbaugh a Michigan Wolverineshez, szóval a felhajtás óriási lesz. 

Mindenki nyert az új rendszerrel, mert hihetetlenül szórakoztató playoffot kaptunk ajándékba egy valószínűtlen bajnokcsapattal, amely épphogy becsúszott a rájátszásba, harmadik számú irányítójával lett bajnok két jóval esélyesebb csapat ellen.

063_461466178.jpg

Ezért is nagy a college, amely kétségtelenül anyagilag és népszerűségben is nagyot lépett előre az idén, a két elődöntőnek például nagyobb nézettsége volt, mint az NFL-es Wild Card-meccsek bármelyikének. Most még a héten eldől, ki megy a draftra, aztán augusztusban megint elindul az őrület. 

Mariota királyként távozhat

2015. január 12., 19:36 Módosítva: 2015.04.29 17:01

mariota_1.jpg

Marcus Mariota a college királyaként nevezhet be a 2015-ös NFL-draftra, ehhez a Heisman-trófea után még egy lépést kell megtenni, az éjszakai döntőn megverni az Ohio State-et. Bármekkora favorit is az Oregon, egyáltalán nem lesz könnyű küldetés.

Az Oregonnak egy veresége volt a szezonban, az Arizonától kaptak ki, és ez volt az egyetlen meccs a szezonban, ahol Mariota igazán nyomás alatt játszott, mert az O-line-nak voltak bőven problémái. A legutóbbi két Oregon-mérkőzésen viszont egyszer sem sackelték, és ha a fal hozza azt az Ohio State ellen, amit mondjuk úgy a szezon második felében, akkor egy gonddal kevesebb, pláne, hogy Mariotának olyan kiugróan gyenge meccse nem is igazán volt még ebben az idényben.

Az FSU elleni elkapóival együtt nagyot ment, Byron Marshall és Dwayne Stanford mellett ott volt Darren Carrington és Charles Nelson, akiknek lehetett dobálni a mélységi passzokat, ezért is lesz most érzékeny veszteség, hogy Carrington nagyon okos manőverrel bukta a döntőt, megbukott a drogteszten fűvel. Úgyhogy Nelsonra most még több feladat hárul, pláne, hogy térdsérülése miatt Devon Allent is bukták, de még így is túlzás azt kijelenteni, hogy Mariota kifogyott a célpontokból. Ott lesz például Byron Marshall, akinek jó számai voltak az idén. Az már más kérdés, hogy a sérülések mennyire jelentenek majd problémát összességében az Oregonnak, mert van bőven hiányzó azért. 

oregond.JPG

Az Oregon védelme talán nem kapott olyan nagy figyelmet, de a csapatrész jelentős fejlődésen ment át, legutóbbi öt meccsén húsz pont alatt tartotta az ellenfeleket. Ezeken a meccseken 368 yardot engedtek az ellenfeleknek átlagosan, akik tizenegy touchdownt tudtak csinálni ellenük, és ez átlagban 100 yarddal és 2 TD-vel jobb teljesítmény, mint az alapszakasz első nyolc meccsén. Kiharcoltak tizennégy turnovert, miközben az első nyolcon tizenhatot, úgyhogy a november elején kezdődött javuló tendencia a számok alapján vitathatatlan, és szerencséjükre az offense egészen brutális volt, hogy ne kelljen aggódni. Ettől függetlenül az ő védelmük lenne a legalacsonyabban rangsorolt bajnok védelem, ha nyernek, 2010-ben az Auburn úgy lett bajnok, hogy 60.-ként rangsorolták a védelmüket, az Oregoné most a 84., de az edző Mark Helfrich szerint egy védelmet nem a számok, hanem a győzelmek határoznak meg. 

A legnagyobb sztori persze nyilván Marcus Mariota lesz, aki valószínűleg élete utolsó egyetemi meccsén játszik majd a döntőben, ennél nagyobb búcsú nem is lehetne. Hivatalosan még nem hozta meg a döntést, hogy benevez a draftra, pár napja azt mondta, hogy csak a mostani döntőre szeretne koncentrálni, nem tudja még mit hoz a jövő. De a nagyobb meglepetés az lenne, ha maradna még egy évet. 

Most akkor csalás volt a trükk vagy teljesen szabályos?

2015. január 12., 17:01 Módosítva: 2016.12.20 10:39
27

A New England Patriotsnak könyékig bele kellett nyúlnia a trükktárba, hogy visszajöjjenek a meccsbe a Baltimore Ravens ellen az NFL-rájátszás szombat éjszakai meccsén, az egyik ilyen húzás az őrületbe kergette a két évvel ezelőtti bajnok Ravens edzőjét, John Harbaugh-t.

A szakember mondott mindenfélét a 35-31-es vereség után, szerinte a Patriots trükkjei megtévesztők voltak, soha senki nem csinált még ilyet, és az NFL-nek amúgy is rá kellene néznie erre az egészre.

Nincs teljesen igaza, nézzük, hogy miért. 

A Patriots a harmadik negyedben több playt nem hétköznapi felállásból indított. Csak négy falembert küldtek fel és más, nem megszokott posztokról vállaltak be jogosulatlan elkapót (olyat, akit nem lehet megjátszani, miután elindult az akció), ez pedig annyira összekavarta a Ravens-védelmet, hogy nem tudták lereagálni a dolgot, a New England first downt is szerzett. 

Itt van az egyik játék, amit Harbaugh vitatott: az SB Nation gifjén látható, hogy a labdát elindító center két oldalán egy-egy játékos van, de aztán a baloldali második, aki papíron left tackle-nek állt be, váratlanul előre indul el, hogy aztán elkapja a labdát, és megcsinálja a first downt, mielőtt szerelik.

Elvileg az offensive linemennek ilyet nem lehetne csinálnia, ha legalább heten vagy többen vannak a line of scrimmage-en, a támadás vonalán, akkor van rendben a felállás, de minden esetben csak a vonalon álló legszélső játékos kaphat labdát.

A gifen bekarikázott futójátékos, Shane Vereen ezért is kezd el hátrafelé sprintelni, ha előrerohant volna, akkor zászlót dobnak rá a bírók. A line of scrimmage másik végén pedig a left tackle-nek álcázott tight end, Michael Hoomanawanui volt az utolsó ember, aki végül elkapta a labdát. 

Az egészben az a legrosszabb a védekező csapat számára, hogy azok az emberek indulnak el előre jogosult elkapóként és lesznek hirtelen megjátszhatók, akiktől nem erre számít a védelem. 

Harbaugh ezért is rohant be a pályára, hogy véget vessen a dolognak, szerinte a bírók egyszerűen nem értették, mi folyik a pályán. A meccs után azt is felhozta, hogy ilyet nem nagyon szoktak csinálni a csapatok. Pedig ez nem igaz, az egyetemi bajnokság egyik élcsapata, az Alabama már eljátszotta az LSU-val nagyjából ugyanezt, itt az egyik falemberük lett megjátszható.

Harbaugh szerint az volt a probléma, hogy nem tudták időben beazonosítani, ki lesz a jogosult elkapó, úgyhogy jó lenne, ha a liga ránézne erre a dologra.

Itt ugye azon lehet vitázni, mennyi ideje jutott a védelemnek reagálni, miután értesítetták őket, de nagyjából tíz másodpercük így is lett volna, mielőtt elindul az akció, vagy kérhettek volna időt. 

Még ha a liga rá is néz erre az egészre, megbüntetni utólag úgysem tudják a Patriotsot, amely ezzel a trükközéssel hatalmas visszakapaszkodást mutatott be és jutott a főcsoport döntőjébe. 

„Tudtuk, hogy ez a játék működni fog, háromszor meg is húztuk. Hat jogosult elkapónk volt a pályán, de ebből csak öt volt valójában az, a jogosulatlan jelzett a játékvezetőnek" - érvelt Belichick. Amikor harmadjára húzta elő a trükköt a Patriots, Bill Vinovich jelentette is a Ravensnek, hogy a 34-es számú patriotsos lesz a nem jogosult, de addigra már mindegy volt, a Patriots úgy pörgette a játékot. 

És ez fájhat igazán Harbaugh-nak. Mert a New England-iek gyakorlatilag kihasználták a szabály adta lehetőségeket, és a bíró hiába szólt a Ravens-védelemnek, ahogy ilyenkor kell, a lereagálásra már nem volt idejük. 

Rovatok