Index Vakbarát Hírportál

Olimpiai bajnok rúdugró lesz a vendég a Hopp-Parádén

2014. június 12., csütörtök 10:34

Az olimpiai és világbajnok Makszim Taraszov lesz a sztárvendége az idei Hopp-Parádénak, melynek fő számában, férfi rúdugrásban nemzetközi szinten is erős mezőny gyűlik össze pénteken a MOM Kulturális Központ előtti Sirály sétányon.

 A szervezők tájékoztatása szerint az 1990-es években tíz évig Budapesten, éppen a XII. kerületben élő orosz Taraszov örömmel fogadta el a meghívást az eseményre, amelyen a 14.45 órakor kezdődő férfi távolugrás után tartanak vele beszélgetést, írja az MTI.

A rúdugrás 1992-es olimpiai bajnoka a sydneyi játékokon bronzérmes volt, míg világbajnokságot 1999-ben Sevillában, Európa-bajnokságot pedig egy évvel korábban Budapesten nyert. Mindezek felett kétszer világbajnoki második, kétszer pedig vb-harmadik volt. Egyéni legjobbja 6,05 méterrel, mellyel negyedik az örökranglistán.

Az idei Hopp-Parádén délelőtt a fiataloké a terep, majd 13 órától rendezik meg a női távolugrást, azután pedig férfiak hasonló versenyét, a komplett hazai élmezőny részvételével. Mindkét szám része a magyar szövetség Szuper Liga-sorozatának, és a jövő heti csapat Európa-bajnokság szempontjából is fontos, mivel a pénteki verseny után dől el végleg, hogy ki képviselheti majd a magyar színeket Tallinnban a két számban.

Férfi rúdugrásban is indulnak a legjobb hazai atléták, ám ebben a számban a kiugró eredmények nem tőlük várható. Ott lesz ugyanis a mezőnyben a 2011-es vb-második kubai Lazaro Borges (egyéni csúcs: 5,90 méter), a tavalyi moszkvai vb-n nyolcadik orosz Szergej Kucserjanu (5,81 m), a fedettpályás vb-hatodik cseh Michal Balner (5,76 m), a junior világbajnok orosz Anton Ivakin (5,65 m), illetve a szlovén Andrej Poljanec (5,60 m).

Rovatok