A kubai Javier Sotomayor 1993 óta tartja 245 centiméterrel a magasugrás világrekordját. Az elmúlt két évben szinte nem volt olyan nagy verseny, ahol ne veszélyeztették volna, de egyelőre nem jött össze a történelmi ugrás. Egy ukrán vagy katari emelheti új szintre a magasugrást.
Az atlétikában nem sok olyan világcsúcs van, ami több mint húsz éve áll. A férfi egyéni számokban ezek majdnem mindegyike már szinte mitikussá vált. A kalapácsvető Jurij Szedih, a diszkoszvető Jürgen Schult rekordjára sokan csak legyintenek, megdönthetetlennek gondolva azokat, mert a szovjet és NDK-s dobóatléta azokat a doppingkorszak csúcsán, 1984-ben érte el.
A távolugrás 895 centiméteres világcsúcsa óriási siker volt, lehetetlennek tűnt Bob Beamon 1968-ban felállított 890-es rekordját túlszárnyalni, Mike Powell azonban megtette. (Bővebben itt olvashat erről.)
Az elmúlt két év egy másik technikai szám rekordjának hajszolásáról szólt. Ha az ukrán Bogdan Bondarenko vagy a katari Mutaz Essa Barshim feltűnik egy magasugróversenyen, mindig az az első kérdés, meglesz-e a világrekord, sikerül-e megdönteni a kubai Javier Sotomayor 1993. július 27-én elért 245 centijét.
Az ugrók válasza pedig nagyjából az, hogy hagyjanak ezzel békén, mi egymással versenyzünk, elsősorban nyerni akarunk. Aztán tesznek pár kísérletet világcsúcsmagasságon is.
Az, hogy a kérdés felmerül, nem véletlen, két kivételes tehetségű ugró száll szemben egymással versenyről versenyre, és van még három másik atléta is, aki közelébe kerülhet Sotomayor csúcsának. Egészen elképesztő, de idén már öt ugrónak sikerült 240 centit vagy többet átvinnie. Bondarenko és Barsim mellett már a szezont is félelmetesen kezdő orosz Ivan Uhov, az ukrán Andrij Procenko és a kanadai Derek Drouin is megugrotta a szintet. A világ második legnagyobbat ugrója most Barshim, a brüsszeli Gyémánt Liga-döntőn 243 centivel zárt. Biztató világcsúcskísérlete már Barshimnak és Bondarenkónak is volt, de a 246-ot egyelőre leverték.
Amikor 246 centivel próbálkozol az első három-négy alkalommal, nagyon jó érzés, de mikor már hússzor is nekimentél, akkor elkezdesz gondolkodni: miért is akarom ezt? Akkor óvatosnak kell lenned, de nem szabad megijedned ettől a magasságtól
– számolt be egyszer frusztrációjáról Bondarenko.
A magasugrás elsőre nem tűnik nehéznek, de hogy nem jönnek a csúcsok egymás után, jól jelzi, egy összetett, technikai számról van szó. Nem elég erősnek lenni, a négy fázisból (nekifutásból, felugrásból, légmunkából és talajérésből) összeálló mozgást tökéletesen kell összerakni, hogy sikeres legyen egy ugrás. Ez pedig nagyon kevésszer jön össze.
„Meg mertem volna esküdni, hogy már ebben a szezonban meglesz a világcsúcs, de ahol ilyen eredmények vannak, ott jönnie kell belátható időn belül. Erre mutat a tendencia, és ha nincs sérülés, megugorják. Kicsit hasonló a helyzet, mint a nyolcvanas években volt, akkor a szerb Dragan Tancsics alakított ki nagyon jó csoportot a németeknél, és a 230 felett ugrók húzták egymást, majd Carlo Tränhardt 242-ig jutott fedett pályán. Aztán jött Sotomayor és mindenkit detronizált. Ugyan a mostani versenyzők nem egy csoportban vannak, de hatnak egymásra” – mondta Jámbor József, a BEAC edzője, aki 227 centiméterrel 1982 és 2005 között volt a szám országos csúcstartója, 1989 után Deutsch Péterrel közösen. (Őket Boros László váltotta 2005-ben, az azóta is érvényes csúcs 228 centi.)
Hiába van öt 240-es ugró most a mezőnyben, Barshim és Bondarenko kilóg közülük. „Pokoli jó technikával ugranak, úgynevezett speed jumpot csinálnak. Uhov és Drouin inkább erőből próbálják megoldani.”
A magasugrásnál az a fontos, hogy az elrugaszkodásig gyorsuljon a mozgás, és az addig megszerzett lendület vigye át a léc felett az ugrót. „Egy ugrás 70 százalékban technika, 30 százalékban múlik a fizikai képzésen” – vallja Jámbor.
Talán furcsán hangzik, de a sportolók közül nem a magasugróknak van a legnagyobb súlypontemelkedésük, a röplabdások a legjobbak, de még sok súlyemelő is magasabbra ugrik páros lábról.
„A speed jumpot a 239 centiig jutó kínai Csienhua Csu (Jienhua Zhu) kezdte el csinálni a 80-as években. Olyan sebességgel futott neki, mintha távolt akart volna ugrani. Az edzők azt mondták, ilyen tempóból nem lehet ugrani, mégis megcsinálta. Szenzációs mozgása volt, mintha egy pók ugrott volna magasba” – mondta Jámbor.
Azóta legtöbben ezzel a speed jumppal próbálkoznak, tökélyre a svéd Stefan Holm vitte, aki 181 centiméteres magassága ellenére szabadban 237, fedett pályán 240 centit is átvitt. Jámbor szerint, ha Bondarenko olyan jó technikájú lenne, mint Holm, akkor a 250 centi is veszélyben lenne. „Kivételes tehetség, a fejlődése töretlen, mindig kicsit javul, és egyre magasabban viszi át a lécet. Nagyon hiszek benne, hogy két-három éven belül 250-ig jut. Ez a hosszú távú tervünk” – ezt már Barshim edzője, a lengyel-svéd Stanisław Szczyrba mondta.
Az ukrán és Barshim is kiváló adottságú, nagyon magasan van a súlypontjuk, és ha azt megemelik egy méterrel, máris nagy magasságokon jutnak át. „Barshim alkatilag is szenzációs, és motorikusan olyan képességei lehetnek, mint Michael Jordannek. Átlépő technikával (ez amit még önnek is megtaníthattak általános iskolában, lásd még ollózás) is átmegy 215 centiméteren.”
Barshim a kiváló genetikai adottságai mellett Katar sportőrültségének is köszönheti sikereit, a globális utánpótlás-neveléssel foglalkozó Aspire akadémiáról került ki. A csúcsra azonban már Szczyrbával ért fel. A lengyel 2009-ben vette át, az év nagy részében azóta is leginkább Svédországban vagy Lengyelországban készülnek. Nem indult simán a kapcsolatuk, a szigorú edzőnek és a lázadozó tinédzsernek meg kellett találnia a közös hangot. Miután ez meglett, egyre jöbb eredmények jöttek. Szczyrba sokat fejlesztett Barshim elrugaszkodásán, és próbálta neki megtanítani a kétszeres olimpia érmes lengyel Artur Partyka légmunkáját is.
„A magasugrás lényege, hogy a vízszintes sebességét függőleges mozgássá alakítsuk át, ez azonban nem könnyű. Ehhez merészség is kell. Egy nagy ugrás azon is múlik, hogy ki mennyire gátlástalan vagy vagány. Ebből a szempontból most Bondarenko a legjobb" – mondta Jámbor.
Kétségtelen, az ukrán versenyzési stílusával az ellenfeleit is képes kihozni a sodrából, nagyon sokáig kivár, nem ugrik biztonságiakat, csak nagy magasságokon száll be. Tokióban összesen hármat ugrott, és 240 centivel nyert. Ez volt a szezonnyitó versenye. „Kötélből vannak az idegei, a székesfehérvári Gyulai Memorialon egy órával a verseny előtt jelent meg, fél óráig csak pacsizott meg autogramokat adott, még akkor is, amikor már rég melegítenie kellett volna. Nem is ugrott egyet sem, még a nekifutását sem mérte ki, úgy szállt be a versenybe, és aztán 238 centiig elment. Iszonyúan magabiztos, ha ennyire uralja az idegeit, nagyon messzire juthat” – mondta Jámbor.
Azért ez a magabiztosság van, hogy csak a külvilágnak szól: „A világrekord mindig cél, és elég sok alkalmam volt rá idén, hogy megdöntsem. A magasugrás arról szól, hogy megtaláld az egyensúlyt a fizikai képességeid és a technika között. Amikor azonban a csúccsal próbálkoztam idén, az adrenalin annyira kikészített fizikailag, hogy nem tudtam pontosan végrehajtani a technikámat. Ez így működik” – mondta Bondarenko még Brüsszel előtt.
Bár most Barshim az aktívak közül a legmagasabbat tudó ugró, Jámbor úgy véli, inkább Bondarenko az, aki eséllyel pályázik a világcsúcsra. Az ukrán szerinte sokkal stabilabb ugró, az átlageredményei is jobbak, mint Barshimé vagy Uhové.