Index Vakbarát Hírportál

Félmillió dollár mehet füstbe dopping miatt

2014. december 20., szombat 22:57

A kenyai maratonfutó, Rita Jeptoo EPO-val bukott meg egy doppingellenőrzésen, az eredményt alig néhány nappal azelőtt közölték, hogy átadták volna neki azt az 500 ezer dollárt, amely World Marathon Major Series (WMM) megnyeréséért jár. Jeptoo ezt is bukhatja, de pozitív mintája még egy sor kérdést felvetett. Hány eredményét kell törölni? Valóban fertőzött a kenyai atlétika is, a külföldi edzők és ügynökök a futás rossz szellemei?

Jeptoo az elmúlt két évben nagyon nagy formában volt, duplázni tudott a Boston és a Chicago Marathonon. Azon a két versenyen, amelyek beletartoznak a világ legnagyobb maratonijait tömörítő sorozatba (az említetteken kívül New York, Berlin, Tokió, London versenyei, valamint az olimpia és a vb számít.) Jeptoo négy győzelmével száz pontot szerzett, ezzel simán veri a 65 pontos Edna Kiplagatot. 

Második chicagói győzelme előtt adott pozitív mintát egy versenyen kívül ellenőrzésen, Kenyában. Ez csak később derült ki, így indulhatott Chicagóban, ha csak azt az eredményét törlik doppingolás miatt, tíz ponttal még így is nyerne, amivel komoly dilemmát okozhat. Vajon egy bukott sportoló elviheti a félmillió dolláros fődíjat?

A 33 éves kenyai futónő nem tudja, hogy kerülhetett a vér oxigénszállító-képességét javító EPO a szervezetébe, olasz ügynökének azt mondta, hogy csak maláriagyanú miatt fordult egyszer orvoshoz, akitől injekciót kapott, így bármi ellenőrizetlen szer csak tőle kerülhetett hozzá; de arról is beszéltek, hogy miután edzés közben elütötte egy kocsi, azután kapott kórházi kezelést.

A találgatások persze már megindultak, a kenyaiak arra gyanakszanak, hogy olasz edzője szervezte a doppingolást. Jeptoo azzal a Claudio Berardellivel dolgozik együtt, akinek már több afrikai atlétája, többek között a női 400 világbajnoka, Amantle Montsho vagy a mezeifutó-vb-n negyedik Matthew Kisorio is elhasalt doppingvizsgálaton. Az edző tagadta, hogy tudomása lett volna a doppingolásról. Sőt Jeptoo ott is hibázott, hogy nem annál az orvosnál jelent meg, amellyel az ügynökség szerződésben áll. A pozitív teszt után Jeptoo exférje is az olaszokat feketítette be, állítása szerint még 2011-ben volt tanúja annak, hogy Berardelli tablettákat és színes folyadékokat adott a futónőnek edzés után, és ezek csakis doppingszerek lehettek.

De vajon mi vihette rá Jeptoót a doppingolásra? Ha korábban tisztán versenyzett, felesleges lett volna egy maratongyőzelmet és az azzal járó pénzdíjat beáldoznia a már biztosan megnyert félmillió dollárral szemben. Ha pedig a sikerei mögött eddig is EPO állt, akkor azzal lehet számolni, hogy egyszerűen hiba csúszott az adagolásba. Ahogy az Armstrong-féle vallomásokból is láttuk, a kifinomult, mikrodózisokkal operáló programmal elég sokáig meg lehet úszni. Igaz, a biológiai útlevél bevezetése óta már ezzel a módszerrel is egyre nehezebb átverni a tesztet.

A világ hosszútávfutását uraló Kenya 2012 óta néz szembe egyre többször doppingvádakkal, több mint harminc futójuk bukott meg 2012-ben és 2013-ban az ellenőrzéseken, de ekkora sztár, mint Jeptoo, még sosem.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) figyelmeztette is az atlétikai szövetséget, hogy kezdjen valamit doppingprogramjával, mert ha így haladnak, akkor a vb-kről is eltilthatják őket. Kenyában a versenyen kívüli ellenőrzések elég szórványosak, legtöbbször a támogatás hiányára hivatkoznak, ugyanakkor több sportvezető egyből külföldi ügynökökre és edzőkre kezdett mutogatni, hogy a behálózott kenyai futók között ők terjesztik a doppingszereket is.

A világtól eldugott, magaslati edzőtáborokban ritkán van ellenőrzés, mert eleve nehéz megtalálni a sportolókat, és az sem mindig biztosított, hogy a levett vizelet- vagy vérminták időben, tehát változatlan állapotban eljussanak egy akkreditált laboratóriumba. A szteroiddal megbukó Kisorio korábban arról számolt be, hogy rengetegen szednek szteroidokat és EPO-t.

„Amikor befolynak a pénzdíjak, akkor az orvosok is részt akarnak a sikerből. Van néhány olyan doktor, aki a legjobb sportolók, az edzőtáborok közelében települ le. Ezek az emberek gyógyszertárakat nyitnak, de azt állítják, hogy csak legális gyógyszereket árulnak. Aztán a futók közelébe férkőznek. Így megy ez az egész országban.”

Egy amerikai doppingszakértő szerint viszont Kenyában az EPO-kúrákat nem alkalmazhatják túl profi szinten, mert tapasztalatai alapján az edzőtáborokban alig van olyan hűtő, melyben megfelelően tárolni lehetne a szereket. Azt persze nem zárta ki, hogy ennek ellenére titokban használnak ilyen készítményeket.

Azt Berardelli is elismerte, hogy Kenyában a kultúra része lett a doppingolás, szerinte úgy öt éve változhatott meg a hozzáállás. A futás sokaknak jelent kiugrási lehetőséget, még csak nem is kell a világ legjobbjának lenni, hogy valaki utcai futóversenyeken gyűjtsön egy kisebb vagyont. A konkurenciaharc azonban így is nagy, és aki tutira megy, az az olasz edző szerint doppingol. Úgy tudja, Kínában vannak olyan versenyek, ami után nem is tesztelik a győzteseket, akik pedig 40 ezer dollárt is eltehetnek sikerükért. Ennyiért sokan vállalnak kockázatot.

Jeptoo a pozitív minta után kérte a B próba elvégzését is, december közepére ígérték az eredményt, ami nem meglepetésre pozitív lett. És hogy hogy nem, a kenyaiak éppen a bejelentés előtti napokban váltak különösen aktívvá a doppingellenes harcban. A kormány egyik jelentésében komor képet festett, aszerint a rögbiben és a futballban is általános a doppingolás, és hihetetlenül könnyű hozzájutni a szerekhez. Az atlétikai szövetség is igyekszik szigorú arcát mutatni, éppen a napokban hozta nyilvánosságra, hogy két maratonistájuk, Viola Chelangat Kimetto és Joyce Jemutai Kiplimo is anabolikus szteroiddal bukott meg, míg az idei New York Marathon győztese, Wilson Kipsang kihagyott egy ellenőrzést.

Jeptoo két pozitív eredményű mintája ellenére nem adja fel, januárban a sportdöntőbíróságon folytatódhat ügye. Alighanem még durvább lesz a kölcsönös vádaskodás a kenyai sportvezetés és a külföldi edzők között, és ha újabb futók buknak meg,  gyorsan eljutunk addig a kérdésig, hogy vajon a maraton-világcsúcsok folyamatos átírása is a doppingolásnak köszönhető?

Rovatok