Index Vakbarát Hírportál

Baji az ötödik idővel elődöntős a fedettpályás Eb-n

2015. március 6., péntek 11:34

Baji Balázs az ötödik legjobb idővel bejutott a péntek délutáni elődöntőbe 60 méter gáton a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. Idei legjobb eredményét két századdal megközelítve 7.64 másodperccel futamában a harmadik lett.

Ugyanebben a számban Kiss Dániel 7.86 másodperccel futamában hatodikként, Szűcs Valdó pedig 7.97-tel hetedikként ért célba, előbbi így összesítésben a 21., utóbbi pedig a 24. helyen fejezte be szereplését.

A nőknél az ötpróbázók között Zsivoczky-Farkas Györgyi a hatodik helyen áll az első szám, a 60 méteres gátfutás után, amelyben legjobbjától mindössze egy századdal elmaradva 8.45 másodperces eredménnyel zárt, és ezért 1028 pontot kapott.

Krizsán Xénia sérülés miatt nem tudott rajthoz állni. Az Eb-9. többpróbázó ugyan elutazott a csapattal Prágába, de húzódása nem javult, így a szakvezetés nem kockáztatott egy esetleges súlyosabb sérülést - tájékoztatta Spiriev Attila sportigazgató az MTI-t.

Rovatok