Index Vakbarát Hírportál

Kenya megijedt, bekeményít doppingügyben

2015. november 12., csütörtök 15:35

A Kenyai Atlétikai Szövetség meghallgatta az augusztusi pekingi világbajnokságon pozitív doppingmintát szolgáltatott két versenyzőjét, és az eljárás eredményét napokon belül nyilvánosságra hozza.

Isaac Mwangi, a szövetség elnöke csütörtökön jelezte, hogy a 400-as Joyce Zakaryval és a 400 gátas Koki Manungával hétfőn beszéltek, írja az MTI.

„Nemcsak az fontos számunkra, hogy a sportolókat eltiltsuk, hanem az is, hogy megtudjuk, kitől kapták a tiltott szert. Tisztában szeretnénk lenni azzal, honnan származik a készítmény" – mondta Mwangi.

A kenyai szövetségen hatalmas a nyomás jelenleg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség részéről, ugyanis a WADA egyértelműen közölte az afrikai ország olimpiai bizottságának vezetőjével, hogy minden kenyai atléta négyéves eltiltását javasolja, ha az országban nem történnek érdemi lépések a doppingolás ellen.

Kipchoge Keino, a bizottság elnöke múlt pénteken azt mondta: a WADA meg van győződve arról, hogy Kenyában a doppingügyeket a szőnyeg alá söprik. A doppingellenes ügynökség a múlt héten többek között éppen azt vetette Keino szemére, hogy Manunga és Zakary ügyében semmi sem történt a pekingi vb óta.

Rovatok