Index Vakbarát Hírportál

Az oroszoknak áll feljebb a doppingbotrányban

2015. november 15., vasárnap 14:51

A Kenyai Atlétikai Szövetség elnökét, alelnökét és egy harmadik tagot korrupció gyanújával hallgatta ki a kenyai rendőrség. Ugyanakkor az orosz szövetség (VFLA) ügyvezetője szerint a nemzetközi szövetség (IAAF) azért függesztette fel a VFLA tagságát, hogy elterelje a saját hibáiról a figyelmet.

Az IAAF vasárnap elismerte, hogy a kenyai szövetség elnökét, Isaiah Kiplagatot, David Okeyo alelnököt, valamint egy harmadik hivatalnokot kihallgatták hazájukban, mivel a kenyai válogatott szponzorának, a Nike-nak a 700 ezer dolláros összegével egyelőre nem tudnak elszámolni. Az IAAF-re azért vet rossz fényt az ügy, mert Okeyo a nemzetközi szervezet vezető testületének is a tagja.

Ráadásul az IAAF korábbi elnöke, Lamine Diack ellen Franciaországban indult nyomozás, mert a gyanú szerint segített eltitkolni az oroszok doppingügyeit.

A nemzetközi szövetség pénteken meghatározatlan időre felfüggesztette az orosz szövetség tagságát. Az eltiltást a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) javasolta még hétfőn az IAAF-nek, mivel vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban széles körű, szisztematikus doppingolás zajlik.

A felfüggesztéssel kapcsolatban a VFLA ügyvezetője, Vagyim Zelicsenok úgy fogalmazott, hogy a lépéssel az IAAF a saját hibáiról szeretné elterelni a figyelmet. Ugyanis a WADA-jelentésben nem csak az oroszokat marasztalják el, hanem az IAAF-et is.

"A világ atlétikájának nem Oroszország a fő problémája. Igen, vannak problémák, nem cáfoljuk, de az orosz problémák nem Oroszországban kezdődtek" - mondta Zelicsenok.

Az orosz atlétikát alapjaiban megrázó botrány tavaly decemberben robbant ki. Múlt év végén a német ARD televízió részben titokban rögzített kép- és hangfelvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez. Moszkva visszautasította a vádakat, ám később folyamatosan jelentették be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit.

A WADA múlt hétfőn örökös eltiltást kért öt versenyzőre - köztük a 2012-es londoni olimpia női 800 méteres bajnokára, Marija Szavinovára, illetve a szám bronzérmesére, Jekatyerina Pojsztogovára, továbbá négy edzőre és az orosz szövetség főorvosára. A WADA ezután kedden felfüggesztette a moszkvai doppingellenőrző laboratórium engedélyét, a létesítmény vezetője, Grigorij Rodcsenkov pedig még aznap lemondott posztjáról, s elismerte, hogy ő adott utasítást 1417 orosz sportoló doppingmintájának megsemmisítésére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán vizsgálatot rendelt el a WADA-jelentés miatt, egyúttal kérte, hogy az illetékesek mindenben működjenek együtt a nemzetközi doppingellenes mozgalom vezetőivel. Közben az Orosz Olimpiai Bizottság etikai bizottsága felszólította Valentyin Balahnyicsevet, az atlétikai szövetség februárban - a doppingügy kipattanása után - távozott vezetőjét, hogy mondjon le tagságáról az olimpiai bizottság végrehajtó tanácsában.

A WADA-bizottság állításai közül az egyik legsúlyosabb az volt, hogy az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, amely Vitalij Mutko sportminiszter nyomására bizonyos doppingmintákat manipulált.

Közben Sebastian Coe, az IAAF nemrégiben megválasztott elnöke a Sunday Telegraph című újságnak úgy nyilatkozott: tisztában van vele, hogy ha ő és vezető társai nem kezelik kellő eréllyel a mostani szörnyűséges botrányokat, akkor "nem sok holnapja lesz az atlétikának". Coe egyben mindenkit önvizsgálatra kért, még ha az nem mindig könnyű. (MTI)

Rovatok