Index Vakbarát Hírportál

Megfosztották 2009-es akadályfutó vb-címétől Marta Domínguezt

2015. november 19., csütörtök 20:24

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön megfosztotta Marta Domínguezt a női 3000 méteres akadályfutásban elért 2009-es világbajnoki címétől.

A spanyol versenyzőt emellett három évre eltiltotta a CAS, a büntetés okaként a biológiai útlevelében talált rendellenességeket nevezte meg, amelyek doppingra utalnak. Spanyol médiaértesülések szerint az atléta védelméül hozta fel a biológiai útlevél megbízhatóságával kapcsolatos kételyeket, valamint azt, hogy pajzsmirigy-túlműködése lehet a felelős minden felbukkanó anomáliáért.

A 40 esztendős Domínguezt 2013-ban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a rendellenességek felfedezésekor - ideiglenesen - négy évre eltiltotta, majd megfellebbezte a CAS-nál a spanyol szövetség tavaly februári határozatát, amelyben minden vád alól felmentették az atlétát. Az IAAF ideiglenes eltiltása, s fellebbezése összevonásra került a CAS-nál, így a két ügyben most ugyanazok a döntőbírák hoztak ítéletet.

Dominguez legnagyobb sikerét érte el a 2009-es világbajnokságon, amikor megnyerte a női 3000 méteres akadályfutást, ám azt megelőzően is a kontinens legjobb hosszútávfutói közé tartozott, 5000 méteren 2001-ben és 2003-ban vb-ezüstérmes volt, 2002-ben és 2006-ban pedig Európa-bajnok.

Dominguezről korábban kiderült, hogy összefüggésbe hozható a doppingdoktorként elhíresült spanyol Eufemiano Fuentesszel, aki kapcsolatban állt többek között világhírű kerékpárosokkal - Jan Ullrichhal, Ivan Bassóval, Oscar Sevillával, Alejandro Valverdével, Jörg Jakschéval -, valamint atlétákkal, labdarúgókkal és más sportolókkal is. (MTI)

Rovatok