Index Vakbarát Hírportál

Dopping miatt felfüggesztették egy holland sprinter versenyzési jogát

2016. március 8., kedd 19:00

 Doppinggyanú miatt felfüggesztették Brian Mariano holland sprinter versenyzési jogát. A 31 éves atlétát február 6-án ellenőrizték, akkor produkált pozitív mintát - közölte a helyi sportági szövetség technikai igazgatója, Ad Roskam, aki azt azonban nem árulta el, hogy milyen tiltott szert találtak a sportoló szervezetében. Mariano azt mondta: "fogalma sincs", hogyan került a vizeletébe a doppinglistán szereplő anyag. A B-próbát ezután végzik el. Mariano háromszor volt fedettpályás országos bajnok 60 méteren, 2012-ben pedig tagja volt a helsinki Európa-bajnokságon győztes 4x100-as holland váltónak, valamint a londoni olimpián ugyanebben a számban ötödik stafétának. A sportolónál 2012 decemberében, Curacao szigetén 750 gramm kokaint találtak, nem sokkal később elítélték kábítószer-birtoklásért és -csempészés kísérletéért. Hat hónap börtönt kapott három évre felfüggesztve.

Rovatok