Index Vakbarát Hírportál

Júniusban döntenek az oroszok olimpiai szerepléséről atlétáik doppingbotránya után

2016. április 21., csütörtök 17:47

Az előzetesen tervezettnél később, júniusban tartja tanácsának következő ülését a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), mely ekkor dönt majd az orosz tagszövetség jelenlegi felfüggesztéséről, s ezáltal atlétáik riói olimpiai szerepléséről. Sebastian Coe, az IAAF elnöke a legutóbbi, márciusi ülést követően még arról beszélt, hogy várhatóan májusban lesz a tanács következő összejövetele, a nemzetközi szövetség azonban csütörtökön jelezte, hogy június 17-e a bécsi ülés időpontja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sportág nagyhatalmának számító oroszoknak egy hónappal több idejük van arra, hogy bizonyítsák az IAAF-nek: sikerült megreformálniuk doppingrendszerüket, így a felfüggesztésüket feloldhatja a világszövetség. "Erre számítottunk, most folytathatjuk tovább a munkát együttműködve az IAAF-fel" - kommentálta a csütörtöki hírt Mihail Buhov, az orosz sportági szövetség (VFLA) főtitkára. Az IAAF a 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán függesztette fel a VFLA tagságát, ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, és ha a döntés nem változik, a riói olimpián sem lehetnek ott. (MTI)

Rovatok