Index Vakbarát Hírportál

Azt hittem, meghalok

2017. január 5., csütörtök 17:58

Egy lépésen múlt, hogy nem ütötte el egy autó a Japában rendezett Hakone Ekiden futóverseny egyik résztvevőjét. Az utat elvileg biztosító rendőrök nem voltak a helyzet magaslatán.

A japánok futni is nagyon szeretnek, rendkívül népszerűek náluk az úgynevezett ekidenváltók, amelyen tartományi, egyetemi vagy céges csapatok küzdenek egymással. Ebből az egyik legnépszerűbb pont az év elején tartott Hakone, amin egyetemisták versenyeznek két napon át, a tízfős csapatok több mint kétszáz kilométert futnak, miközben milliónál is több néző áll a utak mellett.

Idén nem sikerült tökéletesen lehozni a versenyt, Tokió egyik forgalmas kereszteződésében majdnem elütötték Nakagami Koját, a Kanagava Egyetem ötödik helyen haladó futóját. Hiába közelített a kereszteződéshez, a forgalmat irányító rendőrök későn reagáltak, nem állították meg időben a forgalmat, írja a Japan Running News.

Nakagami nem állhatott meg, jóhiszeműen ment tovább, szerencséjére azonban az utolsó pillanatban lestoppolt, így nem csapta el a balról érkező kocsi. „Ez volt az első eset, hogy majdnem balesetet szenvedtem verseny közben. Azt hittem, meghalok" – írta később Twitterén.

Az ügyben vizsgálatot rendeltek el, legtöbben a rendőröket okolják, hogy ilyen helyzet kialakulhatott.

Rovatok