Index Vakbarát Hírportál

Világrekordért ment, de már a rajtnál bedarálták a maratonistát

2017. január 20., péntek 09:02

Kenenisa Bekele úgy állt oda a Dubaj Maraton rajtjához, hogy világrekordot fut, de végül még a távot sem fejezte. Nagyon szerencsétlenül kezdődött a versenye, már a rajtnál bukott, aztán fájdalmai miatt kiszállt.

Az etióp futó szeptemberben nagyon közel volt Denis Kimetto 2:02:57-es csúcsához a Berlin Maratonon, ha egy kicsivel előbb kezd hajrázni, már akkor ő lehetett volna a rekorder. Ez az eredmény érthetően önbizalmat adott neki, így Dubajra bejelentette a rekordkísérletet.

Dubajban általában egész jó időkkel nyernek, a sík, kevés kanyaros pálya ideális, de szakértők szerint a más nagy maratonokhoz képest gyengébb mezőny és a néhány fokkal melegebb hőmérséklet miatt igazából nincs túl nagy esély csúcsot futni.

Az öt- és tízezer méteren is világcsúcstartó Bekele természetesen ezt nem így gondolta. A futó ugyan bukott a rajtnál, de azután visszadolgozta magát az élmezőnyre, sőt 10 kilométernél még jobb részidejük volt, mint a világcsúcsnál Kimettónak. Bekele azután folyamatosan lassult, a féltávig még elment, aztán bal vádliját tapogatva kiállt. A menedzsere elmondta, hogy a bukásnál a futó lába és karja sérült, utóbbi vérzett is. Bekele legközelebb Londonban futhat, ha nem súlyos a sérülése, ott sem elképzelhetetlen a világrekord megdöntése.

From KB: Sorry for disappointing result. I was not able to show the good shape I was in due to unexpected incident at start.. I will be back pic.twitter.com/pe5krmsblp

— Sub2hrsmarathon (@Sub2hrs) 2017. január 20.

A Dubaj Marathonon végül a tízezer olimpiai bronzérmese, Tamira Tola nyert 2:04:10-es idővel. Az is kiderült, hogy ez az etiópok kedvenc versenye, az első tízben kilencen voltak, csak az ötödik Mark Pkorir Lokwanamoi volt kenyai.

Rovatok