Index Vakbarát Hírportál

A NOB elsikálta a jamaicaiak doppingügyét?

2017. április 3., hétfő 10:00

Az orosz doppingügyek felderítésében is nagy szerepet vállaló német ARD azt állítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2008-as olimpián nem indított eljárást azon jamaicai sprinterek után, akiknél a klenbuterol nevű tiltott szert mutatták ki, írja az Insidethegames.

A NOB azt állítja, hogy a klenbuterol csak nagyon kis mennyiségben volt jelen az atléták újratesztelt mintáiban, és az is szennyezett hússal juthatott be a szervezetükbe, ezért nem lett doppingügy. A NOB senkit nem nevezett meg, de azt közölte, több sportág és sportoló érintett. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vezetője, Olivier Niggli azt mondta, hogy jamaicaiak esetében is olyan alacsony volt a klenbuterol szintje, hogy az nem utalt szándékos fogyasztásra.

Kétségtelen, Kínában, Dél-Amerikában és még pár országban az állati takarmányozásban is használják a zsírégető hatású klenbuterolt, így vétlenül is sokan bevihetik. A legismertebb klenbuterolos eddig Alberto Contador volt. A Tour de France-bajnok marhasültet okolt pozitív eredményéért. Hiába hivatkozott erre, megfosztották 2010-es győzelmétől.

A jamaicaiak eredetileg hat aranyérmet nyertek a pekingi olimpián, de ebből egyet már buktak. A férfi 4x100-as váltó eredményét törölték, mert Nesta Carternál az újratesztelés során metilhexanamint találtak.

Rovatok