Index Vakbarát Hírportál

Usain Bolt utoljára futott Jamaicában, 30 ezer ember búcsúztatta

2017. június 11., vasárnap 11:24

Usain Bolt az augusztusi atlétikai világbajnokság után visszavonul, de a búcsúzást már megkezdte. Szombaton Jamaicában, ott ahonnan elindult a karrierje futotta utolsó versenyét. Természetesen győzelemmel köszönt el, célba érésekor tűzijátékot kapott,

Boltért először 15 éves korában őrültek meg a jamaicaiak, ekkor hazai pályán, Kingstonban lett junior világbajnok 200 méteren. Néhány évet még várni kellett, hogy róla szóljon az atlétika, de aztán olyan magasságokba emelkedett, hogy Bob Marley mellett ő lett az ország legfontosabb exportcikke. Nem véletlenül ment ki 30 ezer ember, köztük Andrew Holness miniszterelnök is megnézni az utolsó jamaicai futását.

A 100 és 200 méter világrekordere nem szeret kikapni, otthon a búcsúversenyén főleg nem, ezért ügyesen összeválogatott mezőnyben állt rajthoz. A Tisztelet a legendának nevű futamban verhető futókat hívtak, az idén hatszor is tíz másodperc alá kerülő Akani Simbe, vagy a 2011-es világbajnok Yohan Blake egy másik futamban versenyzett. De Boltnak ennyi jár.

A futamát természetesen megnyerte, de a 10,03 másodperces eredmény tőle nem egy nagy szám. „A futás rendben volt, azt kell mondanom. De nem hinném, hogy volt valaha idegesebb futásom száz méteren. Az egyik legrosszabb versenyem volt. A hajrám gyenge volt, a rajtom is gyenge volt, ahogy mindig. De nem is vártam semmi látványosat, ez az első versenyem január óta, amikor 150 métert és néhány váltót futottam Ausztráliában. Csak sérülés nélkül akartam megúszni, és egy kis show-t csinálni a tömegnek, és megmutatni nekik, hogy mennyire hálás vagyok az évek óta tartó támogatásukért" – nyilatkozta a verseny után.

Bolt a kevés futása után érthetően nincs formában, és azt nyilatkozta korábban, barátja, Germain Mason halála is megviselte, két-két és fél hétig nem tudott jól teljesíteni az edzéseken. A futó szemtanúja is volt az olimpiai második magasugró halálos balesetének.

A nyolcszoros olimpiai bajnok utolsó két versenyét az augusztusi londoni vb-n fogja futni, 100-on és 4x100-as váltóban fog indulni.

Rovatok