Index Vakbarát Hírportál

Gatlin tíz másodpercen belül repesztett Fehérváron

2017. július 4., kedd 18:52

A Gyulai Memorial szinte hazajáró sztárja Justin Gatlin, aki nagy futással idén is megszerezte a győzelmet száz méteren. 

A százon meglehetősen erős mezőny jött össze. Ott volt a 10 másodpercen belül időket idén szóról Akani Simbine és a hétvégi párizsi Gyémánt Liga-győztes Ben Youssef Meité is. 

A futam végül Gatlin és Simbine párharcát hozta, a 35 éves amerikai egyetlen századdal, 9,98-as idővel verte a dél-afrikai sprintert. 

Gatlint a múlt héten Usain Bolt is méltatta, hogy 35 évesen képes volt nyerni az amerikai vb-válogatón. A 2004-es olimpiai bajnokot sikerült elcsípnem, és megkérdeztem, min múlik a sikere. „Jó fej is kell hozzá, de jó lábak nélkül sem megy, és a szívem is benne van a futásokban." Azt, hogy meddig folytatja, még maga sem tudja, évről évre és versenyről versenyre tervez. Példa van előtte, Kim Collins negyven éves is elmúlt, de még a pályán van.

A legerősebb eredmény 100 gáton

A női 100 gáton Kendra Harrison óriási időt futott, 12,28-as ideje csak nyolc századal maradt el saját világcsúcsától. A Gyulai Memorialon elért eredménye természetesen a világ idei legjobbja.

110 gáton is szuper idő, Baji szenzációs országos csúccsal zárt

A férfi 110 gátas futamot sem lehetett volna komolyabb versenyzőkből összeállítani, hiszen a 2012-es és a 2016-os olimpiai bajnok, Aries Merritt és Omar McLeod, valamitn a 2015-ös világbajnok Szergej Subenkov is az indulók között volt. A három sztár óriási csatát vívott, McLeod a világ idei legjobbjával nyert Subenkov és Merritt előtt, de ami még ennél is fontosabb, a negyedik helyen érkező Baji Balázs megint országos csúcsot futott, idén a harmadikat, és először került be 13.20 alá. Új csúcsa 13.15, amivel még közelebb van a legjobbakhoz.

„Belülről is éreztem, hogy ez egy jó idő lesz, bár az utolsó méterekre egy kicsit szétestem. Ilyen erős mezőnyben csak jól lehet futni. A vb-ig remélhetőleg lesz még lehetőségem egy ennél is kicsit erősebb futamban indulnom, de ez kell, ilyen időkkel csak élvezni kell ezeket a futásokat" – mondta a 110 gátas.

Márton Anita újra formában van

A súlylökő Márton Anita szombaton még a párizsi Gyémánt Ligán versenyzett, és most először sikerült neki Gyulai Memorialt is nyernie. Nem volt senki, aki nagyon megszorította volna, de így is jó eredményeket lökött, háromszor is 19 méter fölé került, az ötödik sorozatban elért 19,48 lett a legnagyobb kísérlete.

„Még mindig munkában vagyok, nem sokat pihentem eddig, igaz szombat óta túl sokat nem is tudtam edzeni. A világbajnokságig még indulok egy versenyen utána pedig már a formaélesítés következik" – nyilatkozta az Indexnek Márton. 

„Nem rak rám terhet, hogy hazai pályán kellett versenyeznem, nagyon fel tud spannolni, ha külön szurkolótáborom van. Inkább versenyzek kis helyeken, mint nagy stadionokban, ahol tömegek csak csendben néznek" – mondta Márton Anita. 

Kővágó kidobta magát a vb-re

Székesfehérváron a férfi dobóatlétáknál is lett magyar győzelem. Kővágó Zoltán két gyengébb dobás után 65,67 méterre dobta a diszkoszt. Ezután már nem volt érvényes kísérlete, de ellenfeleinek sem nagyon, nem is jutottak közelebb. Kővágó eredményével nem csak a győzelmet szerezte meg, de a világbajnokság kiküldetési szintjét is megdobta. 

Belőtte a 826-ot

A dél-afrikaiak valamit nagyon elkaptak távolugrásban, az idei év szenzációja Luvo Manyonga, de a világranglista második helyén honfitársa, Rushwal Samaai áll, aki a Gyulai Memorialon már az első ugrásával megnyerte volna a versenyt.

Samaai 826 centire szállt első kísérletével, ahogy másodikra is, a harmadik kísérlete öt centivel rövidebb volt, a negyedik érvénytelen lett, aztán ötödjére megint telibe találta a 826-ot.  Az utolsó körben azonban még ennél is messzebbre szállt, 834 centire javította a versenycsúcsot. A Gyulain még nem volt 8 méteres ugró, most már ketten is vannak, a második helyen az amerikai Jeff Henderson végzett, aki az utolsó sorozatban jutott 818 centiméterig. 

A magasugrás az igazi show

A férfi magasugrásban is igazán erős mezőny jött össze, várható volt, hogy a 242-t tudó Bogdan Bondarenko és a 240-es egyéni rekorddal bíró Andij Procenko megy majd az első helyért. A két ukrán, ha nem is ilyen jó eredményekkel, de behúzta az első két helyet. A közönség mégsem értük, hanem az egyszemélyes királydrámákat és bohóckodásokat bemutató, fél szakállát leborotváló Gianmarco Tamberiért. A tavaly súlyos sérülést szerző olasz még csak keresi ugróformáját, de a szórakoztatófaktora a régi. 228-cal azért a harmadik helyet is megszerzi. 

A nap utolsó döntőjében nem nagyon volt kérdés, hogy a 800-as világcsúcstartó David Rudisha nyer-e, vagy sem, csak az ideje volt kérdéses. A kenyai 47,70-es első kör után az élre állt, és ott is maradt egy gyorsabb második körrel. ami ezen a távon nem általános. Végül 1:44.90-nel nyert, három tizedet vert a nyúlként meglepő dolgokra képes Job Kinyorra.

Rovatok