Index Vakbarát Hírportál

Semenyáék újra gyógyszert szedhetnek a túl sok férfi hormonra

2017. július 5., szerda 10:21

Könnyen lehet, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) újra gyógyszeres kezelésekre kötelezheti azokat a versenyzőnőket, akiknek túl magas a természetes férfihormonszintjük.

Egy az IAAF támogatásával készült, a British Journal of Sports Medicine-ben megjelent tanulmány azt állítja, hogy a hiperandrogenizmusban szenvedőknél (az egész kérdésről itt írtunk bővebben) a magasabb tesztoszteronszint akár 4,5 százaléknyi előnyt is adhat. A legjelentősebb különbségek 400 méteren, 400 gáton, 800 méteren, kalapácsvetésben és rúdugrásban jelentkezett.

A tanulmány keretében 2127, férfiaktól és nőktől származó mintát vizsgáltak meg, melyeket a 2011-es és 2013-as világbajnokságon gyűjtöttek be. A kutatások célja Stéphan Bermon szerint az, hogy fair viszonyokat teremtsenek a női sportban.

Ez pedig újra azt jelentheti, hogy a hiperandrogén sportolónőknek mesterségesen kell csökkenteniük a tesztoszteronszintjüket. Az IAAF-nál korábban is élt már ilyen szabály, a vitát kiváltó Caster Semenya is gyógyszeres kúrákon esett át, de egy 2015-ös sportdöntőbírósági ítélet után már senki nem volt kötelezhető ilyesmire. A most megjelent tanulmány viszont olyan érv lehet, amivel megváltoztathatják ezt a döntést.

Rovatok