Index Vakbarát Hírportál

Húszéves futóvilágcsúcs dőlt meg

2018. január 20., szombat 15:44

Húsz éve fennálló világrekordot döntött meg 60 méteres síkfutásban az amerikai Christian Coleman. A 21 éves futó a clemsoni versenyen 6,37-es idővel győzött. A korábbi világekordot Maurice Green tartotta, először 1998-ban futott 6,39-et, majd három évvel később is beállította saját csúcsát.

Coleman korábbi legjobb ideje 6,45 volt, amihez már az előfutamban nagy közel futott, a 6,47 után sejthető volt, hogy még tud javítani. A világcsúcsa egyelőre még hivatalos. 

„Még most sem hiszem el. Ez volt a szezonnyitója, teljesen váratlan volt. Beszéltünk egy kicsit a döntő előtt, ahogy mindig, mondtam neki. Nyugodtan, nyomás nélkül, engedd, hogy a futás magától menjen. Ez lett az eredménye" – idézte a BBC Coleman edzőjét, Tim Hallt.

Coleman neve tavaly nyáron lett igazán ismert, amikor a világbajnokság 100 méteres döntőjében Usain Boltot is megverve második lett. 

Rovatok