Index Vakbarát Hírportál

Parádés mezőny állt össze a londoni maratonon

2018. január 21., vasárnap 18:20

Kenenisa Bekele is megerősítette részvételi szándékát az áprilisi London Marathonon, melyen a férfiak mezőnye egészen parádés lesz.

A brit fővárosban tavaly ezüstérmes, egy évvel korábban harmadik etióp sztár vasárnap elmondta, hogy nyerni akar, azonban a pályán háromszoros olimpiai bajnok, 5000 és 10 000 méteren is világcsúcstartó hosszútávfutónak nehéz dolga lesz, ráadásul nem is ő lesz a favoritja a viadalnak. Az április 22-i versenyen ugyanis indul még a pályaversenyektől tavaly búcsúzó, négyszeres olimpiai aranyérmes brit Mo Farah, valamint a táv riói bajnoka, a kenyai Eliud Kipchoge is.

Az első számú favorit Kipchoge lesz, aki karrierje során eddig hat kiemelt maratonon futott, és a 2013-as, második hellyel zárult berlini debütálása után minden alkalommal győzött: a német fővárosban kétszer (2015, 2017), Chicagóban egyszer (2014) és Londonban szintén kétszer (2015, 2016) diadalmaskodott, írja az MTI.

A kenyai atléta a tavalyi londoni versenyen azért nem futott, mert május elején a kétórás határ áttörését célzó rekordkísérletben vett részt. A Forma-1-es pályán Kipchoge a legjobb volt, és ugyan nem tudott 2 órán belüli eredményt elérni, de 2:00:24 órás eredménye ha nem is hitelesíthető, de minden idők legjobbja a 42,195 kilométeres távon.

Tavaly a berlini maratonon is illusztris mezőny jött össze, ott Kenenisa Bekele, Wilson Kipsang és Eliud Kipchoge is indult.

Rovatok