A maraton távja 42 195 méter, de helyesebb inkább azt mondani, hogy legalább 42 195 méter. A pontosan kitűzött utcai futóversenyeken biztosan nem futnak kevesebbet, de ha plusz 42 méterrel többet mennek, akkor se lehet senkinek egy szava se. A Budapest Maraton pályáját legtöbbször az angol Hugh Jones hitelesíti, akivel elmentem az éjszakába megnézni, hogyan is zajlik mindez.
Jones maga is kiváló maratonista volt, ráadásul Budapestet is egész jól ismeri, szóval testhezálló feladat ez neki. Az 1990-es évek közepétől mér fel pályákat, az egyik első nagy munkája is itt volt, az 1998-as atlétikai Eb maratontávját is ő hitelesítette. Azóta meg vagy ötszáz pályát mért még fel a világ különböző pontjain. Többek között a Berlin Maratonét, de részt vett a londoni olimpia és az atlétikai világbajnokság maraton útvonalának tervezésében is.
Hajnal fél kettőre beszéltünk meg találkozót a Margitszigeten, a megjelölt időben fel is bukkan, lendületesen hajtva bringáját, amelynek az első kerekén ott van az egész procedúra kulcseleme, a Jones-féle számláló. A számlálót, aminek csak véletlenül ugyanaz a neve, mint neki, leginkább egy régi típusú kerékpáros sebességmérőhöz lehet hasonlítani. A tengelyre erősített kis korongot, azok a tüskék forgatják meg, amelyet a bringa küllői lökdösnek. Közben pörögnek a számok is, amik nem métereket vagy centiket jelentenek, csak a fordulatszámhoz kötöttek.
A Margitszigeten is átvezet az idei maraton útvonala, de mi most nem azért kezdünk itt, a műszer kalibrálása nélkül nem sok értelme lenne nekiindulni a pályának. Jones és kollégái az egyik járdaszakaszon még a tavasszal tűztek ki a lehető legnagyobb pontossággal 300 métert. A mérésnél acélszalagot használtak, aminek még a hőtágulási együtthatójával is számoltak, szóval a 300 méter 300 méter.
Jones ezen a kimért háromszáz méteren teker végig négyszer, minden indulásnál és megállásnál feljegyzi a számláló állását, majd a négy adatból végül középértéket vesz. Ebből már könnyen ki tudja számolni, hogy ezer méteren mennyit fordul a számláló. Csak ezután kezdődhet az igazi pályafelmérés. A szervezők természetesen most is előre kimérték a maraton pályáját, kilométeres tévedés biztosan nincs benne, és a fordítókkal is lehet játszani még, de hogy hová kerüljenek pontosan a kilométerjelző táblák és fordítók, azt így lehet meghatározni.
Némi időt nyerünk, mert nem nullánál, hanem hat kilométernél kezdjük a menetet. Pár hete volt a budapesti félmaraton, aminek eddig, a Margit-híd budai hídfőjéig ugyanaz volt az útvonala, mint a maratoné.
A pálya kitűzése nem bonyolult dolog, két pont között mindig a lehető legrövidebb szakaszt kell kiválasztani, és a sok töréspont végül kiadja a pontos pályavonalat. Ezt követni persze a tömegben futóknak vajmi kevés esélye lesz, kényszerűségből is összevissza fognak cikázni, akár száz métereket is hozzá téve a távhoz. Néhány nagy maratonon az optimális vonalat fel is festik a aszfaltra, Budapesten azonban nincs ilyen segítség.
Nem véletlenül zajlik éjszaka a felmérés, a legrövidebb szakaszok megtalálása miatt nem lehetünk tekintettel a forgalmi sávokra, kiegyenesítjük a kanyarokat, és a kijelölt útvonalat követve a forgalommal többször szembe is megyünk, legyen az a rakpart, vagy az Árpád hídi lehajtó. Nappal esélytelen lenne ép bőrrel megúszni egy ilyen mutatványt, az éjszaka közepén azért nyugodtabb a munka, még ha tök üres utcával nem is lehet számolni. Szerencsére ezt az ámokfutást két rendőrmotoros is biztosítja.
Jones láthatóan nagy rutinnal vágja át a kanyarokat, az ívekben pedig olyan közel kerékpározik a járdaszegélyekhez és padkákhoz, amennyire csak lehetséges. Valószínűleg a futók sem fognak tudni ilyen közel kerülni. Már csak azért sem, mert éles kanyarokban sebességet is veszíthetnek.
A mérés úgy néz ki, mint egy résztávos edzés, lendületesen tekerünk, aztán egy kilométer után megállunk. Kis pihenés, míg Jones feljegyzi a noteszába a számokat és valami a környezettől jól elkülöníthető pont nevét, míg egy munktársa felfesti a kilométer számát az aszfaltra. Elsőre az tűnne logikusnak, hogy pontosan egy kilométerenként legyen festés, de nem ez a metódus. Ilyenkor csak jó közelítést adnak a felmérők, fontosabb a tereppont beazonosíthatósága. A kilométerek helyei majd csak utólag lesznek meg, Jones a mérés után mindent újra átszámol, és megmondja, hogy az adott felfestéshez képest mennyivel kerül odébb a valós kilométer. Ez pár tíz méter lehet, amit mérőszalaggal tűznek ki utólag. Azt mondja, hibátlan mérés nincs, de ezzel számolnak is, így biztonságból kilométerenként plusz egy méterrel számolni kell, tehát egy maraton gond nélkül lehet hosszabb 42 méterrel.
Jones szerint a budapesti maratont a Duna látványossá teszi, még ha kilométereken át is kell a rakparton futni. Ő személy szerint azt is szereti, futóként is értékelte, ha egy maraton nem egykörös, hanem kétszer- vagy háromszor kell ugyanott elfutni. Ezt most kerékpáron tapasztalhatja meg, bár hajnal ötkor, amikor másodjára tekerünk a pesti rakparton, a meginduló forgalomban egyensúlyozni a felező vonalon még úgyis életveszélyesnek tűnik, hogy előttünk és mögöttünk is megy egy-egy rendőrmotoros. Hirtelen irigykedni kezdek, mert ahogy a mérésben résztvevők mesélték, az Egyesült Arab Emirátusokban a sejk gond nélkül lezáratja az utat a pályafelméréshez fényes nappal, csúcsidőben is.
Azért átvészeljük az éledő várost, mint egy amatőr futó, bő négy óra alatt megyünk körbe a pályán. Jones elvonulva még bűvészkedik egy kicsit a számokkal, aztán közli, 25 méterrel rövidebb az útvonal. Ezt könnyen orvosolni lehet, néhány méterrel kell majd csak odébb vinni a pesti rakparton a fordítót.
Felvettem Jonesnak, hogy nekem azt tanították, hogy egy mérés, nem mérés, szóval nem kéne-e kétszer végigmenni a pályán, de azt mondta, erre nincs szükség. A hibák a számok alapján is kiütköznek. Egyszer ő 120 méterrel mért el egy távot, és nem emlékezett rá, hol hibázott, némi számolás után azonban kiderült, hol tévedett. Persze ehhez azért kell egy visszamérés, Jones a maratonunk után még visszakarikázik a Margitszigetre ellenőrizni a számlálóját.