Index Vakbarát Hírportál

Kővágó Zoltán: Majdhogynem a leghülyébb edzők maradtak

2019. április 10., szerda 18:06

A 2004-ben diszkoszvetésben olimpiai ezüstérmet nyert Kővágó Zoltán szerdán lett 40 éves, de még most is hatalmas dobásokra képes, és nem úgy tűnik, hogy a befejezésen törné a fejét. A DIGI Sport híradójának azt mondta, ha már a 2023-as budapesti vb-n ott lenne, akkor egy évvel később a párizsi olimpiára is megpróbálna kijutni. Komoly kritikával illette a hazai edzőket, egyúttal arról is beszélt, néha úgy érzi, olyan, mintha gépek ellen versenyezne.

„Pont azt a fizikális kondit tudom hozni, amit két-három vagy négy évvel ezelőtt, egyelőre különösebb változást ilyen szempontból nem érzek. Közben pedig, nekem vannak még ilyen beteg vágyaim is, hogy esetleg a 2023-as budapesti világbajnokságon el kellene indulni. Milyen remek dolog lenne, hogy indultam a 98-as felnőtt Európa-bajnokságon, amely szintén Budapesten volt, eltelik 25 év, és a világbajnokságon is részt veszek” – nyilatkozta a láthatóan remek formában lévő atléta a DIGI Sport - Sport24-nek.

Kővágó Zoltán már edző is, hiszen többek között a mögötte tavaly ob-bronzérmet nyert Huszák Jánost is ő készíti fel. „Példaképnek tartom, mint edzőt és sportolót, amit eddig elért, az példaértékű” – méltatta felkészítőjét a 27 éves diszkoszvető.

A 12-szeres magyar bajnoknak viszont senki nem segít az edzések során. "Vannak azért Magyarországon edzők, de sajnos az atlétikában – de más sportágakban is – kontraszelekció alakult ki. Majdhogynem a leghülyébbek maradtak egy-két kivételtől eltekintve. 

Nem nagyon lehet kivel együtt dolgozni ezen a szinten.

Az edzőnek is olyan szinten kell lennie legalább, mint ahol a tanítvány van. Ha nem, akkor fogalma sincs róla, hogy mit fognak csinálni, oda hogyan fognak eljutni, hogyan fogja tudni segíteni, mire készülnek, és azt hogyan kell összerakni.”

Kővágó nem titkolja, hogy olimpiai bajnok akar lenni. Arról viszont markáns véleménye van, az ellenfeleit miért nem tudja elrettenteni egy ilyen céltudatos nyilatkozatával.

"Ha ez küzdősport lenne, akkor sokkal jobb esélyeim lennének, mert gyakorlatilag majdhogynem gépek ellen kell versenyezni. Kaptam érte kritikát három éve, hogy az olimpián azt mertem mondani, a német mérnökök felkészítették a németeket.

De tényleg, két srác, akiknek 58-60 méteres eredményeik voltak javarészt, hogyan tudtak az olimpiai döntőben 67-68 métert dobni? Állt mögöttük néhány ember. Ugyanez igaz a lengyelekre is, a volt szovjet tagállambeliekre, és meg sokakra.

Itt nincs közvetlen kontakt, ezeket az embereket nem nagyon érdekli, hogy ki mit nyilatkozik, vagy ki mit csinál, az érdekli őket, hogy megkapják-e a háttérországot vagy nem. Ha megkapják, akkor ennyi erővel kitekerhetnének a lengyelek is például egy sűrített levegővel működő gépet, ami ellőné a diszkoszt 68 méterre, nem sokkal lenne primitívebb, mint a jelenkori versenyzőik… Itt nincs ilyenfajta ráhatás, mint a ketrecharcban, a K1-ben vagy a profi ökölvívásban van, nem nagyon foglalkoznak egymással az emberek. ”

Arról, hogy meddig folytatni azt mondta: „Hogy ha már ott leszek 2023-ban a vb-n esetleg, akkor még egy évet kell ráhúzni, és akkor meglenne a hetedik kvóta is” – mosolyodott el. Idén szeptemberben lesz a dohai atlétikai vb, majd jön az októberi kínai katonai világjátékok, főképp ezen a két versenyen mindenképpen szeretne nagyot dobni.

Rovatok