Index Vakbarát Hírportál

Nevet vált az IAAF, de az oroszokat továbbra sem engedi vissza

2019. június 9., vasárnap 17:30

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fenntartja orosz tagszervezetének (VFLA) eltiltását, így sportolóik továbbra sem indulhatnak a szövetség rendezte eseményeken.

Az IAAF tanácsa monacói ülése után jelentette be, hogy nem állítja vissza a VFLA 2015 novemberében felfüggesztett tagságát, így továbbra is kérdéses, hogy az oroszok részt vehetnek-e a szeptember 27-én kezdődő dohai világbajnokságon.

Az IAAF azzal indokolta döntését, hogy bizonyos eltiltott orosz edzők továbbra is együtt dolgoznak az atlétákkal, emellett kivárja annak a vizsgálatnak az eredményét, amely arra irányul, hogy tisztázódjon: orosz tisztségviselők hamis dokumentumokkal segítettek-e egy doppingoló sportolót büntetésének elkerülésében.

A vétkes atléta az angol Sunday Times szerint a fedett pályás világbajnok magasugró, Danyiil Liszenko volt, akinek augusztusban vonták be a versenyengedélyét, mert nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartást, és elérhetetlen volt a doppingellenőrök számára.

A VFLA június elején közölte, hogy kifizette az IAAF-fel szemben fennálló 3,2 millió dolláros adósságát, ezzel eleget tett minden kötelezettségének, amely teljes jogú IAAF-tagságának visszaállításához kell. Az IAAF viszont most újabb aggályainak adott hangot.

Oroszországban az államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság tárta fel. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián elkerülték a teljes kizárást, de versenyzőiknek külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez az érintett sportági szövetségektől. Az orosz atlétákat már akkor kitiltották, míg a tavalyi, phjongcshangi téli játékokon már az összes orosz sportolót érintette a szankció. Aki külön engedéllyel mégis elindulhatott, az csak semleges színekben lehetett ott a versenyeken.

Az 1912-ben alapított IAAF a monacói ülés után közölte, hogy a dohai vb-t követően nevet változtat, és World Athletics néven működik tovább. Az új elnevezés az indoklás szerint a sportág "modernebb, kreatívabb és pozitívabb" képét hivatott hangsúlyozni. (MTI/Index)

Rovatok