Index Vakbarát Hírportál

Atlétikai vb: a kormány elfogadta a főváros feltételeit

2019. december 31., kedd 08:55 | aznap frissítve

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány elfogadta a fővárosi közgyűlés feltételeit a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésével kapcsolatban. 

A határozatban az áll, hogy a kormány áttekintette a közgyűlés javaslatait, és ezek alapján megállapították, azok egybeesnek az ő szándékaikkal. Ezért felhívják a feladatkörükben érintett minisztereket és a kiemelt budapesti fejlesztésekért, valamint a nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost a kormányzati feladatok végrehajtására a közgyűlés javaslatai alapján.

Egyúttal felkérték többek között Karácsony Gergely főpolgármestert, valamint a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét, hogy közös levélben tájékoztassák a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, az IAAF-et arról, hogy a 2023-as esemény megrendezéséhez szükséges támogatás megvan. Az IAAF egyébként korábban élénken érdeklődött, hogy Budapest vállalja-e a az atlétikai vb-t. 

Karácsony novemberben jelezte, hogy támogatja az atlétikai világbajnokság megrendezését, ha a kormány teljesíti öt pontját, illetve néhány napja arról beszélt, hogy ha nincs meg a rendelet az év végéig, akkor nem lesz vb. A kormány ugyanis azt vállalta, hogy december 31-éig rendeletbe foglalja a főváros feltételeit a sportesemény megrendezésével kapcsolatban, ez végül az év utolsó előtti napján, december 30-án este történt meg. 

Rovatok