Hat év után dőlt meg szombaton a rúdugrás világrekordja, az alig 20 éves svéd Armand Duplantis 1 centivel javította meg gyerekkori példaképe és legfőbb riválisa, Renaud Lavillenie 616 centiméteres csúcsát. Duplantist generációk óta a legjobb rúdugrónak tartják, Szergej Bubka szerint a 650 centis álomhatárt is elérheti majd.
Volt valami mágikus abban az ugrásban, amivel február 8-án, a lengyelországi Torunban 617 centiméterre javította a rúdugrás világcsúcsát Armand Duplantis, vagy ahogy mindenki becézi, Mondo. Nem feltétlenül csak amiatt, hogy már lefelé estében elkezdett ünnepelni, mert látta, hogy a pár nappal korábbi, düsseldorfi próbálkozással ellentétben a helyén marad a léc, hanem azért is, mert a fedett pályás versenyen induló hat riválisa közül egy sem jutott 552 centi fölé. Így a végén csak az ő és a világcsúcs közötti küzdelemről szólt minden.
Nem hiszem, hogy már fel tudtam fogni teljesen a dolgot, olyan, mintha hallucinálnék, mintha lebegnék a föld fölött. Mintha egy kitalált világban lennék, még meg kell emésztenem ezt az egészet. Gyerekkorom óta, amióta pelenkában elkezdtem a rúdugrást, az volt a célom, hogy a világ legjobbja legyek ebben a sportágban, és hogy világrekordot döntsek. Nem tudom leírni ezt az érzést, ez volt a célom hároméves korom óta
– mondta a csúcsdöntés után a lengyel tévének.
Duplantist egyes anyagokban a rúdugrás Peléjének vagy Tiger Woodsának is nevezik, de lehet, hogy valójában nincs is jó hasonlat a képességeire, mert sem a labdarúgás, sem a golf nem kíván olyan komplex fizikai mozdulatsort egyetlen kimagasló eredményért, mint a rúdugrás.
Az 1960-as években a Sports Illustrated az atlétika királyaiként írta le a rúdugrókat, akik minden más atlétikai számot kombinálnak magukban, hiszen egy sprinter sebességével, egy gerelyhajító erejével és egy magasugró ruganyosságával kell egyszerre rendelkezniük. Hatvan év sok idő, a rúdugrásban viszont kevés dolog változik: tavaly az LSU Egyetem, Duplantis 2019-es csapatának edzője, szinte pontosan ugyanígy írta le az ideális rúdugrót: egy világklasszis sprinter sebessége, egy magasugró képessége, egy tornász agilitása és egy balett-táncos hajlékonysága kell.
Duplantisben minden megvan: minimális hátszéllel 10,57 másodperc volt a legjobbja 100 méteren, távolugrásban pedig 7,12 méterig jutott.
Ráadásul a rúdugróknak mindezen felül ravaszságra is szükségük van, hogy a lehető legegyszerűbben eljuttassák a rudat az egyik versenyhelyszínről a másikra. Ez nehezebb, mint gondolnánk, az 1960-ban szűk egy évig világcsúcstartó Don Bragget például majdnem agyonvágta az áram, amikor Philadelphiában a vonatra szállva véletlenül a felsővezetékhez érintette a rudat.
Duplantisben minden megvan, sőt, talán még több is, ugyanis elődei és riválisai szerint is talán a legerősebb és legtechnikásabb ugró, akit valaha láttak. Ez persze nem csoda, ha tudjuk, hogy apja, Greg Duplantis is rúdugró volt (580 centi volt az egyéni legjobbja), anyja, a svéd születésű Helena (Hedlind) pedig 1983-ban junior Eb-t nyert hétpróbában.
A sportos gének Mondo testvérein is meglátszanak. Legidősebb bátyja, Andreas és húga, Johanna hozzá hasonlóan rúdugrók, a középső fiúgyerek, Antoine pedig a profi baseballbajnokság (MLB) egyik fiókligájában játszik jelenleg is. A négy testvér közül, sőt, igazából már az egész családot nézve ő a legsikeresebb, hiszen a világcsúcs előtt 2019-ben ezüstérmet nyert Dohában a világbajnokságon.
A két szülő egyébként is sokat segíti Duplantis karrierjét. Apja heti egy napot dolgozik vele a minél jobb technikán, anyja pedig öt napot foglalkozik a fizikumával, állóképességével, de ő állítja össze az étrendjét is.
Lehet, hogy édesapám segítségével jutottam el 5,80 méterig, de legalább ennyi, ha nem több érdeme volt az eredményeiben édesanyámnak, neki köszönhetően ugrottam aztán 6 méterig
– taglalta a szülei szerepét Duplantis a Reutersnek.
A kezdetek leginkább apján múltak, mert korábbi rúdugróként ő terelgette gyerekeit ebbe az irányba. Az viszont némi túlzás volt Duplantistől, hogy pelenkában kezdte a rúdugrást, a hároméves kezdettel viszont nem lőtt mellé, mert családja szerint is ekkor,
a házban található partvisnyeleket használva kezdte pályafutását. Akkoriban még kanapén, vagy nagyobb puffokon landolt.
Később viszont már rendes körülmények között gyakorolhatott. Apja innen-onnan összevásárolt dolgokból épített egy rúdugrópályát a louisianai házuk kertjében, majd amikor a helyi egyetem, az LSU leselejtezte a régi rúdugró eszközöket, egy állami liciten lecsapott rájuk, így került a kertbe egy 38 méteres futópályával összekötött, a versenyeken is használt matrac és rúdtartó.
A házi felkészülésnek hamar meglett az eredménye, mert hétévesen már korosztályos rekordot döntött, és ezt ahogy idősödött, úgy folytatta minden évfolyamban.
17 évesen 590 centire javította a junior világcsúcsot. A világ vagy erre, vagy az egy évvel korábban, 16 évesen a házi pályán hoverboardos nekiiramodásából csinált ugrására figyelt fel. A 2017-es ugrása kapcsán az Arkansas Egyetem rúdugróedzője, az 1984-es olimpián bronzérmes Earl Bell akasztotta rá a rúdugrás Tiger Woodsa címet.
2018-ban előbb az U20-as világbajnokság versenycsúcsát (582 centi), majd az U20-as világrekordot (605 centi) javította meg, ezután jött a 2019-es felnőtt világbajnoki ezüstérem 597 centivel, most februárban pedig az új világcsúcs 617 centiméterrel.
Ezekhez a csúcsokhoz persze már nem a hátsókertben gyakorolt. Nagyjából 16 éves korában lett veszélyes a házi rúdugrópálya, ekkor jutott olyan magasra, hogy akár a kertből is kieshetett volna, így már csak a hivatalos edzéseken feszegette tovább a határokat.
Azzal, hogy pont olimpiai évben, a tokiói torna előtt fél évvel döntött világcsúcsot, komoly üzenetet küldött a világnak és az eddigi rekordernek, Renaud Lavillenie-nek. De a Louisianában született, egész életében Amerikában élő Duplantis Svédországnak nyerhet majd érmet, reményei szerint aranyat, nem pedig az Egyesült Államoknak.
„Sosem gondoltam nagy dolognak, amikor így döntöttem” – mondta Duplantis a svéd nemzeti csapat melletti 2015-ös elkötelezettségéről. „Akkoriban 525 centit, vagy valami ilyesmit ugrottam, senki nem foglalkozott vele, vagy hogy melyik országot választom. Valahogy Svédország és az atlétika mindig is összefonódott a szívemben, nem bántam meg ezt a döntésemet.” Duplantis egyébként szinte minden nyarat édesanyja családjánál tölti Svédországban, már amikor épp nem versenyez.
A korábban már említett sebesség, erő és ruganyosság önmagában nem elég ahhoz, hogy valaki jó rúdugró legyen, bár Duplantis ereje mindig is meglepően nagy volt. Gyerekként nála 20-25 kilóval nehezebb ugróknak való rúddal is simán elbánt, a kis testtömege ellenére is meg tudta azokat hajlítani ugrás közben, hogy sikerrel átjusson a léc fölött.
Már középiskolásként is a sajátjánál nagyobb ugróhoz méretezett üvegszálas rudat használt, amiket sokkal erősebben kell tartania, cserébe több erőt is tudott átvinni velük az ugrás második részébe. „Képzeljenek el egy borsószemet egy műanyag kanál végén, egy menzai kajacsatában. A kanál rugalmas – minél keményebb, annál nehezebb hátrahúzni, és annál nagyobb erővel csapódik vissza, így a borsó annál messzebbre repül” – érzékeltette a Reutersnek Duplantis apja, Greg egy hétköznapi hasonlattal, hogyan lövi ki a rúd a rúdugrókat.
A 617 centis ugráshoz pedig rettentő vastag és hosszú rúd kell már, nem csoda, hogy a Duplantis világcsúcsát méltató Reddit-folyamban sorra szörnyülködtek a korábbi (többnyire) középiskolai ugrók a rúd láttán, hiszen elképzelni sem tudják, mekkora erő kell ahhoz, hogy súlyos sérülés nélkül használni tudják.
„Jó eséllyel Mondo viszi át a leghatékonyabban a futás során szerzett energiáját az ugrásba” – mondja róla a korábbi amerikai országos csúcstartó, Jeff Hartwig. Ebben a rúdugrók között ha nem is egyedi, de ma már ritkán látott technikája is segíti. A többség az elrugaszkodás után egyik térdét felhúzva, a másik lábát utána lendítve ugrik, Duplantis viszont a kezdettől fogva páros lábbal lendít, ahogy a régi, az üvegszálas rúd előtti korszakban csinálták, amikor még kevesebb energiát tudtak átmenteni a rúdból.
A gyerekkori álom, a világcsúcs már megvan Duplantisnek, de nyáron, Tokióban ezt még egy olimpiai arannyal is megfejelheti. Bár erre több esélye is lehet, hiszen Japánban is még csak 20 éves lesz. Ott a 2019-es világbajnok, az amerikai Sam Kendricks, a vb-bronzérmes lengyel Piotr Lisek, illetve az eddigi világcsúcstartó francia Renaud Lavillenie lehetnek a legnagyobb ellenfelei.
Utóbbi már 2013-ban felfigyelt az akkor még csak 12 éves tehetségre, és azóta is mentorálja, gyakran edzenek együtt Franciaországban, de az amerikai Kendricksszel is szoros baráti kapcsolatot ápol.
A már 33 éves Lavillenie helyét talán már át is vette az új generáció, ami a rúdugró legenda, Szergej Bubka szerint csodákra lehet képes. Bubka szinte elsőként gratulált Duplantis szombati világcsúcsához, de nem csak a rekorddöntésnél figyelt fel a svéd tehetségre, már 2019-ben arról beszélt az Olympic Channelnek, hogy a rúdugrók új generációja megfelelő technikával akár a 650 centimétert is elérhetik. Ez a 617-ről még nagy ugrás lenne Duplantisnek, de még 10-15, sőt, akár 20 centi is simán lehet benne.
Bubka a szabadtéri világcsúcson 19 centit javított 1984–1994 között összesen 17 csúcsdöntéssel (585 centiről 614 centire). Fedett pályán még jobb volt, 581 centiről 18 rekorddal 615-re vitte fel a rekordot 1984–93 között.
Források: New York Times | Daily News | RunBlogRun | Reuters
Borítókép: Armand Duplantis a 2020. február 8-án megdöntött, 617 centiméteres rúdugró-világcsúcsát ünnepli a lengyelországi Torunban. NurPhoto / Getty Images Hungary