Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Kulcsár Gergely olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajító

2020. augusztus 12., szerda 21:07

Nyolcvanhat éves korában meghalt Kulcsár Gergely olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajító. Szerdán bekövetkezett haláláról a Magyar Atlétikai Szövetség számolt be a Facebook-oldalán – írja az MTI.

Kulcsár Gergely négy olimpián vett részt, az 1964-es tokiói játékokon a második, az 1960-as rómain és az 1968-as mexikóvárosin pedig harmadik lett. Háromszor – 1964-ben, 1968-ban és 1972-ben, Münchenben – ő vitte a magyar csapat zászlaját. Olimpiai sikerei mellett Európa-bajnokságon kétszer volt bronzérmes és nyert Universiadét is.

Tizenkétszer győzött magyar bajnokságon, gerelyhajításban többször megjavította a hazai csúcsot. A magyar gerelyhajítók közül ő dobott elsőként 80 méternél nagyobbat.

Visszavonulása után 1980-ig a válogatott dobószakágának vezetőedzőjeként tevékenykedett. Tanítványai közül Németh Miklós az 1976-os montreali olimpián bajnoki címet szerzett.

Rovatok